Nagy hangsúly helyeződik a láthatóvá válásra, amit a cím is rétegelten magában hordoz. Under Vision: igyekeztünk arra utalni, hogy a kiállítás és a művész most olyasmit helyez górcső alá, ami egyébként látvány/primer észlelés alatti. Nehezen keverednénk ki a fenomenológia útvesztőiből, így csak annyit idézek neves gondolkodójától, Maurice Merleau-Pontytól, hogy a fenomenológia felfogása szerint a valóság nem más, mint az észlelő tudat számára adódó megjelenések összessége, azaz fenomének világa. A világ az, aminek látjuk. Az észlelés, ami elválaszthatatlan a látástól, ontológiai alap, amelyből minden aktus kiindul. De természetesen sokat foglalkoztak a láthatatlannal is a fenomenológusok. „Mert a valóság nem korlátozódik a dolgokra, hanem mindig léteznek nem sejtett dimenziók, és az embernek az a sajátossága, hogy ezeken az új mezőkön él. A művészet az egyik ilyen mező” – mondja például Michel Henry.
Sági Gyula legújabb sorozatain a művészet mezején többféle tudományos terepre vezet bennünket, hogy megmutassa, mi zajlik a láthatatlan dimenziókban. Az első terep a biológiára vitt: amőbák, egysejtűek, vírusok, baktériumok vagy gombák, láthatunk bármit ezeken az organikus absztrakt formanyelven formált képeken. Nincsen helyes vagy helytelen válasz. A testük bármelyik pontján találhatunk efféle képeket/jeleneteket, hogyha a megfelelő műszerekkel rendelkeznénk hozzá. Vagy egy nagy gépezetnek a legfontosabb része, aki leképezi a választ, az észlelet tárgyát. És azzal, hogy leképezi, meg is teremti a világot. Az alkotó mint egy rendkívül érzékeny műszer: mér és elemez, elsősorban pedig felszínre hoz és artikulál. Láthatóvá tesz a világunkat akár olyan elemi, alapszinten konstruáló elemeket, amelyek általánosan kívül esnek a világban-létünket meghatározó elsődleges észlelésen.
Egy másik terep, ahol nem gondoltam volna, hogy általános iskola után újra megfordulok: a fizika. Nem igazán van a szemünk előtt, belesüppedtünk a láthatatlan kényelmébe. Pedig lenyűgöző, hogy az evidensnek gondolt dolgoknak természetük van, mint például a fénynek. Méghozzá kettős természetük: hullám és részecske is, amit a művész újra a szemünk elé hozott.
Végül a geológia is feltárul előttünk. Sági korábbi meghatározó sorozata, az Analog Noise szeizmografikus mérési eredmények pszeudo-ábrázolása volt. Ezt továbbgondolva és folytatva a legújabb sorozat a tektonikus modellekkel, a földkéreg mozgásának ábrázolásával foglalkozik, és olyan esztétikát hordoz, mint a 3D-szkennerek egyes leképezései. Az is lenyűgöző Sági Gyula organikus absztrakciójában, hogy transzhumán, mivel ezeknek a láthatatlan elemeknek ábrázolásához fejlett technológiára van szükség, és olykor a művész maga válik azzá, ő ölti magára a szerepet. Emellett pedig precíz kézi rajzainak részévé teszi a digitális képalkotás természetét és az olyan technológiai anomáliákat is, mint például a kromatikus aberráció.
Azt, hogy szükséges-e ezeket tudnunk, látnunk? Nem tudom. Illetve hogyan is mondhatnám meg ezt éppen én? De az bizonyos, hogy az információáradatban sosem volt ennyire kíváncsi az ember és motivált a válaszok megtalálására. Mert a varázstalanított modernitásban, a tudomány minden erejével igyekezett kiiktatni a kiszámíthatatlant, a varázslatos, mitikus elemeket és helyettesíteni a kiszámítható, megingathatatlan tudománnyal, és mi (többek között) éppen a tudományban találtuk meg újra és keressük szüntelen a varázst.
Sági Gyula Under Vision című kiállítása május 18-ig tekinthető meg a Molnár Ani Galériában (1088 Budapest, Bródy Sándor utca 36.).
