A budapesti Galamb utcai kiállítótérben a közelmúltban tekinthettük meg két olyan művész tárlatát, akiknek munkái különös diskurzusba lépnek egymással. Máté Attila akrilfestményeinek és Ferenczi Attila fából készült reliefjeinek, szobrainak mindegyike többféle dimenzióban fejezi ki hasonló életérzéseit. A két alkotó munkáiban különféle technikák, anyagok és térbeli dimenziók jelentek meg. A misztikus, megfejtésre váró festmények és szobrok üzenete gyakran rejtélyes, mégis magunkra, saját emlékeinkre, élményeinkre reflektálnak, az alkotásokon keresztül magunkra ismerhetünk.
Konceptuális sík munkáiban az eredetileg építész végzettségű Máté Attila saját lelkivilágának apró rezdüléseit vetíti ki vásznaira. Struktúrák és Elemek című sorozataiban kézzel vagy spaklival viszi fel a festékrétegeket, amelyek így különleges dinamikájúvá váltak, bennük találkozik a monokróm letisztultság nyugalma és a mozgalmasság. Az élénk színek és az absztrakt formák a komplexitás és a mélység érzetét keltetik. A munkák a létezés alapvető elemeinek vizuális megjelenítéseiként tárulnak fel, bennük a különböző árnyalatok és layerek összefonódása az emlékek, álmok és élmények egymásra hatását jelzik, kirajzolva velük a személyesen formálódó egyéni élettörténetet. A képek meditatív hatást keltenek, így azok magukba szippantják a befogadókat, hogy bennük elmerülve képesek legyenek kollektív tapasztalásainak átélésére.
Hasadás és Gondolatok című diptichon- és triptichonszerűen összeálló sorozataiban a művész egyedi technikát alkalmazva használ festékes buborékfóliákat és sötétben világító pigmenteket. A kísérleti attitűd a matériával való közvetlenséget és örökös kíváncsiságot jelzi. A választott technika egyedi textúrát és mélységet kölcsönöz a munkáknak, hogy a raszterszerűen ismétlődő ritmikus minták mozgásérzetet keltsenek a művekben, amelyek akár egy mobilis, vivid, kígyószerű lény bőrének dinamikus tekergését idézik fel. A buborékfólia pöttyszerű hálózata szimbolikus, emlékeket, gondolatokat, érzelmeket jelölnek. A tudatalatti elme kivetüléseként is értelmezhetjük ezeket a rendszerszerűen működő motívumokat.
Ferenczi Attila plasztikái újrahasznosított falapokból készülnek, bennük az ősi japán jakisugi technikáját alkalmazza. Az égetéses technológia természetes, vegyszermentes és rendkívül hatékony, mely évszázadok óta szolgálja a fa konzerválását. Ezzel az eljárással különböző erősségű, tónusú és mélységű rétegeket képes létrehozni a fa deszkákon, amelyek használatával könnyedén fejezi ki benső gondolatait, érzéseit. Napló című sorozatában életének éveiről, felhalmozódott emlékeiről készített feljegyzéseket, hogy érzékeltesse annak drámaibb és vidámabb periódusait. Ars poetica jellegű munkájában a csak rá jellemző kódrendszer segítségével következtethetünk élete történéseire. Műve kiemelkedően személyes és egyedi alkotás, mégis annak üzeneteit általánosítva, akár saját életünkre is vonatkoztathatjuk. A halálközeli élmények, személyes tragédiák vagy életörömök valamennyiünk sorsának kísérői, így a munkákban elmerülve mindannyian reflektálhatunk benső tapasztalásainkra.
A kiállítótér közepén elhelyezett, térbeli Ferenczi-munka spirál- vagy csigaszerűen tekeredő Lépcső, mely az emberi DNS alakjához is hasonlítható. A művész egyéni benyomásai, tapasztalásai akként válnak általánossá, mégis egyedivé, miként a valamennyiünkben fellelhető génállomány teljességgel személyre szabott, mégis a teljes emberiségre értelmezhető. Így a szobrot elvont, tudattalan, ősi kontextusban is interpretálhatjuk, hogy mellette konkrét értelemben lépcsőként is definiálhassuk. A lépcső az égi szférákba való emelkedést, a lélek megtisztulását is jelképezheti, s az ég felé haladva az isteni tudás megismerésére való törekvésre is utal, lefelé pedig a tudattalan mélységeibe vezet.
Világokat köt össze, az alkímia értelmében az anyag átalakításának egymást követő fázisait jelzi. A különleges szimbólumok fontos szerepet kaptak a kiállításon, hogy belőlük az egyediből az általános érvényű üzenetekig is eljuthassunk. A két Attila, (Máté és Ferenczi) közös tárlata így vált különlegessé a Hybridart kiállítóterében, ahol az emlékek tárgyiasultak, líraivá váltak, hogy valamennyien gazdagodhassunk általuk.
