A kiállítás a MŰTŐ csoport kollektív alkotói folyamat során létrehozott komplex műalkotása, amely négy termen keresztül meséli el, mit is jelent kilépni az egyéni alkotófolyamat kényelméből, biztonságból, és hogy ez milyen nehézségekkel és sikerekkel jár együtt. A tárlat szépsége, hogy a befogadót kézen fogva vezeti végig a kérdéskörön, és annak minden részletét alaposan megvilágítja. Így olyan témák is előkerülnek, mint a közösséghez tartozás mint alapvető emberi szükséglet, a kollektív működés hálózatos jellege, az egyéni kézjegyek beolvasztása a kollektív műalkotásba, valamint a közjavakhoz való hozzáférhetőség problémája.
Az Ördögszántás nevet viselő első térben egy videóinstalláció látható: a MŰTŐ tagjai földből létrehozott építményének elárasztása, majd helyreállítása követhető végig. Már a videó maga felveti az individuum és a csoport között fellépő lehetséges feszültségeket, az installatív részek pedig erre még inkább ráerősítenek. Ahhoz ugyanis, hogy közvetlen hozzáférésünk legyen a filmhez, egy PVC-függönyön kell végighaladnunk. Ezek az áttetsző akadályok jelképezik a csoport más tagjainak eltérő szempontjait, amelyekkel folyamatosan szembesülnünk kell a közösségi létezés során. Ezek az aspektusok eltérítenek a meggyőződéseinktől, azok felülvizsgálatára kényszerítenek, és végül a sokféle szempont ütköztetése során születnek meg a kérdésekre a válaszok.
Fotó: Juhász G. TamásA második teret az Idegmező tölti ki, ami burjánzó, indaszerű szövetként hat. A kusza, fonalszerűen egymásba kapaszkodó szárak a közösségen belüli dinamikák szövevényességét modellezik. A tekeredő kötegek egyszerre tűnnek átláthatatlan, gubancos organizmusoknak, ugyanakkor mégis észlelhető hálózatszerűségük is. A felhangzó szöveg pedig a szervezeti egység megtartásának nehézségéről szól. Egy közösség ugyanis mindig sérülékeny, efemer, törékeny, épp annyira, mint a szemünk előtt megelevenedő tekergő organizmus, amely úgy tűnik, mintha bármelyik pillanatban szétesne. A közös idegrendszer is csak addig pulzál, amíg a tagok közötti „kémia” működik, ám ahhoz a tagok személyes, intim viszonyait állandóan ápolni kell.
A Mágneses mező tere arra összpontosít, hogy az egyéni hangok miképpen jelennek meg a közösségben, é, hogy azok hogyan alkotnak azután egy nagy, közös egészet. A térben a földön és belógatva számtalan agyagszobrocskával találkozik a néző, amelyek úgy hatnak, mint őskori leletek. Ezek a biomorf tárgyak egyenként is szemügyre vehetők, önmagukban is értelmezhetők, de együttesen is struktúrát hoznak létre. A műhöz tartozik egy videó is, amelyen e tárgyak beszkennelt képei DNS-spirálhoz hasonló szerkezeteket adnak ki. Metamorfózis játszódik le a szemünk előtt, amely során ezek az egyedi tárgyak fokozatosan egymásba oldódnak.
A negyedik tér a végső állomás, ahol tulajdonképpen megszületnek a válaszok az előző termekben felvetett kérdésekre. A Karrmező egy kútból és egy forrásból felépülő installáció, az előbbi a közjavak szimbólumaként, az utóbbi pedig a közösséget összehozó lehetőségeket szimbolizálja. A forrás jelöli tulajdonképpen azokat az inputokat, amelyek olykor véletlenszerűen vagy organikusan teremtenek meg egy közösséget, míg a kút a hozzáférhetőség kérdését veti fel. Egy közösségen belül melyek azok a javak, amelyek nem kisajátíthatók, amelyek minden tag számára elérhetők és amelyek bőségesen a rendelkezésre állnak. Ahogy a kiállítás ismertetője írja, ezek egy alkotói kollektíva esetében a szabad gondolkodás, a kreativitás, az alkotás lehetősége és a kultúra, ami eggyé fonja a tagokat.
A tárlat azért olyan fontos, mert ugyan egy konkrét alkotói kollektíva működését vizualizálja a benne dolgozó tagok viszonyrendszeréből kiindulva, a kérdésfelvetések és állítások mégis általánosíthatók és kiterjeszthetők a társadalom egészére. Nagyon pontosan láttatja, hogy az egyéneknek milyen feladata és szerepe van egy közösségen belül, valamint, hogy mennyiben kell az individuumnak feloldania egyéni meggyőződéseit annak érdekében, hogy a csoport hatékonyan működjön. Rámutat, hogy a strukturálódások olykor esetlegesen alakulnak és időtartamuk is véges, hiszen egy idő után elkopik a flow. De az egyik közösségből fokozatosan alakulhat egy másik, a megszerzett tapasztalok és tudások pedig átörökíthetők egy új és másféle struktúrába.
A MŰTŐ csoport Ezt a vad mezőt ismerem kiállítása a Budapest Galériában (1036 Budapest, Lajos utca 158.) 2022. szeptember 18-ig látogatható.
