Lelki bolyongás a szobrok között

 Ludwig Múzeum – Keresztes Zsófia: Az álmok után: merek dacolni a károkkal / Fotó: Rosta József

„Velencében kezdődött…” – nem csupán Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című nagyszabású kiállítása, hanem Szerb Antal regénye is ezzel a mondattal indul. A tárlat ihletadó irodalmi textusa – ám nem parafrázisa – az Utas és holdvilág, melynek olasz fordítását nem csupán annak helyi vonatkozásai, hanem egyetemes mondanivalója miatt nagy sikerrel olvassák Itália-szerte is. Az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálé Giardiniben található Magyar Pavilonjába készült eredeti kiállítás, december óta a Ludwig Múzeumban is megtekinthető. Mondhatjuk, hogy a tárlat hazatért a velencei magyar kiállításokat szervező intézménybe, átalakítva azt a budapesti múzeum sajátos térviszonyaira.

A nemzetközi bemutatkozás jelentős sikert hozott mind a művész, mind a kurátor, Zsikla Mónika számára. A számos női alkotót bemutató biennálé – melyet női biennálénak is neveznek – koncepciójához kitűnően illeszkedett a Magyar Pavilon női művésze, kurátora és főként női alkotókból összeálló csapata, mely tematikájában is igazodott a biennálé főkurátora – Cecilia Alemani – által megálmodott, The Milk of Dreams hívószóhoz, melynek ihletadó irodalmi textusa, Leonora Carrington könyvének címe. Nagyszerű hagyomány, hogy a legrégebbi és egyik legjelentősebb európai képzőművészeti biennálé tárlata a zárás után itthon is látogatható.

A tárlat anyagának filozófiai kiindulópontja Arthur Schopenhauer elmélete, melyet később Sigmund Freud, sőt számos más gondolkodó is magáénak vallott. A sündisznó-dilemma paradoxona abban áll, hogy az embereknek szükségük van a társas kapcsolatok intimitására, viszont ez a fajta közeledés óhatatlanul sérülésekkel jár, s ezt az ellentmondást bármely emberi viszonyrendszerre, különösen a párkapcsolatok bensőséges voltára vonatkoztathatjuk. A kiállítás elsősorban az identitáskeresésről, az emberi nexusok ellentmondásairól, valamint az egyéni létben megnyilvánuló idő dimenziójának rétegződéseiből tevődik össze.

Ludwig Múzeum – Keresztes Zsófia: Az álmok után: merek dacolni a károkkal / Fotó: Rosta József 

Szerb Antal regénye a kurátori szövegben is jelölt hivatkozási alap, amelyet nem csupán a velencei helyszín, hanem a főhős, Mihály személyiségfejlődése, útkeresése okán is választottak. A polgári házasság kötöttségeiből kilépő férfi egyedül indul megtekinteni a ravennai mozaikokat, amely ifjúkorát idézi fel, miközben rá kell döbbennie, hogy önazonosságát saját kulturális-társadalmi meghatározottságából tudja csak felépíteni, s hogy az életének jelenlegi időszaka a múlt fragmentumaiból tevődik össze. Mihály ennek felkutatása miatt szökik meg házassága elől, hogy egyfajta lelki útként járja be múltjának állomásait. Olaszországi bolyongása, utazása hasonlatos ahhoz, amit a velencei vagy a budapesti tárlatot végigjáró látogató átél és megtapasztal. Életünk során mindannyian önmagunkat keressük, hogy önismeretre tegyünk szert, amely átsegíthet életünk különféle helyzetein, és rámutathat azokra a lehetőségeinkre, amelyekkel ideális kapcsolódási pontokat alakíthatunk ki embertársainkkal.

Keresztes Zsófia szobrai vasvázú, könnyen formálható, polisztirol szerkezetekből állnak össze, amelyeket a felszínükön üvegmozaikok borítanak. A mozaik nemcsak Szerb Antal textusával hozható párhuzamba, hanem a velencei Magyar Pavilon épületén található mozaikképekkel is. Az apró kövek Keresztes munkáiban nem a síkban jelennek meg, hanem térbeli objekteken látjuk őket. A kis darabkák fragmentáltságának élménye összecseng a lelki széttöredezettséggel, az önmagunkkal való szembenézés fontosságával. A fényben csillogó darabkák a mozgás élményének dinamikáját keltik, miközben vissza is tükröznek valamit a körülöttük tapasztalható világból, egyfajta tükröt tartva a látogatók elé.

A szoboregyüttes a Ludwig terében (a velencei kiállításhoz hasonlóan) egy oltárszerű kapuval indul, melyen mintegy beavatásként kell át haladnunk. A szakrális, katartikus élményt előhívó installáció indítja el a látogatókat a fizikai és lelki útjukon. A testszínű, halvány kékkel, zölddel, sárgákkal kirakott szobrok az emberi test árnyalataihoz állnak közel. Azok formailag női nemi szerveket, szemeket, könnycseppeket modelleznek, melyek az elfolyó testekhez hasonlatosak, egyfajta poszthumán állapotot közvetítve. A bemutatott elemek mintha saját sérülékenységüket jelenítenék meg, amelyek leláncoltságuknál fogva még inkább magányosnak tűnnek. Ezzel az érzéssel együtt jár a lelki fájdalom megjelenése is, mely leggyakrabban sírással fejeződik ki, amit a mindenhol jelen lévő kék könnycseppek szimbolizálnak.

A sírás természete kettős, így az akár a sikeres identitás megtalálása utáni feszültségoldás katartikus élményéhez is társulhat. Az elhagyatottakkal való együttérzés, az empátia is markánsan megjelenik a szobrok közvetítette élményként, egyfajta vigasztaló funkciót betöltve. A szobrokat összefűző lánc szimbolizálhatja az ősi köldökzsinórt is, amely nemcsak a szülőanyánkkal, hanem múltunkkal, családunkkal is összeköt bennünket. A tárlatot a láncok mentén végigjárva létünk egyes mozzanatait megjelenítő szobrokkal találkozhatunk, amelyek kapcsán ráébredhetünk valamely momentumra életünk szövetéből, azért, hogy végül az összefüggéseket felismerve, önismeretünk által eljussunk a lelki akadályoktól mentes felszabadultság érzéséhez.

Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című kiállítása 2023. február 26-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.).