Sokoldalú művész: grafikus, felnőtt és gyerekkönyvek illusztrátora, festő, plakát- és látványtervező, animációsfilm-rendező, folyamatosan megújulni képes, mégis mindig önazonos alkotó. Bár Keresztes Dóra pályájának gerincét a könyvillusztrációk teszik ki, a bélyegtől a plakátig, a színházi látványtervezéstől az animációs filmig, a festéstől a hímzésig számtalan médiumban tevékenykedik.
Művészetének sokrétűségét legkifejezőbben Kiss Benedek szavaival foglalhatjuk össze: „Keresztes Dóra dolgozik ceruzával, tollal, ecsettel, fölfedezte a hímzett, esztétikussá formált textíliák világát – minden munkája más. Stilizált, megformált képi világ az övé, a rácsodálkozó, tágra nyílt szemű örök gyermeki naivitásé. Azé a naivitásé, amely ismeri, tudja az előzményeket, a modern iskolákat, de magát adja, magát mondja, s mert mély tartalmai vannak, minden dekorativitása ellenére hiteles. Előzményei a megregulázott miniatúráktól, mozaikoktól a szürreáliákat villóztató barlangrajzokig nyúlnak vissza.” Így a különböző médiumokból következően az alkalmazott technikák, stílusok is sokrétűek, mint ez a mostani, Csillagjáró című kiállításon is érzékelhető.
Garami Gréta kurátor három szekcióra fűzte fel a tárlatot, s a mágikustól, az archaikus kultúrák mítoszaitól (Ősi világképek között) a lírai érzékenységen át (Mozgóképbe formált költészet) a keresztény, ezen belül is a református vallás letisztult művészetéig (Mélységből kiáltok hozzád, Uram) vezet végig Keresztes Dóra alkotói világán.
Az első szekció három, első pillantásra eltérő, ám mégis közös gyökerű témára épül. Tükröződik benne a sokféle indíttatás, ösztönzőerő nyomán megfogalmazott, Erdélyi János inspirálta ars poetica: „Európa és Ázsia között hídnak lenni, s talán még inkább mindkettővel összefüggő szárazföldnek.” Ugyanis a magyar népművészet mellett a más népek művészetéből átvett stílusjegyek, például az Urál-vidéki, a kelta vagy az északi népek művészetének hatása szintén felfedezhető Keresztes Dóra számos munkáján. A magyar és az egyetemes folklór gyakori összefonódása azért is természetes, mivel sok motívum, jelkép vagy formai megoldás ugyanúgy megvan, vagy hasonlóan jelenik meg a világ más-más tájain.
Így kerülhettek egymás mellé a Parasztdekameron archaikus magyar népi kultúrát a középkor művészetével ötvöző linómetszet-illusztrációi az őshaza mítoszainak világát megidéző Sámánforgó nemezelt textilmunkájával és a köré rendezett Hét sámánhívás linómetszeteivel. Mellettük pedig ott sorakoznak a legfrissebb munkák, a gouache- sal készült Asztrálmítoszok és Imagináció-sorozatai, amelyek az északi népek művészetéből merítve párhuzamot mutatnak A Nap lánya (Északi népek meséi) című könyv illusztrációival. Ez utóbbi, 2025-ben született munkák külön figyelmet érdemelnek, egyrészt, mert teljességükben most először láthatja őket a nagyközönség, másrészt, mert egy új technika, a gouache megjelenésének lehetünk tanúi.
Keresztes Dóra legkedvesebb grafikai eljárása a magasnyomtatás, a középkori fametszetek világát idéző fekete-fehér vagy kézzel színezett, olykor több dúcból nyomtatott linómetszet, amelyen a kemény anyaggal való küzdelem mérsékli a rajzos lendületet, ettől a képek visszarepítik a nézőt a középkori kalendáriumok, kártyák fametszeteinek, református templomok kazettás mennyezeteinek kissé darabos, síkszerűen ható, naivan stilizált ábrázolásmódjához. Ezért is illik jól ez a technika a Parasztdekameron, Hermann Hesse középkorban játszódó regényének, a Narziss és Goldmundnak vagy Faludy György középkori haláltáncokat idéző Villon-átköltéseinek illusztrációihoz.
Ezzel szemben a legújabb sorozatok, a merített művészi papírra készített gouache-ok a bársonyos matt felületek enyhe fényvisszaverődésével és a fekete számtalan színárnyalatának felvonultatásával az akvarell áramlásához, elmosódottságához hasonló finom, légies hatást teremtenek. Az Asztrálmítoszok képei azonban nemcsak autonóm grafikák, hanem egy Orosz Istvánnal, Keresztes Dóra élet- és alkotótársával közös munka megszületését is inspirálta. Az Asszonyom és a kimérák című tizennégy grafikát tartalmazó kötetet Orosz István versei teszik teljessé. Ekként a művészkönyv felfogható egy férj, egy alkotótárs szerelmi vallomásaként: „Lúdasszonyom, kísérj tovább, / Vagy te kísérts, kiméra múlt.”
A lúdasszony, más néven lidérc, lúdvérc Keresztes Dóra egyik kedvelt, régi magyar hitvilágból vett figurája, aki egyszerre testesíti meg az élet kétarcúságát, mint segítő tündér és mint ártó boszorkány.
Két ellentétes világot tár a látogató elé a második szekció. Egyik oldalon a Narziss és Goldmund, valamint a Faludy-féle Villon-átköltések linómetszet-illusztrációi, másik oldalon a három animációs film. A középkori moralitásokat, haláltáncokat idéző metszetek gondolati világa jól kapcsolható össze a protestantizmus alaptételének számító predesztináció tanával. Az eleve elrendelés ugyanis épp arra sarkall, amire a középkori vallásosság tanít, hogy minél hasznosabban, tartalmasabban éljük meg a rövidke földi létet, valamint a végesség felől nézve becsüljük meg az élet minden pillanatát, apró szépségét.
Mi másban testesülhet meg igazán a létezés szépség, mint a művészetben, ahogyan ez Keresztes Dóra illusztrációin is tükröződik. Ezzel szemben a három animáció, a két gyerek (Holdasfilm, Egyedem-begyedem) és a felnőtt (Garabonciák) színes mesei világukkal, a gyermekrajzok naiv báját megőrző ábrázolásmódjukkal a szépség kanti tételét idézik meg: Szép az, ami érdek nélkül tetszik. S ki más is tudja az érdek nélküli szépséget igazán érzékelni, mint a gyermek, vagy az olyan művész, aki képes volt megőrizni magában a gyermeki lelkület tisztaságát, játékosságát, a világra való folytonos rácsodálkozás képességét, mint Keresztes Dóra is.
A filmek közül a legnagyobb figyelmet az 1985-ben készült Garabonciák érdemli, amelyben tükröződik Keresztes Dóra gondolatvilága, sajátos grafikai hitvallása, mely szerint a művészi szabadság csak a mesés szürrealizmus és az önfeledt játék révén élhető meg. A film mágikus, folyamatos áttűnésekre épülő képi világa már megelőlegezi a De profundisban kiteljesedett „morfózis” animációs technikát. Az egymásba alakuló formák, a stilizált metamorfózisok, az örvénylő körkörös mozgások gyökere valamiképp a népi kultúrához nyúlik vissza, a hagyományhoz, ami az embert – a nézőt, az alkotót – önmagához vezeti. De nemcsak a képekkel, a mozgással, a színekkel is játszik filmjében Keresztes Dóra, a hideg és meleg tiszta színek állandósult párosításával.
A harmadik terem a művész protestantizmushoz fűződő viszonyát állítja középpontba. A vallásos hit egyben hitvallást is jelent Keresztes Dóra számára, amely végigkíséri pályáját. Szakrális munkái közül kiemelkednek az 1999-ben felszentelt budakeszi Határon Túli Magyarok Református Emléktemploma számára készített díszítőelemek: a fapadozat domborművű kazettás motívumai, valamint az úrasztali terítő és ünnepi kárpit, a szószék és a Mózes-pad ábrái, amelyek az erdélyi református templomok kazettás mennyezetének és reneszánsz kori úri hímzésekből építkező népi hímzések formakincsének felhasználásával készültek.
Így a Basa Péter által tervezett épület finoman hagyománytisztelő kortárs architektúrája Keresztes Dóra belsőépítészeti munkáival kiegészülve olyan szakrális teret hozott létre, amely egyrészt jól tükrözi a protestáns vallás letisztultságra törekvő szellemiségét, másrészt úgy modern, mai, hogy közben megőrzi a múlt értékeit. Helyet kapnak még a szekcióban a De profundis című animációs film és a Losonczi Léna Zsoltár minden időben című könyvéhez készített illusztrációk is. Majd a kiállítás summázataként Keresztes Dóra 2017-ben bemutatott animációs filmje, a Virágnak világa, világnak virága zárja a sort. A címében az Ómagyar Mária-siralom ismert sorpárját (Világnak világa, / Virágnak virága!) parafrazeáló alkotásában a jézusi születéstörténet elevenedik meg négy percben.
A rokonlélek, Erdélyi Zsuzsanna, az archaikus népi imádságok kutatója emlékének szentelt film szürrealisztikus látványvilága Marc Chagall képeinek hangulatát idézi. Ez a játékos, szürrealisztikus chagalli látványvilág leginkább Keresztes Dóra meseillusztrációit jellemzi, amit az is jelez, hogy az animációs film képi világa, szimbólumai már 2001-ben, Nagy Gáspár Amíg fölragyog a jászol című kötetének illusztrálásakor megfogalmazódtak. Ez az animációs film a közeli Magyar Zene Házában is főszerepet kap. Egyrészt egy pop-up kiállítás keretében a kézzel készült akvarell fázisrajzokon keresztül betekintést nyerhetünk a film elkészültének műhelytitkaiba, másrészt a Hangdóm egyedülálló technológiája révén vizuális utazás spirituális élményeként, új szemszögből megvilágítva tárulhat elénk a film látványvilága.
„Hogyha egy asszonyi főt lónyakra helyezne a piktor / és rikító színű tollakkal díszítené az / összedobált testrészeket, úgy, hogy a fönt takaros nő / halfarkat kapjon, csúfat, feketét, legalulra / látva, barátim ezt, tudnátok-e nem kinevetni?” – Horatius Ars poeticájának (Bede Anna fordítása) sorai szinte összerímelnek a kiállításon látható munkákkal, mintha csak az antik római költő ismerte volna ezeket a műveket. Mert a fantázia, a játék, a humor örök, nem ismer se térbeli, se időbeli határokat. Amint Keresztes Dóra alkotásai is mélységük, drámaiságuk ellenére úgy zengik az élet szépségét, a játékos jókedvet, a gyermeki humort, hogy képekből formált költészete tértől és időtől függetlenül mindenhol és mindenkor érvényes marad.
Fotók: Nyirkos Zsófia © Műcsarnok engedélyével.
