Hogyan kerülhetett a folyóirat ebbe a helyzetbe?

Tavaly megváltozott az állami támogatás rendszere, a Nemzeti Kulturális Alap hároméves periódusra írt ki pályázatot a folyóiratok számára. Ez elvileg megkönnyítené a procedúrát, hiszen nem kell évről évre pályázni és izgulni, vajon mekkora összeget ítélnek meg nekünk. Azonban az elérhető összeg kevesebb, mint a felére csökkent. Amikor ez kiderült, jeleztük az NKA-nak, hogy a támogatás olyan csekély, hogy ezzel hat hónapot sem tudunk finanszírozni. Azt mondták, ne aggódjunk, lesznek majd kiegészítő pályázatok. Szeptemberig vártunk, ám végül közölték, hogy ezeket mégsem tudják kiírni. A helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy a válság alatt a legtöbb költségünk, a nyomda vagy a papír ára emelkedett.

Korábban is előfordult már, hogy a szakadék szélére került a lap, de bizonyos kényszermegoldásokkal át tudtuk hidalni a nehéz időszakot. Volt, hogy a kollégáink hónapokig fizetés nélkül dolgoztak, és csak utólag kapták meg a honoráriumukat, ám a lap stabilan és kiszámítható módon megjelent minden hónapban. Most azonban már minden megszorítást megtettünk, bérbe adtuk a szerkesztőségi irodát és meg kellett válnunk a külsős munkatársainktól.

Rudolf Anica

 

Az Új Művészet finanszírozása azonban nem teljes mértékben az államtól függ.

Igen, ez így van. Az Új Művészetnek bevételt is kell termelnie, a költségeinek felét a privát szférából kell összegyűjtenie. Vannak hirdetőink, az üzleti szférából érkező támogatóink, valamint galériás partnereink, mint például a B. Braun vagy a Zsdrál Art Galéria, akik mecénásként segítik a működésünket. Az a tapasztalatunk, hogy míg az állam azt érezteti, hogy nincs szükség a tevékenységünkre, addig a privát szféra számára fontos, amit csinálunk, de csupán egy része igyekszik részt venni a lap finanszírozásában.

Barabás Márton, Hinta 2022
 

Miért épp jótékonysági aukciót szerveztek a lap megmentésére?

Amikor nyilvánossá tettük, hogy a megszűnés veszélye fenyegeti a lapot, a művészek, galeristák, olvasók egy emberként hördültek fel. A visszajelzésekből érezzük, fontos, hogy megmaradjunk, hiszen a műkereskedelem, az alkotók és a galériák számára is tükör az Új Művészet. A nyomtatott lap előfizetőinek száma minden évben egyre több, sőt, nemcsak az idősebb generáció, hanem a fiatalok is vásárolják a lapot. Az Új Művészet jól beágyazott a művészeti szférában, szilárd olvasói bázisa is van, ezért gondoltuk, hogy ezekre építve kell kitalálnunk valamit, ami kihúzhat bennünket ebből a nehéz helyzetből.

Az aukció kézenfekvőnek tűnt, hiszen körül vagyunk véve több generáció művészeivel, akikkel évtizedes kapcsolatot ápolunk. Van mögöttünk tehát egy kapcsolati háló, ahová fordulhatunk. Azonban fontos tisztázni, hogy a művészektől nem puszta szívességből kértünk képeket, az eladás után a bevétel ötven százaléka őket illeti. Több alkotó azonban lemondott a saját jutalékáról, és azt a lapnak ajánlotta fel. A Kalman Maklary Fine Arts és a Zsdrál is sok művet beadott az általuk képviselt művészektől, nagyvonalúságukat dicséri, hogy ők szintén lemondtak a saját jutalékukról, ahogyan a Viltin, az Inda és a Szikra is. Egészen megható az a gesztus, ami a művészektől és egyes galériáktól érkezik hozzánk.

Dóra Ádám (1993-)- Fluo Sky, 2022
 

Kik azok az alkotók, akik szerepelnek ezen az aukción?

Ha valaki ismeri az Új Művészetet, az tudja, hogy kezdettől törekedtünk arra, hogy a lehető legátfogóbban foglalkozzunk a művészettel – a klasszikustól a kortársig, az idősebb generációtól a pályakezdőkig. Az aukció is ezt a mintát követi, minden generáció képviselteti magát. A senior alkotóktól például Fehér László, Elekes Károly, Pinczehelyi Sándor, Várady Róbert, a középgenerációból mások mellett DrMáriás, Bánki Ákos vagy Asztalos Zsolt, a fiatalok közül pedig Fridvalszki Márk és Kondor Attila munkáira is lehet licitálni. Mintegy százhúsz műalkotás érkezett be az aukcióra.

Jánosi Anna (1985-)- Hatching Out, 2021
 

Melyek az aukció highlightjai?

Egy szép Rozsda Endre-tustól kezdve két remek Konok-szitán, Aknay János vagy Barabás Márton vásznain át Nemes Judit egy papírmunkájáig igen sok figyelemre méltó alkotás gyűlt össze. Van például a kínálatban Botos Pétertől egy egyedülálló üvegmunka vagy Bikácsi Danielától egy szép tojástempera is.

Kondor Attila (1974-)- Átjáró, 2020
  

Hogyan lehet licitálni ezekre az alkotásokra?

A kétcsatornás aukciót december 9-én rendezzük: élőben a Zsdrál Art Pop-Up Galériában lehet megtenni a téteket, az eseményt pedig az axioart közvetíti, ahol online is lehet licitálni. Az aukciót egynapos popup kiállítás előzi meg: a Zsdrálban a teljes anyag installálva lesz.

Igyekszünk megszólítani a résztvevő művészek gyűjtőit, az axioart felhasználóit, a galériás partnerek vásárlóközönségét, az aukció azonban mindenki számára nyitott. Aki még sosem vásárolt műtárgyat, de fontosnak érzi, hogy az Új Művészet fennmaradjon, azt is szeretettel várjuk.

rolls_numbers_giclee.indd
Lajta Gábor (1955-): Esti busz, 2019-2020

 

Hogyan néz ki a művek árazása?

Az anyag nagy részének kikiáltási ára félmillió forint alatti. Nagyon sok száz- és kétszázezer forint közötti tétel is van, kisebb munkák, szitanyomatok, amelyek szélesebb közönség számára is elérhetők. Aztán van az ötszázezer és az egymillió forint közötti kategória, valamint az egymillió forint feletti alkotások. De a művek többsége a megfizethető kategóriába sorolható.

Mengyán András (1945-)- Lézermáglya 1-6.,
 

Mi a cél?

Ahhoz, hogy gond nélkül befejezzük az évet, legalább négymillió forintnak kell összegyűlnie, ahhoz pedig, hogy a következő év gördülékenyen indulhasson, összesen tízmillió forint szükséges. Ennyi valószínűleg nem gyűlik össze, de pár millió forintos bevétel is nagyon sokat lendít rajtunk.

 

Neogrády-Kiss Barnabás (1989-)- Untitled 32, 2020
 

Az aukció bevételétől függetlenül hogyan tervezitek finanszírozni a lapot a továbbiakban?

Jövőre próbálunk többféle pályázati lehetőséget találni, valamint intenzívebben elkezdünk lobbizni azoknál a cégeknél (például az MNB-nél), akikről tudható, hogy hajlandók pénzt fektetni a művészetbe.

Egyértelműen látszik, hogy az NKA egyre inkább csak műkedvelői szinten támogat, erre pedig a jövőben nem lehet építeni. Most egyébként is nagyon kemény a világ, teljes zűrzavar van, ebben a helyzetben pedig el kell kezdenünk több lábon állni.

Németh Dávid- For fur, 2019
 

Gondolkodtok azon, hogy az Új Művészet a továbbiakban közösségi finanszírozási formában működjön?

Már a válság előtt elindult egy projektünk, ami érintette ezt a kérdést is. Szerettünk volna nyitott szerkesztőséget létrehozni, ahol mind az olvasók, mind a művészeti szcéna résztvevői beleláthatnak az Új Művészet működésébe. Olyan konkrét helyszínt képzeltünk el, amely azonban nemcsak a szerkesztőségi munkának ad otthont, hanem közösségi térként is funkcionál, ahol kamarakiállításokat, workshopokat, popup eseményeket lehet rendezni. A Margit-negyed projekt keretében sikeresen pályáztunk egy helyiségre a Keleti Károly utcában, ám több mint egy évig húzódott, mire megkaptuk az ingatlan kulcsait. Még csak most kezdenénk belakni, pedig, ha ez már korábban sikerült volna, akkor kicsit beljebb lennénk. Mindenesetre, ha sikerül túljutnunk ezen a nehéz időszakon, akkor ez a helyszín egy pezsgő, eleven közeggé válhat, ami minket is kiránt az elszigeteltségből, valamint az olvasóink és a szcéna számára is vonzó művészeti helyszín lehet, és talán a lap működése is jobban elindul a közösségi finanszírozás irányába.

Az aukció online linkje: https://ujmuveszet.hu/szelesvaszon/kortars-jotekonysagi-aukcio-az-uj-muveszet-javara/
https://axioart.com/aukcio/2022-12-09/jotekonysagi-arveres-az-uj-muveszet-folyoirat-javara