Pető István Időről időre 2023 
 

Lelki békénk elnyeréséhez, a megnyugváshoz nem feltétlenül kell lemennünk alfába. Pető István absztrakt festményei jól helyettesítik azokat a meditációs gyakorlatokat, amiket az abban jártasak nap mint nap végrehajtanak. Ez pedig ritka kincs felgyorsult világunkban. Az Időről időre vásznai tempós lépteinknek megálljt parancsolnak, hogy aztán egészen belefeledkezzünk a leheletfinom színátmenetekbe, az organikus formák kavalkádjába.

A temperamentumosabbakat is képesek elcsendesíteni Pető István festményei. Kovács Krisztina, a Várfok Galéria művészeti vezetője, művészettörténésze is arra bátorít, hogy töltsünk minél több időt előttük, hiszen így tudjuk ezt a világmegváltó gondolatoktól mentes, ám érzékeinkre erősen ható festészetet a leginkább befogadni. Ez a befogadás ráadásul nem esik nehezünkre. Pető nagyon is kiérlelt szerkezetekben gondolkodik. Kompozíciói ugyan gesztusokkal, színfoltokkal, lefolyatásokkal, vonalrajzokkal telítettek, mégsem sűrűsödik össze minden, nem veszünk el az elemek rengetegében.
T356-pct 2023
 

Pető Istvánt mérnöki diplomája ellenére a képzőművészet ragadta meg. Lenkey Zoltán grafikus és Máger Ágnes festőművész műtermében képezte magát, majd az Iparművészeti Főiskolán, később a párizsi École des Beaux Arts-on tanult. Eleinte grafikai és formatervezési munkákat vállalt, ám jól tudta, hogy festészettel akar foglalkozni. Elhatározását nemcsak dédelgette, 1984-ben a francia fővárosba költözött, s azóta is ott él és dolgozik.

T320-pct 2019
 

Az absztrakció ösvényére korán rátalált. A nyolcvanas évek végén még az emberi testből kiinduló figuratív munkák kerültek ki a keze alól, a kilencvenes évekre pedig rátalált líraian absztrakt festői hangjára. Az Időről időre grandiózus vállalkozás. A Várfok Galéria tárlata Pető István eddigi legnagyobb hazai bemutatkozása. Korai, 1989-es alkotásaitól a 2023-ban készültekig láthatjuk válogatott műveit: rézkarcokat, pigmenttel papírra, olajjal vászonra komponált alkotásokat.

Korai munkáin még valamelyest érzékelhető a figuralitás, habár formái már ekkor expresszív gesztusokká bomlottak fel. Kovács Krisztina elmondása szerint a művész több különböző típusú gesztust és vonalrajzot használ. Utóbbiak a mai napig fontos komponensei képeinek. Nyolcvanas évekbeli alkotásaira Kondor Béla és Vajda Lajos művészete gyakorolt nagy hatást. Az 1989-ben született kompozíciók vonalainak játékos vezetése Kondor „bonyolult, metaforikus rézkarcait idézi”, a rajtuk látható, egymásra applikált, lehajtott fejek Vajda 1935–1937 körül készült portréit elevenítik fel – véli Kovács Krisztina.

A valóságtól való teljes elszakadás már a kilencvenes évek legelején bekövetkezett. Ha nem is pálfordulás, de változás állt be Pető István festészetében. Alakjai foltokká, jelekké redukálódtak, eljutott a tiszta absztrakcióig.

A kiállítás néhány felkavaró, kaotikusabb világú műve mellett túlnyomó többségben vannak a letisztultabb, meditatív jellegűek (T320-pct 2019, T342-pct 2022, T355-pct-2023). Pető István téli hónapjait gyakorta töltötte utazásokkal. Megfordult Indiában, Indonéziában, Vietnámban és Madagaszkáron is. Távol-keleti útjai inspirálták organikus növényi formákat mutató képeit. A T320 és T342 sorszámúak Monet vízililiomait, az impresszionisták ecsetkezelését is eszünkbe juttatják. Pető vonalai a grafika hatásáról tanúskodnak festményein, melyek némelyikén kalligrafikus és úgynevezett pszeudo-írásjelek is feltűnnek, formai szempontból illeszkedve a képekbe.

T342-pct 2022
 

Henri-Alexis Baatsch író-műfordító a következőképp vélekedik Pető István műalkotásairól: „Egy absztrakt festmény, egy festmény, amely színekből, foltokból, fények és árnyékok lüktetéséből, finom rétegekből, elhalványuló, majd önmagukhoz visszataláló vonalakból épül, hogy végül a képzelet ezer ajtaját szélesre tárva, mozgásba lendítse a szárnyaló vizuális fantáziát.” Gondolatai nagyszerűen foglalják össze Pető művészetének lényegét, melyből bő ízelítőt kapunk a tárlaton.

Fotók: A Várfok Galéria jóvoltából 

Pető István De temps en temps (Időről időre) című kiállítása 2023. december 22-ig látható a Várfok Galériában (1013 Budapest, Várfok utca 11.)