Első, 1973-as székesfehérvári reprezentatív bemutatkozását követően majd ötven évet kellett várni a rövid életű (1945–1948 között működő), ám annál nagyobb hatású művészcsoport, az Európai Iskola tevékenységét felölelő újabb átfogó kiállításra. A szentendrei MűvészetMalomban megrendezett tárlat többéves kutatás eredményeként valósult meg Bodonyi Emőke és Pataki Gábor kurátorok vezetésével, akik a korszak képzőművészetével foglalkozó olyan neves szakembereket is bevontak munkájukba, mint Árvai Mária, Hornyik Sándor, Passuth Krisztina, Várkonyi György. Sőt a kiállításhoz kapcsolódóan gazdagon illusztrált, tizennégy tanulmányt felsorakoztató kötetben is összefoglalták a legújabb kutatási eredményeket.
Az 1945-ben alakult művészcsoportot nem képzőművészek, hanem olyan elméleti szakemberek, művészeti írók, filozófusok, kritikusok, műgyűjtők, művészettörténészek hozták létre, mint az orvos Gegesi Kis Pál és a Mezei testvérek, Mezei Árpád, (Mezei) Pán Imre, illetve az 1946-os hazatérése után hozzájuk csatlakozó Kállai Ernő. A második világégést követően Adorno elhíresült kijelentése után: „A Holokauszt után nem lehet verset írni”, a magyar értelmiségnek is fel kellett tennie önmagának a kérdést, miként látja az európai kultúra jövőjét. Ezért vált alapító okiratuk sarkkövévé az a gondolat: „Mindenkinek el kell döntenie, Kr. u. 1945-ben, hogy jogosan viseli-e azt a megjelölést, európai ember. Meg kell teremteni az élő európai iskolát, amely megfogalmazza élet, ember, közösség új kapcsolatát.” Programjukban a szentendrei művésztelephez kötődő Vajda Lajos és Korniss Dezső háború előtt megfogalmazott azon gondolatát vitték tovább, mely szerint a magyar művészetnek összekötőkapocsnak kell lennie a Nyugat (francia) és a Kelet (orosz) művészete között.
Olyan, eddig háttérbe szorított művészek csatlakoztak az elméleti szakemberek által életre hívott kezdeményezéshez, mint Anna Margit, Barcsay Jenő, Bálint Endre, Bán Béla, Barta Lajos, Bokros Birman Dezső, Czóbel Béla, Egry József, Fekete Nagy Béla, Forgács Hann Erzsébet, Gadányi Jenő, Gyarmathy Tihamér, Jakovits József, Korniss Dezső, Lossonczy Tamás, Marosán Gyula, Martinszky János, Martyn Ferenc, Márffy Ödön, Rozsda Endre, Schubert Ernő, Szántó Piroska, Vajda Júlia, Vilt Tibor, Zemplényi Magda. Illetve posztumusz tagként a háború előtti szentendrei művésztelep két korszakos alkotóját, Ámos Imrét és Vajda Lajost is maguk közé választották, akiknek szellemi öröksége meghatározó inspirációs forrásul szolgált a csoport több tagja számára.
Az Európai Iskola célja a progresszív hazai művészet megteremtése volt, szinkrónba hozni a magyar képzőművészetet a legfrissebb nyugati áramlatokkal. Ez elsődlegesen a Mezei testvérek André Bretonhoz és Marcel Jeanhoz fűződő szoros kapcsolatainak, illetve az alapító művészek franciás kötődésének köszönhetően a szürrealizmust jelentette. De már 1946-ban kivált az Európai Iskolából az Elvont Művészek Magyarországi Csoportja (Gyarmathy Tihamér, Fekete Nagy Béla, Jakovits József, Lossonczy Tamás, Marosán Gyula, Martinszky János, Martyn Ferenc, Rozsda Endre), amely a korszak nonfiguratív művészeti áramlatainak követőjévé szegődött alkotókat tömörítette. Eszmei irányítójuk a bioromantika-elmélet teoretikusa, Kállai Ernő művészettörténész volt. Valamint meghatározó szerepet töltött be még a csoportban a Párizsból hazatért, Pécsett letelepedő Martyn Ferenc, aki a francia Abstraction-Création magyar frakciójának jeles képviselőjeként hatott több magyar művészre, többek között Marosán Gyulára vagy Martinszky Jánosra.
Szellemi pezsgését mutatja, hogy a rövid életű magyar demokrácia éveiben az Európai Iskola intenzív kiállításrendezésekkel, ismeretterjesztéssel, saját kiadványok megjelentetésével, nemzetközi kapcsolatok kiépítésével igyekezett az európai művészet új tendenciáit itthon megismertetni. A csoport alig három év alatt harmincnyolc kiállítást rendezett, emellett hat tárlat nyílt a Galéria a 4 Világtájhoz, valamint két kiállítás az Elvont Művészek Csoportjának szervezésében, 1946-ban és 1947-ben. Ez utóbbi kiállításról, ahol a magyar tagok munkáit neves külföldi kortársak (Hans Arp, Étienne Beöthy, Constantin Brâncuşi) műveinek fotóival állították párhuzamba, a kurátorok rekonstrukciós munkájának köszönhetően pontos képet kaphat a tárlatra látogató nagyközönség.
Tizenegy szekcióban tekinti át a kiállítás az Európai Iskola művészeti tevékenységét. Kezdve a háborús élmények: holokauszt, munkaszolgálat feldolgozásától (Traumák) az új embereszmény megszületéséig (Az új európai ember, Az új magyar művészet önarcképei). A táj új szemléletű megjelenítésétől a természet antropomorfizálására tett kísérleteiig (Természet rejtett és nyílt új arcai), az emberábrázolás megújításától a hibridlények, az ördögi hatalmat megtestesítő Minótaurosz vagy a busó maszkok ihlette kornissi stilizált bodobácsfejek szerepeltetéséig (Rettenetek és káprázatok). A kurátorok három szekciót is szenteltek a nonfiguratív irányzatokhoz tartozó alkotók munkáinak (Új világkép, Sáncok között- a nonfiguratív művészet, Az Elvont Művészet első magyar csoportkiállítása). Különlegessége még a kiállításnak, hogy külön szekció foglalkozik a külföldi kapcsolatok feltérképezésével (Vonzások és választások a külföldi kapcsolatokra). Ennek keretében kapunk ízelítőt a bukaresti román Infra-Noir csoport művészének, Paul Păunnak, illetve a cseh Skupina Ra csoport alkotóinak (Václav Tikal, Václav Zykmund, Josef Istler, Miloš Koreček, Vilém Reichmann) munkáiból. De az ez időben éppen Magyarországon tartózkodó holland Corneille (A filozófus útja, Ville d’ Eté, Kakaskukorékolás) és a francia Jacques Doucet (Kompozíció, Női fej), a később világhírűvé vált CoBrA csoport tagjainak korai alkotásaival is megismerkedhetünk. Végül az Európai Iskola fiataljai szekciójában a csoporthoz csatlakozó olyan fiatal művészek korai műveit láthatjuk, mint a Párizsban világhírűvé vált Hantai Simon, Svájcba emigrált Jánossy Ferenc, az USA-ban megtelepedett Bíró Iván, vagy a Vizualart Művészeti Alkotóközösség (1984) két alapítója, Gera Éva és Hegyi György.
A háborút követő kezdeti demokratikus viszonyok között rövid időre úgy tűnt, szinkrónba hozható az európai és a magyar művészet, de az Európai Iskola tagjai már 1947-től támadások kereszttüzében érezték magukat. Az Európai Iskola 1948-ban önként oszlatta fel magát, Rozsda Endre így írt erről a visszaemlékezésében: „Az utolsó összejövetelünk a Japán kávéházban volt. Másnap megjelentettünk egy hirdetést az újságokban: Japánban megöltek egy Európait. Ez volt a vég.”
De a parázs a hamu alatt tovább is izzott. 1956-ban, a forradalom napjaiban Dévény Iván és Bálint Endre megkísérelte az újjászerveződést. Az Esztergomi Keresztény Múzeumban rendezett tárlat az első olyan csoportos kiállítás volt, amelyen az iskola egykori tagjai (Anna Margit, Bálint Endre, Barta Lajos, Gadányi Jenő, Korniss Dezső, Jakovits József, Rozsda Endre) vettek részt. De a korszak kultúrpolitikájára jellemzően, a zsűrizés elkerülése érdekében a kiállítás egy TIT-előadás illusztrációs bemutatójaként jöhetett csak létre. Majd a hatvanas évek közepén a neoavantgárd törekvéseket vállaló Iparterv csoport lett folytatója az Európai Iskola által elindított progresszív művészeti folyamatoknak, akik hasonlóképp a legfrissebb nyugati tendenciáknak a nemzeti hagyományokkal való ötvözését tűzték ki célul.
Az Európai Iskola – Veszélyes csillagzat alatt (1945–1948) című kiállítás június 28-ig tekinthető meg a MűvészetMalomban (2000 Szentendre, Bogdányi út 32.).
Fotó: Deim Balázs, Ferenczy Múzeum Centrum
