•Vigadóban nyílt, Villanások a múltból és jelenből című kiállítása a nemzetközileg is elismert lézer- és neonfényműveket helyezi fókuszba, hogy kiemelten foglalkozzon művészet és tudomány kapcsolatával, amelynek egyik kulcskérdése éppen a fény természetének és hatásának megértése, esztétikai minősége és különféle alkalmazási területei. Miként fogalmazná meg tudomány és művészet egymásra ható szerepét?
Tudomány és művészet rokon területek, hisz mindkettő az emberi teremtőerő következménye. Míg a tudomány objektivitásra törekszik, a művészet a belső lélek kivetülése, megfogalmazása, ami a másik ember bensőjében sajátos mozgást képes elindítani, így valamiképp kapcsolatban áll a mágiával is. Művészet és tudomány viszonya rendkívül régi, a XX. század elején a Bauhausban Moholy-Nagy László és köre különös hangsúlyt fektettek erre. Moholy-Nagy szerint a jövő vívmányainak elérése a fényfestő feladata lesz, így meg kell ismerkedni a fény belső ragyogásával, különböző tulajdonságaival, s meghitt viszonyt kell kialakítani azokkal az eszközökkel, amelyekkel foglalkoznak.
•Jelrácsok című korai, 1967 és 1970 között készült, monokróm jellegű olajfestmény-sorozatának elemei is láthatók a tárlaton. Miben hozott újdonságot akkoriban ez az anyag, amely az Ön által létrehozott Szürenon-csoport kiállításán szerepelt először a hatvanas évek végén?
Az 1960-as évek közepétől foglalkozom a fénnyel. Először plasztikus képeket festettem, amelyek a mostani kiállításon is megidéződnek a Jelrácsok sorozat képeivel; ezeket fénnyel értelmezett munkáknak tekintem. A téma éveken át foglalkoztatott, több kísérletet végeztem fényporral vagy neoncsövekkel, hajlított fényszobrokat készítettem belőlük. Ezekben az években nagyon kevés kiállítási lehetőségünk volt, így alakítottuk meg a sur et non kifejezésből származó Szürenon nevű csoportot, amely a szürrealizmusból és a nonfigurációból indul ki, ugyanakkor tagadja is a szürrealizmust. Ekkoriban készítettem spaklikalligráfiákat, amelyek közül több most látható először a kiállításon, tehát újdonságnak számítanak. Bennük is a belső és a külső fényt festettem, amelyeknek a műalkotásokban kell találkozniuk.
Amikor a Szépművészeti Múzeum százéves lett, hologramot készítettem ennek emlékére. A mostani kiállításon is látható ebből egy sorozat. Az avantgárd, amely nagyszerű dolgokat teremtett, helyenként mégis tévedett, azt vallotta, hogy a múzeum halott. Ám a múzeum nem halott, a belső fény akkumulációja, hiszen belső fényt áraszt. Ezeknek a külső és belső fényeknek az emberi létben is egyformán óriási szerepük van.
•1977 óta foglalkozik lézerfénnyel, s nemcsak művészeti, hanem tudományos szempontok alapján is kutatja ezt a témát az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetének tagjaként. Mit jelent a tudomány szempontjából a fény?
A Magyar Nemzeti Galériában 1977-ben megvalósult önálló kiállításomat látta a fizikus Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézet Szilárdtestfizikai Kutatóintézetének igazgatója, az Akadémia főtitkára, majd alelnöke, s az Európai Fizikai Társaság elnöke, aki meghívott a Központi Fizikai Kutatóintézetbe, hogy ismerkedjem meg a rendkívül erőteljesen irányzott fénnyel, a kor csúcstechnológiájával, a lézerrel, amely az optikai területen új világot nyitott meg. Akkoriban a tudósok úgy érezték, hogy az optikai kutatásoknak vége van, s ezután a mérnökök fogják majd továbbvinni a fejlesztéseket. Noha 1959/60-ban Alekszandr Mihajlovics Prohorop, az Ausztráliában született orosz fizikus létrehozta az első egészen speciális eszközt, a lézerfényt, amely új területeket nyitott meg. A lézer három fontos tulajdonsága – egy pontban koncentrálható, monokromatikus és koherens fény – új megvilágításba helyezte a korábban felfedezett tudományos tényeket. 1947-ben a kitűnő magyar tudós, Gábor Dénes Nagy-Britanniában egy teniszpálya mellett állva töprengett el azon, hogyan lehetne a fényképnél, amely a síkon rögzíti a látványt, egy olyan teljesebb képet készíteni, amely a tér egészéről hoz információt. Ekkor jutott először eszébe, hogy a koherens fény használatával közel juthatunk a megoldáshoz, amit nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is bebizonyított. A hatvanas évektől a lézer megszületésével új tudományágat és új lehetőségek sokaságát teremtette meg. A lézerkutatáshoz a magyarok nagyon komoly, nemzetközileg is elismert eredményekkel járultak hozzá.
•Képzőművészként, a Foton Art csoport egyik létrehozójaként miként közelít a lézerfényhez?
Amikor először szembesültem a lézerrel a Fizikai Kutatóintézetben, a káprázat magával ragadott. Létrehoztuk a Foton Art csoportot, amelyben a tudósok a fizika megközelítéséből kutattak, látvány szempontjából azonban a művészeké volt az elsődleges feladat. Fel kellett tárni az ok-okozati viszonyokat, aminek segítségével gondolkodásra, művészeti alkotásra lehet késztetni az interferenciákat, amely a koherens, monokromatikus fény egyik következménye. Akkor igen következetes kutatásba kezdtem, rengeteg fényképet készítettem, a hetvenes években saját stúdiómba is elvihettem a lézert, ami a régi rendszerben szinte képtelenségnek tűnt. Szerettem volna megszelídíteni az interferenciákat, később az amerikai egyetemeken is az interferenciák megszelídítőjeként mutattak be. Addig mint csodálatos, érdekes, gazdag jelenségre tekintettek, ám olyanra, amely a művészek által nem használható. Sikerült rátalálnom arra a különös optikai helyzetet teremtő újabb fajta transzformációs módra, amelynek következményeként a lézerfény tengelye mozgatható eszközegyüttes része lett, amely hol közeledik a lézerhez, hol távolodik tőle, hogy létrejöjjön a szuperpozíció. Az mutatkozik meg a mostani kiállításomon is, amit évtizedek óta művelek.
Nemrégiben Holdmúzeum címmel kiállítást rendeztek a Vasarely Múzeumban. Orosz Márton igazgató keresett meg, miként tudnék a témához kapcsolódni. Eszembe jutott Hamvas Béla – akivel nagyon jó barátságban voltam – egyik felvetése az Erzsébet híd kapcsán, amire úgy kell tekintenünk, mint a hajdani görög tudósok munkáira, akik himnuszt írtak a számokhoz. Számok nélkül a híd sem jöhetett volna létre, amely kitűnő mérnökök munkájának eredménye lett, hiszen csodálatos teljesítményként alkották meg az akkori világ legnagyobb fesztávú hídját. A holdra szállás sem jöhetett volna létre számok nélkül, ezért himnuszt írtam a számokhoz. 1969-ben volt a holdra szállás, 1979-ben jöttem rá a szuperpozíciós módszerre, 2019-ben pedig a kiállítás valósult meg. Elkészítettem az első olyan fénymobilt, amely a működésem szintézise.
A lézer koherenciáját kihasználva összezsugorítottam az eszközt, és olyan fénydobozokat készítettem, amelyeknek a tetején egy-egy geometrikus forma, kocka, illetve prizma jelenik meg. A koherens fényre épített rendszerem így válik sajátos látvánnyá. A hetes bűvös szám, hét munkát terveztem, valamennyi látható a mostani kiállításon is, az egyik a festő, tervező Kepes György tiszteletére készült. Nagyon jóban voltam vele, Amerikában hetente jártam hozzá beszélgetni.
•Létrehozták Magyarországon a Nemzetközi Kepes Társaságot, melynek azóta is Ön az elnöke. Miben látja a társaság jelentőségét?
A Kepes Társaság által szervezett fényszimpóziumok sokoldalúsága és jelentősége miatt az elsők között vagyunk a világon, ilyen sorozat eddig sehol sem valósult meg. Kepes nem üres tarsollyal ment el Magyarországról, a neognosztikus Schmitt Jenő Henriktől, Kassák Lajostól, Veszelszky Bélától rengeteget tanult, és az élete végén is azt vallotta, hogy gyógyíthatatlanul magyar.
•Mennyi időt töltött Amerikában, hol és mit kutatott?
Első alkalommal 1987/88-ban hét hónapig voltam ott, majd a kilencvenes években is többször jártam az Egyesült Államokban. A Massachusetts Institute of Technologyn, a MIT-en, a világ egyik legjelentősebb egyetemén jött létre az első olyan mediális kutatóintézet, amely modellértékű. Itt taggá választottak, ami az akkori igazgató, Otto Piene közreműködésével azt a lehetőséget teremtette meg számomra, hogy az egyetem kitűnő eszközeivel folytathattam a kísérleteimet. A posztgraduális képzésben részt vett hallgatókkal megismertettem a megszelídített interferenciákat.
A kutatásaim egyszerre voltak művészeti és tudományos célúak.
•Felvidéken, Szepsiben született, majd sokat élt külföldön, az Egyesült Államokon kívül Hollandiában, Németországban és Olaszországban is. Hány nyelven kommunikál?
Hollandul, angolul és olaszul beszélek, szlovákul azonban nem tanultam meg, mert akkoriban szinte mindenki magyar volt körülöttem, nem volt kitől elsajátítanom a nyelvet.
•Hogyan határozná meg a fény jelentőségét a kultúrában és a művészetben?
Nélkülözhetetlen a fény, ez a legnagyobb emberi alapélményeink egyike. A XX. század nagyszerű dolgok sokaságát teremtette meg, jólétet, új eszközöket adott, lelkileg mégis elposványosodást, felszínesedést is hozott magával. Nem véletlen, hogy a festményeimen a Napkövek, Megkövesedett Nap tematikáját festem, hiszen a képekben is a megkövesedett fény tűnik fel, így másfajta hozzáálláshoz kell folyamodnunk. Az ember belső elszennyeződése legalább olyan veszélyes, mint a civilizáció teremtette külső. Fontos, hogy a magyar létben, a függetlenségben, a szuverenitásban a saját utunkat járjuk, mely nagyon ősi és mély. Régóta ezek mellett állok ki, az első művészeti csoport, amelyet létrehoztam, a Szürenon is a szuverenitásra épült, nem pedig a trendek követésére. Fontosnak tartom a trendeket is, oda kell figyelni rájuk, nyitottnak kell lenni, de nem szabad, hogy azok leigázzanak bennünket, hanem meg kell találnunk a saját utunkat a művészetben és a társadalomban is. A fénynek nélkülözhetetlen szerepe van már a korai sorozataimban is. A kép és a megvilágító eszköz együtt alkot egységes látványt, amelyek között nem stabil, hanem mobil viszony van. A mobilitást a lelkünkben is meg kell tartanunk.
•Felfedezője a lézer szuperpozíciós transzformáció képalkotó alkalmazásának, amely nemzetközi újdonság. Hogyan jutott el ehhez a gondolathoz?
Amikor a speciális tulajdonságokkal rendelkező fényt víztiszta anyagon bocsátjuk át, amelynek egyik része sima, másik része domború, akkor a fény, ahogy odaér a lemezhez, szétválik, később pedig bizonyos távolság után ismét találkozik. Ahogy különböző utakat tesz meg az egy pontból kijövő koherens fény, interferenciák keletkeznek. Elkezdtem vizsgálni az ok-okozati összefüggéseket, és a tárgylemezen rögzítettem azt a pontot, amelyet átvilágítottam, majd rögzítettem a keletkező képeket. Közben észrevettem, hogy ez egy Fourier-Hubban valósul meg, amelynek minden szegmense éles, flexibilis és mozog. A rendszerben is benne van az a mozgás, változás, amit el szeretnék érni az emberekben, hogy belső küzdelem, sajátos hozzáállás, aktivitás által jussanak el a tudáshoz.
•A hologram mint művészeti alkotási mód miként fejlődött a kutatásai során?
A lézerfény lehetővé tette a Gábor Dénes-féle zsenialitás kiteljesedését, és a művészek egy részét is elkezdte izgatni, hogy a síkon a fény miként születik meg, ha teljes képet, teljes teret teremtünk (holo, vagyis teljes), és mindez milyen pluszlehetőségeket jelent. Engem ez a teljes kép és a pluszlehetőségek feltárása érdekelt. A nyolcvanas évek elején Németországban, Frankfurt am Mainban a holográfiát új művészeti médiumként mutatták be. A világkiállításra Kelet-Európából a tudósokon kívül egyetlen művészt hívtak meg – engem. Azok a feltételek érdekeltek mindig, amelyek kitágítják érzékelésünk lehetőségeit.
•Klasszikus képzőművészeti munkái, monokróm jellegű táblaképei, grafikái, plasztikái, objektjei párhuzamosan készülnek fénymunkáival. Milyen a viszony a műfajok között?
Az avantgárd irányzatát tisztelve mondhatom, hogy voltak tévedései, ahogyan már említettem. Elhangzott, hogy a festészetnek vége van, ám ez blöff, a festészetnek soha nem lesz vége. Soha nem hagytam abba sem a festést, sem a rajzolást, ezek párhuzamosan működnek a fényműveim készítésével. Mindez kiteljesíti az ember által megélhető lehetőségeinket. Az optoelektronikai forradalom, amely a szemünk előtt bontakozik ki, merőben új eszközrendszerrel bír, napjainkban a lézer, a holográfia és a komputerek segítségével városképet lehet alakítani, mint például Bordos László Zsolt munkáival. Nagyon jó barátommá lett, a Kepes Társaság főtitkári teendőit is rábíztam, amit lelkesen visz tovább. Mondhatjuk, hogy nemzedékek, különböző felfogások épülnek össze, ami új lehetőségekkel teljesíti ki az embert és a művészetet. Ezt képviseli a Kepes Társaság és természetesen én is.
