Valóban, mit mondhatunk el Bertók Krisztináról, aki 2024 februárjában – ahogy eufemisztikusan mondani szokták azokról, akik maguk döntenek az életből való kilépésről –: tragikus hirtelenséggel meghalt. Tragikusan és hirtelen. Barátai – történetesen három lány / nő –:  Kóti Réka, Komróczki Dia és Sutus Fanni – pop up kiállítást rendeztek neki a budapesti Nyolcésfél Inspirációs Övezet és Alkotótérben.

 

Kilenc hónappal ezelőtt, igen fiatalon vetette el magától az életet Bertók Kriszti, a hazai kortársfotó meghatározó egyénisége. A koncertfotózásról és a pesti éjszakai élet szerelmespárjainak portréiról ismert művész fontos terepe volt az analóg kísérletezés is. A portré- és fesztiválfotó azonnal felismerhető, sajátos hangulatú képek, amelyeken az intimitás legalább olyan jelentőséggel bír, mint a precíz technikai részletek. A legsötétebb pincehelyiségben, a legnagyobb füstben és alig parázsló cigaretták gyér fényében is látjuk a részleteket, s a kép mindig éles. Minden kivehető, jól megkomponált, megnyugtató arányok, ám mégis megmarad egyfajta sejtelmesség. Gyengéden mutatnak meg a képei valamit, s egyben figyelmeztetnek arra is, nem tudhatunk mindent, nem láthatunk bele a dolgok mélyébe.

 

Bertók Kriszti alkotásaiból a Nyolcésfélben a kurátor Kóti Réka a fájdalmasan rövid, mégis termékeny és kifejező, sőt érett életmű fő állomásait mutatta be. A megnyitó emellett fontos része lett a gyászmunkának, kortársai, barátai és kollégái emlékezhettek Krisztire, lehetőséget teremtett a kollektív gyász megélésére, és valami másra is, ami talán első pillantásra nem magától értetődő. Arra, hogy milyen kevés időt fordítunk regenerálódásra, feltöltődésre, hogy aki dolgozik, mert mondanivalója és hitele van, csak csinálja, szünet nélkül csinálja, mert szorong, hogy nem lesz következő alkalom, elmaradnak a felkésérések és észre sem veszi, milyen kevés a mentális tartaléka, milyen közel a kiégés.

 

Krisztiről is azt mesélik a barátai, hogy egyfolytában járta az éjszakát, s fesztiválokra ment… Meglepően sok kép maradt a hagyatékában, régóta, sokat és szorgalmasan dolgozott, amiben bizonyára benne volt az is, hogy nem szabad nemet mondani, mert akkor nem hívnak legközelebb, de egyértelműen benne van a szenvedély is, amivel végezte a munkáját.

 

Sutus Fannival is munkakapcsolatból indult a barátságuk. „Modellként érkezett hozzánk, az Expo Studio-ba, egy fotóssal, aki őt fotózta. Összebarátkoztunk, és kezdtem rájönni, mennyiféle egyéb képessége, hányféle más oldala is megmutatkozott. Egyszerre volt modell, grafikus, fotós, kutyakozmetikus, és nála ezek mind autonóm alkotótevékenységekként funkcionáltak.” Mindebből annyi a tanulság, hogy a kreativitásnak sokféle útja van, és akad, akiben mindenfelől feltör: a Budai Rajziskolától a kutyakozmetikáig minden munkáján látszott az originalitás, a különleges megoldások, az egyedi látásmód.

 

Az Expo Studio nyitása óta dolgoztak együtt Sutus Fannival és Komróczki Diával, haláláig napi-heti szintű beszélő viszonyban voltak vele, érthetően erősen dolgozott bennünk a vágy az életmű lekerekítésére, az elbúcsúzásra, a tragikus történet feldolgozására. Ebből a motivációból született a kiállítás ötlete. Egyfajta búcsúajándék is, mert Bertók Krisztinának életében nem volt még alkalma önálló kiállításon bemutatkozni. Sok fiatal fotós dolgozik a pályán, a lehetőség is kevés,  és kell bátorság is ehhez a bemutatkozáshoz, megmutatkozáshoz – összegzi Sutus Fanni, mi hajtotta őket a kiállítás megszervezésében.

 

Kóti Réka fotográfus az analóg fotózás kapcsán úgy két éve ismerte meg Bertók Krisztinát, így ő lett ennek az emléktárlatnak a szakmai kurátora. Virtuálisan indult a kapcsolatuk: Kriszti analóg fotókat küldött a Réka által létrehozott analóg oldalra, aki azonnal felfedezte az anyag különleges látásmódját. Önálló identitású művész képe rajzolódott ki a munkáiból. Partifotóin az éjszaka kiragadott pillanata úgy volt sokatmondó és újszerű, gondolatiságában és technikai megvalósításában egyaránt, hogy fel sem merült az erőltetettség vagy a poénra kihegyezés. Szép, lírai, sokszor fájdalmas, történetmesélős és a közelség vágyáról, a beteljesülés lehetetlenségéről szóló fotográfiák voltak ezek. Őszinte kíváncsiság és nyitottság érződött a képein, amit nem nyom el az egyébként érezhető melankólia sem. Egyszerűen befogadható, mélyre menő munkák.

 

Az analóg fotók láttán Réka markáns érzése a beteljesületlenség. Még Krisztina a halála előtt is szó volt róla, hogy vannak új, középformátumú analóg fotói, amelyeket szívesen megmutatna, talán pályázni is lehetne velük. Ebbe az irányba indult el, nagy tervei voltak. „A legtöbb ember egydimenziósan, mint partifotóst ismerte Bertók Krisztit, de ennél sokkal összetettebb volt a munkássága – meséli Réka. – Legfontosabb szándékunk a kiállítással ennek megmutatása, a teljes kép felvillantása volt. Több ezer képből válogattunk, a partifotók, a neonfényes éjszaka mellett nagyon személyes képek a barátokról, intim felvételek közvetlen környezetéről.”

 

„Néha megosztott olyan képeket – folytatja a fotós portréjának felrajzolását Sutus Fanni –, amelyeket buliról hazafelé, hajnalban lőtt az üres városban, ezeket nevezem én Kriszti tájképeinek. Nagyon erős és kifejező felvételek, vizuálisan és érzelmileg. Visszaadja a bulik utáni kiüresedett, fáradtan hazafele tartó hajnalokat, és érezhető, mennyi kibontatlan réteg lehetett mögötte, amikor fotózta.”

 

A hajnali felvételek, a tájképek is láthatók a kiállításon. A személyesség és az érzékenység nagyon átüt az anyagon. „Ahogy nézegettem Kriszti fotóit, arra gondoltam, mennyire háttérben állt mindig, soha nem ő volt a főszereplő. Egy partifotós, egy zenekar fotósa mindig megbújik a sötétben, azokra koncentrál, akik a színpadon állnak. Kriszti ráadásul meglehetősen introvertált személyiség is volt. Az anyag válogatásánál törekedtem arra, hogy most ő lépjen elő, váljon valahogyan főszereplővé ezen a tárlaton, a kamerájának segítségével meséljük el, mit látott és hogyan látta, amíg velünk volt” – összegezte szándékait a kurátor Kóti Réka.

 

„Én magam leginkább a mosolyára emlékszem. Akárhányszor találkoztunk, bármilyen rossz passzban is volt, mindig nagy mosollyal köszönt. Erre visszagondolni jó érzést ad, ha rágondolok ezt a mosolyt látom, de felmerül bennem az is, mennyire játszhatott közre ez a tulajdonsága abban, hogy nem vettük észre, milyen nagy baj van.” Sutus Fanni gondolatai jól mutatják, hogy az ilyen tragikus esemény után milyen nehéz az itt maradók gyásza is. „Egyfajta küldetésnek tekintettem a kiállítás létrejöttét, Kriszti emlékéért, a családjáért és lehasítottam magamról az érzelmi részt. Ez most nem rólunk és a mi érzéseinkről szól” – ez a gondolat már Kóti Réka megküzdési stratégiáját mutatja, aki szerint az életmű és a kiállítás is egyfajta korkép a húszas évek Budapestjéről, egy generáció érzésvilágáról, az éjszakai élet intimitásáról finomabb megfogalmazásban. Partikultúrát, szerelmeket, bulikat mutat filterezetlenül.

 

Bertók Krisztina képeit nézni olyan, mint belépni az üres liftbe és tudni, hogy mindjárt puhán becsukódik a fémajtó és elindulunk lefele a mélybe. Kicsit bele is vetítjük magunkat a képeibe, egyfajta önkivetülés ezt a kiállítást nézni. A fotósról aki zsúfolt, zajos bulikban fényképezte a szórakozó fiatalokat, önmegvalósító fellépőket, majd hazafelé egyedül, az üres utcákon is lőtt néhány pillanatképet. Lefényképezte a közelség megteremtésének kísérletét, majd a hajnali magányt.

 

Az In memoriam Bertokkriszti című pop up kiállítás május 2–6. között volt látható a Nyolcésfél kiállítóterében (1084 Budapest, Német utca 16.)

Kurátor: Kóti Réka

Megnyitóbeszédet mondott Neményi Márton újságíró, fotográfus.

A kiállítás létrehozói: Komróczki Diána, Sutus Fanni I Expo Studio; Kóti Réka I Analog Sparks

Támogatók: Fotológus, MONYO Brewing, Hearty Vegan Cakes

Külön köszönet illeti: Bertók Bogit, Illyés Zoltánt, Ilyés Évát, Bán Dorkát