Martin Gábor: Andrékó Géza diszkós, munka közben, 1979 körül
 
 

Martin Gábor fotográfus az 1970-es évekbeli, főként békéscsabai fiatalok szórakozását örökítette meg, míg lánya a mai Londonban készít felvételeket. Wanda értelmezésében: „Alig lehet megkülönböztetni a képeket, ami szerintünk tökéletesen ábrázolja, hogy a lázadás hogyan van kódolva minden kultúra DNS-ébe, még ha ok nélkül is.” Kettős sorozatukban a szubkulturális londoni képek a vasfüggöny mögötti éjszakai életről és ifjúsági kultúrájáról készült felvételekhez illeszkednek, melyek időtlen alkotások, mert a fotográfusok szándéka nem egyfajta korlenyomat rögzítése volt, hanem inkább a fiatal nemzedékek időtlen lázadását és belső viszonyait kívánták megörökíteni.

 
Martin Gábor: Cigiző fiatalok a „Melós” kultúrotthonban, 1979 körül.
 
 

Szinte egyidősek voltak a sorozatok elkészítésekor, azonban lényegesen eltérő lehetőségekkel rendelkeztek. Martin Gábor földrajz, rajz, valamint művészettörténet szakos tanári tanulmányait kiegészítve végzett a Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporteri szakán. Felsőfokú művészeti fotóoktatás híján eddig juthatott el, majd fotográfus, filmoperatőr, végül reklámfotográfus lett. Még jóval a rendszerváltás előtt, 1981-ben alapította meg vállalkozását, a Reklámfotó Stúdiót, mely elsősorban magyar állami cégeket és magánvállalkozásokat szolgált ki az akkor kibontakozó piaci versenyben.

 
Martin Gábor: Napozó lány, 1974 körül

 

A Békés Megyei Príma-díjas fotóművész négy évvel ezelőtti interjújában bevallotta: „szomorúan vettem tudomásul, hogy a lányom is fotós akar lenni”, bár Wandának már egészen más lehetőségei adódtak a fotográfia területén. A Mai Manó Ház PaperLab Galériájában tavaly bemutatkozó alkotó akkor önreflektív kollázssorozatában a szerelem kihívásait és a vonzalom kérdéskörét járta körül, mely szintén megjelenik ebben, az édesapjával alkotott párhuzamos kiállításában.

Martin Wanda: Jacob Slater, Margate, 2017
 
 

A Békéscsabát otthonának tekintő, de ideje nagy részében Londonban élő alkotó a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a College of Fashion elvégzése után leginkább divatfotográfiáiról ismert és elismert a világ számos pontján. Eddigi fotográfusi pályáját meghatározta a zene, hiszen leghíresebb sorozataiban zenészeket ábrázoló dokumentarista fotográfiák és megrendelésre készült divatképek szerepelnek. Többek között a Dior, a Louis Vuitton és a Burberry cég számára készített sorozatokat, s egyben a Canon Europe nagykövete.

 
Martin Wanda: Házibuli, London, 2016
 
 

Világlátását elmondása szerint elsősorban „Jane Austen, a Brontë nővérek és persze a Sex Pistols” határozta meg, ugyanakkor többek között a Jesse Hughes, a Sundara Karma és a Fat White Family fényképezésénél fontosabb az az időtlen képanyag, mely összekapcsolható az 1970-es évekbeli éjszakai élet színtereivel és vizuális ábrázolásmódjával. „Ezek az emberek és a bulik visszhangozzák azokat a szubkultúrákat, amelyeket a szüleink a politikai rendszerek elleni lázadásként hoztak létre, hogy hangot adjanak az elégedetlenségüknek.” Ugyanakkor ez az attitűd már alapjaiban másról szól, mint a szocialista politikai elnyomás elleni lázadás.

 

Martin Wanda & Martin Gábor Az örök fiatalság balladája című kiállítás – melynek kurátora Baki Péter – augusztus 19-ig látogatható a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban (1065 Budapest, Nagymező utca 20).