Vagy az egészet közelítsem meg a formák és a színek felől. Esetleg hozzak művészettörténeti példákat, és citáljam ide Cristót, és Duchamp ready made-jeit? Végül is művészettörténész volnék, akár tehetném ezt is, de már az elején megmondtam Lilinek, tőlem ne várjon ilyen jellegű szöveget, inkább íróként vagyok most jelen. Személyesebb hangon szeretnék tehát beszélni.
A szobrászat szelleme 2026 fotó: Csepregi Balázs
Lili és én egy dologban tökéletesen hasonlítunk, és egyben biztosan nagyon különbözünk. Közös bennünk, hogy mindketten anyák vagyunk, és mindkettőnknek van egy tizennyolc éves gyereke. De míg én minden tárgytól szeretek megszabadulni, Lili – legalábbis ahogy számomra kiderült – nem szeret kiselejtezni dolgokat.
Miért fontos ez? Minden tárgy, amit itt látnak, valamilyen módon a művészhez kötődik. A szánkó, a bicikli, a hintaszék, a kormány, a megmintázott gipszfej (saját alkotás, a művész nem volt teljesen megelégedve vele, de úgy tűnik, most megtalálta jól megérdemelt helyét a kiállításon), az állványok, a porszívó, mind-mind egy élet lenyomatai, azé az életé, amelyben kéz a kézben jár az alkotói létforma és a szülői lét, az anyaság. Cseh Lili tizennyolc évvel a fia születése után nagy levegőt vett, és elkezdte feldolgozni művészileg azt a hihetetlen változást, ami egy nagykorú gyermek anyjaként történik az emberrel.
Családmodell 2026 fotó: Csepregi Balázs
Akárhogyan szépítjük is, ki kell mondani, hogy bár ez az élet rendje, egy anyának ez gyászfolyamat is, ugyanis arra a fajta anyaságra, ami sokszor fárasztó, de mégis hozzátartozott az alapállapotunkhoz, már nincs szükség. Vagy nem úgy van szükség, mint addig. Máshogy van szükség ránk, és ez új érzés. Meg kell tanulnunk ezt az újfajta anyaságot.
Persze nem engedjük el a gyerekünk kezét. De a fizikai jelenlétünk – illetve az ő elvárása a mi fizikai jelenlétünkre – határozottan csökken. Hold me tight, mondja a cím ennek ellenére, vagy pont emiatt. Ölelj át, ölelj szorosan. Nekem van egy hároméves kisfiam, és már most megéltem azt, hogy kevesebbet ölelhetem, mint egészen pici korában, de amikor ezen elszomorodnék, eszembe jut, hogy még mindig sokkal többet ölelhetem, mint majd tíz év múlva.
Felnövéstörténet 2026 fotó: Csepregi Balázs
Amikor szerdán ellátogattam a galériába, hogy megnézzem magamnak ezeket a bebugyolált szobrokat, az első észrevételem az volt, hogy milyen feszesek ezek a tárgyak. Persze nem a tárgyak feszesek, hanem a pamutfonál van feszes módon ráhúzva, rákötve a tárgyakra, precízen, akkurátusan, a kereszteződéseknél tökéletesen eldolgozva. A gondoskodás gesztusa. Sír az újszülött kisbaba, mit csinálsz? a kezét a teste mellé helyezed, és gyöngéd, de határozott mozdulatokkal betekered egy kendőbe. A baba pedig megnyugszik (jó esetben). Ez ősi trükk, lényegében hatástalanítani kell a gyereket, mivel az újszülöttek még reflexszerűen emelgetik a karjukat, amitől megijednek, és aztán elsírják magukat. Így viszont nincs az az akaratlan rángatózás, és meg tudnak nyugodni. Andrea Mantegnának van egy nagyon szép festménye Berlinben, a gyermek Jézus bemutatása a templomban, 1473-ból. Majd nézzék meg, ott a kis Jézus nyaktól lefelé be van pólyálva akkurátusan, szorosan, de a test formáit jól megtartva.
Felnövéstörténet 2026 fotó: Csepregi Balázs
Azt mondtam, a kötözés, a bebugyolálás, a bepólyálás egyértelműen a gondoskodás gesztusa, de tudjuk azt is, milyen nagy problémát tud okozni a túlféltő szeretet. Nem véletlenül szoktuk negatív kontextusban azt a szót használni a szeretet jelzőjeként, hogy fojtogató. A fojtogatás túl szoros testi kontaktus. Olyan viszony, ahol a másiknak nincs levegője. Megvédelek, de hatástalanítalak is.
A kiállításon is találkozunk a hatástalanítás elvével, hiszen jelenlegi állapotukban ezek a tárgyak, mint használati tárgyak elvesztették a jelentésüket. Nem tudunk velük porszívózni, biciklizni, gereblyézni. A művészi döntés következtében kivonódtak a használat világából.
Bandázs 2025 fotó: Csepregi Balázs
Kivonódtak, de közben bevonódtak egy másik világba.
Itt vannak egy galéria terében sok emberrel, önökkel, akik ugyan nem használják ezeket a tárgyakat, de valami mást csinálnak velük. Először is felismerik. Nézik. Körüljárják. Rácsodálkoznak. Emlékeznek. Ó, amikor még órákon keresztül, hintaszékben ringattam! Amikor az orrszívó porszívóval szívtam ki az orrát! Amikor leesett az a nagy hó, és a jófogáson százezerért kínáltak szánkót!
Bandázs 2025 fotó: Csepregi Balázs
Tehát arról próbálok valamit mondani, hogy ezek a tárgyak bár nem a hagyományos, hétköznapi kontextusban, de a művészet kontextusában nagyon is élő tárgyakká válnak, absztrakt szobrokká. Merthogy az is történik ezekkel a tárgyakkal, hogy a bekötözés folyamán a formák elkezdik magukat előhívni, és új formákká alakulnak. Nézzék meg a hintaszéken keletkező gömbölyded formát, vagy a locsolókanna terpeszkedő alakját, a szobrászállvány gumós lábait.
Titokzat 2025 fotó: Csepregi Balázs
Ha a használat, a hétköznapi praktikum felöl nézzük, ezek a tárgyak valóban értelmetlenek. De a kiállítás alapállítása az, hogy nem minden a praktikum és nem minden a hétköznapi. A színeknek tömege lesz, a formák pedig rétegzett jelentéssel gazdagodnak az átalakító folyamat során.
A művész elfedi a tárgyat, hogy a kötözés gesztusával és a térbe helyezéssel, illetve a tárgyak egymás mellé, egymásra helyezésével módosítsa azok formáját, színét, jelentését. A székre helyezett hosszú deszkadarab így lesz olyan libikóka, ahol a fönt és a lent mindig állandó, és a lámpabúra egy adóvevő része, ami a másik teremben lévő szoborral lép kapcsolatba. (Álljanak a két terem közé, és meg fogják látni, igazam van.)
Kötődéseim – ez is lehetett volna a kiállítás címe, hiszen kötőanyagokkal bugyolálja be a tárgyakat az anya, akinek fel kell dolgoznia, hogy a tény, hogy felnevelt egy fiút, azt is jelenti, hogy el kell őt engedni, és anyaként ezt úgy tudja feldolgozni, hogy szobrászként alakít ki szó szerinti kötéseket. Ezek az anya és a szobrász kötődései. Tárgyakhoz, emlékekhez, formákhoz.
A művész bizonyos esetekben megtart funkciókat. Van egy világító lámpánk, és egy tárgy, amely hangot ad ki. Drága nézők, ti, akik ezen a szép tavaszi esten eljöttetek, hogy Cseh Lili kiállítását megnézzétek, és a lelketeket megtöltse a kortárs művészet, felhatalmazunk benneteket, a művész és én, hogy ha megtaláljátok azt a tárgyat, ami nincs bepólyálva – tehát funkcionál –, nyugodtan érjetek hozzá, és hallassátok a hangját
(Elhangzott Cseh Lili: Hold me tight c. kiállításának megnyitóján 2026. március 6-án)
Képek: a művész jóvoltából és engedélyével. nyitókép: Szerelmes vasvilla 2026 fotó: Csepregi Balázs
Cseh Lili Hold me tight című kiállítása március 27-ig látható az Artus Stúdió / Galériában (1116 Budapest, Sztregova utca 1.). Tárlatvezetés: március 22. (vasárnap) 15:00
