Fotó: Aczél Márk
Amália útjai címmel a B32 Galéria és Kultúrtér tárlata a címszereplő három évszázadnyi vándorútját követi nyomon. A Boldizsár-kötetek trilógiája ugyanis egyenként száz esztendőről szólnak. Az első százról az Amália álmai – -Mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról, a másodikról a Fekete Világkerülő Ember meséi, a harmadikról pedig Az igazi vándorút regél. Hogy miről szólnak külön-külön a Magvető Kiadó olvasmányai? Röviden szólva az Amália-trilógia egy magányos, szomorú boszorkány boldogsághoz vezető útjáról számol be olvasóinak. Hogy a felhőtlen örömöt Amália valóban megleli-e, „arra mindenki maga találhatja meg a választ”.
Szívhez szóló mesékre ma is éppúgy szükség van, mint egykoron. „Amikor én még kissrác voltam”, rengeteget olvastak nekem esténként a szüleim. Nem tudom, hogy az új generációs szülőknél is így van-e, csupán remélem. Mindenesetre a mesemondás szokásával tudjuk gyermekeinkbe táplálni az olvasás szeretetét. Az Amália-köteteket illusztráló Szegedi Katalin rajong a mesékért. Elmondása szerint „a jó mesék bölcsen magukba sűrítik az élet minden fontos dolgát, élet, halál, szerelem, ármány, csalárdság, hűség, mind-mind megtalálhatók bennük…” Leginkább a szomorú történetekkel, Andersen és Oscar Wilde szívszorítóan melankolikus elbeszéléseivel tud azonosulni, Amália története márpedig ilyen, kissé szomorkás.
Fotó: Aczél Márk
Szegedi Katalin nevéhez negyvennél is több kötet illusztrálása fűződik. Olyannyira közel állnak hozzá a mesék, hogy saját írásokra is inspirálták, így született például a Kocsonyakirályfi, az Álomcirkusz és a Lenka és Palkó. Meséskönyveit számos nyelvre fordították már le, s több bábszínházi feldolgozás készült belőlük. Az alkotó régóta dédelgetett álma vált valóra azzal, hogy Amália történeteihez illusztrációkat készíthetett. A Boldizsár Ildikóval ápolt szakmai kapcsolatnak, majd mély barátságnak köszönhetően zökkenőmentesen dolgoztak együtt, már-már félszavakból is megértették egymást.
A festett illusztrációkon fiatal boszorkánk hol lyukacsos levelek között sétál mezítláb (Mindenek útja), hol egy sűrű erdőbe téved, ahol egy vakonddal és egy mókussal találkozik (A vakond meséje). Máskor csak kémleli a telihold irányába röpülő madarak tömegét (Amália és háromszáz év), vagy guggol a földön, miközben zöld ruháját beborítják a növények (Békesség). Ez utóbbi képen jól látszik, hogy Amália cseppet sem boszorkányos, inkább tündéri lélek benyomását kelti. A néphit boszorkánya (aki lehet férfi is) ért a mágia nyelvén, természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezik. A hiedelem szerint hatalmát rosszra használja: átkot szór az emberekre, betegségeket terjeszt, átváltoztat. Amália mindezzel szöges ellentétben áll. Elég ránéznünk, hogy megállapítsuk: ez a kedves, mosolygós lány a légynek sem tudna ártani. Bár szolid külsővel rendelkezik, zuhatagként leomló haja csábítóan vörös, és a tekintete sokszor igéző. Karcsú alakjának köszönhetően könnyedén jár-kel, libben tova dombról dombra, egyik helyszínről a másikra.
Fotó: Aczél Márk
Egy ilyen hosszú út nem lehet kalandoktól, viszontagságoktól mentes. Amáliánk, ha megragadó kalandokba nem is keveredik, de a természet ezenyi csodájával találkozik. Feltárul előtte a Göncölszekér és megannyi más csillag, miként a zúzmarával borított levelek, a téli táj szépsége is.
A képek ereje Szegedi Katalin sajátságos stílusában rejlik. Leleményes bravúrral ábrázolja Amáliát, az állatokat és kompozícióinak minden egyes elemét. A színpompás akrillal készült képeken növények lenyomatai tűnnek fel az alkotóra jellemző motívumok mellett. Az én szívemet is meghódították ezek a módfelett szépen kidogozott, felnőttek számára is élvezhető világú művek, amelyek megmosolyogtatók és megnyugtatók, hiszen azt sugallják: minden jó, ha a vége jó.
Szegedi Katalin Amália útjai című tárlata 2024. január 19-ig tekinthető meg a B32 Galéria és Kultúrtérben (1111 Budapest, Bartók Béla út 32.).
