Hazai és nemzetközi köz-, illetve magángyűjteményekből az 1960-as évek ikonikus fotófestményeitől a legismertebb kolorisztikus absztrakt műveken át a legfrissebb, a nagy festészeti életmű „utáni” intim ceruzarajzokig Gerhard Richter mintegy nyolcvan műalkotása érkezik a budapesti tárlatra. Különleges hangsúlyt ad a budapesti kiállításnak, hogy a jövőre kilencvenéves művész tavaly bejelentette: „befejezte” festészeti életművét.
A Gerhard Richter – Valós látszat című tárlat a negyedik kiállítás a Szépművészeti Múzeumnak a németországi képzőművészet 1945 utáni tendenciáira fókuszáló sorozatában. A Szépművészeti Múzeum 2012-ben Günther Uecker Képpé formált anyag című tárlatával indította el a sorozatot, amelyet 2014-ben Jörg Immendorff Éljen a festészet! című kiállítása követett. A sorozat harmadik része Georg Baselitz – Újrajátszott múlt címmel volt látható 2017-ben. A bemutatókkal a második világháború utáni Németország képzőművészeti jelenségeit és egy-egy meghatározó irányzat legemblematikusabb, mára világhírűvé vált alakját ismertetik meg a magyar közönséggel.
Gerhard Richter művészete több szempontból is érdekes a magyarok számára: összeköt bennünket a bonyolult és fordulatokban bővelkedő közös múlt és Közép-Európa, ahol az eredetileg keletnémet alkotó élete első mintegy harminc évét töltötte. Richter 1932-ben Drezdában született, Kelet-Németországot 1961-ben hagyta el, s jelenleg Kölnben él. A mostani budapesti kiállítására külön rajzsorozatot is készített, amelyet most először láthat a közönség.
Gerhard Richter 1961-ben újrakezdett életművében több mint ötven éve központi szerepet tölt be a valóság és a látszat közötti határ folyamatos elmosása, a keretek tágítása, a különböző „realitások” ábrázolhatóságának, valamint az adott pillanat megragadásának és egy szempillantás alatt történő megszüntetésének kérdése. Mivel élete során több politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális rendszert közvetlenül is megtapasztalt, Richter viszonya a realitás(ok)hoz leginkább a kétségek, a szkepszis, a mulandóság, az illékonyság és a törékenység szavakkal ragadható meg. Festészetének esszenciáját és erejét az analizálás, mindennek megkérdőjelezése és az ezekből fakadó állandó továbblépés igénye adja.
Besorolhatatlan, „stílus nélküli”, minden személyest kizáró, ugyanakkor végtelenül sokrétű festői nyelvezete a figurálistól az absztraktig, az életlen-elmosódott képektől az éles-fényes felületekig, a szürke fotófestményektől a kolorisztikus színskálákig, a portréktól a tájképekig, a vászontól az üvegablakokig, a manuálistól a digitálisig terjed. Az 1960-as években készített, úgynevezett fotófestményeivel elsőként reflektált a fotográfia és a festészet sajátos viszonyára, s oldotta fel a kettő közötti korábbi ellentmondást. Mesterien és tudatosan használ mindent a modern festészet és régebbi korok művészetének eszközeiből (elsősorban Tiziano, Vermeer, Caspar David Friedrich festészetéből), kipróbálja az elődök témáit és formáit, miközben úgy teremt újabb és újabb, egymástól a végtelenségig különböző festői univerzumokat, hogy eltávolodik minden előzőtől, megfosztja a témákat, az előzményeket és saját jelenét is a szubjektivitástól. Gerhard Richter sokrétű munkássága nem egyetlen, önmagában teljes és célirányos művészeti koncepcióból ered. Sokkal inkább egy olyan szövevényből, amely gyakran következetes intenciókból épül fel, néha viszont a festészet, illetve a művészet feltételeiről szóló, egymásnak ellentmondó elképzelésekből áll össze. Az új lehetőségek folyamatos keresése, a határok átlépése, a kiszámíthatóság és a kötelező doktrínák kerülése melletti elkötelezettség köti össze Gerhard Richtert a XX. század legfontosabb művészeivel.
A kiállítást hatvan darabos válogatás zárja Benjamin Katz fényképeiből, amelyeken Gerhard Richtert kölni műtermében láthatjuk alkotás közben.
A kiállításon vetített Gerhard Richter, a festő című filmből megismerhetjük Richter alkotó módszereit és művészetről vallott nézeteit. A többszörösen díjnyertes dokumentumfilm bemutatja a festő ritkán látott műtermét, ahol Richter a festészet lényegéről és a műtermen kívüli világgal való ellentmondásos kapcsolatáról beszél.
A tárlat a drezdai Gerhard Richter Archivval, a művésszel és a művész kölni műtermével való szoros együttműködésben jött létre.
A sorozat szakmai együttműködő partnere a budapesti Goethe Intézet.
A kiállítás kurátora: Bódi Kinga művészettörténész.
