After the eggs have hatched at the Domain of Arnheim
 
 
Festményeinek élettér kell. Bagi Attila munkái ugyanis nemcsak láttatják azt, amit megjelenítenek, hanem közegüket is elevenné varázsolják. Nem statikusak, hanem folytatólagosak, hiszen történeteket mesélnek. Ezért nem tudnak csupán homogén falfelületek előtt létezni, hanem belakják közegüket. Az asszociációt, miszerint műalkotásai valósággal élnek, leginkább az a tény indítja be, hogy művészete az elmúlt éveben az absztrakció felől a figuratívszerű ábrázolás felé fordult. A művészt a festészeten belül ugyanis az érdekli, hogy tapasztalataink és emlékeink hogyan épülnek be egyéniségünkbe. Bár tapasztalataink konkrétak, emlékeink sokkal inkább foszlányokból állnak össze. Az egykor megélt impulzusokat az eltelt idő befolyásolja, sokszor torzítja is. Emlékeink fragmentumai pedig énképünk szerves részeit jelentik, ezért nagy jelentőséggel bírnak. Ennek felismerése indította el a korábbi Memories don’t exist című sorozatát.
Big boys don't cry 2021
 
 
„Itt egy számomra szokatlan alkotófolyamatot választottam. Azt találtam ki, hogy cetlikre írom fel különféle emlékeim helyszíneit, a hozzájuk kötődő tárgyakat és más történéseket. Például az első szobanövényünket, egy nylonszatyrot vagy a teknősbékámat. De például különleges egy strand lefolyója is, amely mellett mamámék kempinget üzemeltettek, ahová mindig átjárhattunk. Esténként sokszor amikor már leeresztették a vizet, a medencében feküdtünk, és néztük a csillagokat. Szóval ezeket az emlékfoszlányokat bedobáltam egy dobozba, és minden leendő képhez random kihúztam közülük ötöt. Így megvolt a kiindulópont, ami motivációt adott ahhoz, hogy miként tudok a szerteágazó elemekből összeálló kompozíciót megfesteni. Kíváncsi voltam arra, hogy a nézők hogyan tudják értelmezni az összekapcsolt emlékfoszlányaimat. És érdekelt az is, hogy hatásukra mások múltjából is felidéződnek-e személyes felismerések.”
Clear like the shape of memories 2023
 
 
Az álomszerű, szürreális kompozíciók egyszerre működnek önismereti játékként és szakmai kihívásként is. Itt minden kompozíciót hosszas töprengés és vázlatos előkészítés előzött meg a koherens képi világ megvalósítása érdekében. A sorozat lezárásaként az ENA Viewing Space-ben rendezett kiállítást, amely pályafutásának egyik meghatározó mérföldkövévé vált.
Big boys don't cry (only two may stay)2021
Fotó: WertanBotond
 
 
Jelenleg új széria elindításával, művészettörténeti és tárgyi analógiákkal foglalkozik.  Tulajdonképpen a csendélet évezredes műfajának kortárs szellemiségében alkot, melyhez szintén előre határoz meg szabályokat saját maga számára. Alapkőnek ezúttal művészettörténeti analógia, dohányzós vonatkozás és valamilyen tájképi kitekintés számít.
 
Blooming forever című festményem létrehozásakor például megtetszett a tűzijátékok köríves rajzolata, amely egy elszáradt tulipán szirmaival épp kontrasztban állt. Ehhez kapcsoltam egy banánhéjba elnyomott cigarettacsikk képét, amelynek szintén hasonló az esése. A hervadt virág a korábbi csendéletábrázolásokkal ellentétben számomra az állandóságot jelenti ebben a képben, mert így elszáradva is pompásabb, kecsesebb, mint egy éppen kirobbanó tűzijáték.
 
Blooming forever
 
 
De született olyan festmény is After the eggs have hatched at the Domain of Arnheim címmel, amely egy Magritte-festményre utal, miközben a műtermem is megidéződik egy konzervdobozba gyűjtött ceruzakészlet által. Vagy a focis vonatkozású képem, amelyen Maradona, egy korábbi VB-logó, spagetti és ecset látható. Ezek a tárgyak mind fontos, személyes kötődéseimre utalnak.

A hamutálak, cigarettacsikkek egyébként a műteremben eltöltött idő szerves részét jelentik számomra. Szimbólumai annak a munkafolyamatnak, amikor az éppen alakuló festményt nézem és értelmezem, s gondolkodom, miként folytassam tovább.”

Memories don't exist 2022
 
 
A korábbi alkotási gyakorlattal szemben a festés aktusa rövidebbé vált, és a tervezés, az analogizásás, a gondolatiság kibontása lett időigényesebb. Bagi Attila számára azonban az esendőség, és az eshetőség is a műalkotás alakulásának szépsége. Éppen ezért a spontaneitás is alakíthatja az eredetileg felvázolt struktúrákat. Mindemellett a kollektív műtermi élet előnye az, hogy művész barátaival át tudják beszélni egymással a képek aktualitásait. Például akkor is, amikor az absztrakt felfogást követően, felismerhetővé kezdtek válni képi elemei. Ez festészetileg is új megoldásokat követelt tőle.
 

Az alkotói közösségben rejlő potenciált pedig tudatosan alakítja és használja különösen Kárándi Mónika, Dér Adrienn és Rózsa Luca Sára közösségében, elsősorban a PÚDER elnevezésű kiállítások során. De fontos számukra a szintén önszerveződő, évről évre megrendezett saját művésztelep is, ahol egy volt ökogazdálkodás helyszíne ad otthont az elmélyült alkotásnak és az alkotói közösségben töltött időnek.