Festékfoltos paletta, falra írt szövegkönyv, memento mori csendélet, színes játékok. Ezek Horváth Roland műtermének állandó kellékei. Vásznain autók reflektorfényének csóvái kereszttűzbe világítanak koponyák szemgödreinek sötét mélységével. Képeinek nézői ebben az emberek nélküli, mégis tekintetekkel teli festői világban keresnek kapaszkodót, ahol könnyedén önmaguk mélységeibe is beleszédülhetnek. Valós személyek ábrázolása helyett emlékek és érzetek idéződnek meg lakóházakat, gépjárműveket vagy csendéleteket megelevenítő – sokszor megszemélyesített – környezetében.  
Hogy honnan indult idősíkokat magába tömörítő, színes festékben hömpölygő művészpályája, azt ekképpen idézi meg: „Világosan emlékszem, amikor gyermekkoromban édesapám a konyhaasztalnál pálcikaember helyett háromdimenziós autót rajzolt egyenes vonalkákból. Óvodás voltam, bevittem magammal az oviba, lobogtattam a mintarajzot, nagyon büszke voltam rá. Megnyílt az út a háromdimenziós rajzok világába. Így kezdődött.”
Otthonukban édesanyja is szívesen rajzolta meg tussal, újságokból kivágott képelemek alapján saját falait díszítő dekorációit. Sőt, testvére is a művészi életformát választotta.

Kevésbé inspiráló helyszínnek tűnik a sáros utakkal szabdalt vidéki világ, ahol felnőttek, mégis máig ösztönzi művészi munkáját. Ha nagyapja házára, háziállataira és nyírfására gondol, még a szellő hangját is hallja, visszatérnek gyermekkorának történései. Ezekből az emlékeiből tud töltekezni, melyek közül legmarkánsabban a lakóházak ragadták meg.  

Lakotelepen lakik a ...2023
  

Olyannyira, hogy elkezdett különféle épületeket festeni. Festményeinek házai szuggesztív hatást tesznek a nézőkre. Olyan érzetet keltenek, mintha ők maguk is látnának, annak ellenére, hogy nem élőlények, hanem objektumok. Ennek oka, hogy ablakaik szemekre emlékeztetnek, a tetejükön kinövő fák pedig akár arcok keretezéseként is értelmezhetők. Elképzelt egyéniségük sokszor ablakaik számától függenek, a lakótelepek már-már tömegeket idéznek meg. A művész képzeletét az Üllői út végén egymástól távol álló házak vagy vidéki helyszínek, például Esztergom régi típusú épületei vagy Mór pincelakásai ragadják meg. Ezeknek az épületeknek egyedi karaktere múltjuk elképzelt történeteiben rejlik.

A megszemélyesített házak mellett a festő másik kedvelt témája az oldtimer, a veterán autó. Ám hiába próbálnánk formájuk alapján beazonosítani őket, a művész nem látvány után, hanem vízió alapján viszi vászonra őket. Már tizenéves korában tudott zseniális módon szabadkézi rajzot készíteni, de akkor sem érte be ennyivel. Azóta is gyakran fest fejben, nemcsak ecsettel. „Szeretnék mindig a látott világon túl látni, és olyasmit láttatni, ami a valóságból szemmel nem fogható fel.”
Legújabb festményeihez évek óta gyűjtöget színes, koponyaszerű tárgyakat. Leginkább a mexikói kultúra megközelítése tetszett meg neki. Az ott élő társadalom nem dermed meg, és nem riad vissza a haláltól. A mexikói emberek képesek az elmúlást valódi ünnepként megélni. Ezért náluk a koponya nem riasztó szimbólum. A festő műtermében egy valódi emberi koponya is található, amelynek – bevallása szerint – olyan erős kisugárzása van, hogy könnyebb lenne egy gipszmásolat közelségében alkotni.
 

Sorozatokban ritkán gondolkodik. Bár kiállítástervezés szempontjából praktikusabb lenne, ha narratívaszerűen, képről képre bomlana ki az éppen adott témája, noha a megszemélyesítés révén összefonódnak a lakóépületes, autós és koponyás képek is. Egyes témái akár romantikus, plein-air módon is megvalósíthatók lennének, számára mégis érdekesebb folyamat képzelete alapján alkotni. Festés közben érvényesül saját hangulata is, az egymás után hordozóra kerülő festékmezők egymáshoz való viszonya, ami gyakran meglepetéseket is szül.

„Sok művészben működik egyfajta képgyűjtési mechanizmus. A kialakított művészi koncepcióhoz saját fotókat készítenek, vagy az internetről gyűjtenek össze profilba vágó felvételeket. Ezeket később kiválogatják, feldolgozzák, átfogalmazzák. Én is rengeteg fotót gyűjtök össze. Már ez a folyamat is olyan illúziót kelt, mintha elkezdődött volna az alkotás. Amikor azonban elkezdek festeni, az olajfestés technikájából adódóan ösztönös mechanizmus indul el. A festés a valóságnál nagyobb univerzumot nyit meg. Elkezd diktálni a festék anyaga, amire reflektál a tudatom, és elindul egy közös játék. Az olajfesték szerteágazó technikai lehetőségeit próbálom kiaknázni, többnyire a sötétebb tónusokból bontom ki a felfénylő vagy derengő látványt. Arra törekszem, hogy megszülessen az összhang, akár egy zenemű esetében.”
Horváth Roland festészetében az a legizgalmasabb, hogy bár első ránézésre egyszerűen beazonosítható, hétköznapi tárgyakat látunk rajtuk, mégis az atmoszféra, ami körüllengi őket, elbizonytalanító hatást teremt. Színeikben érzetek, hangulatok és emlékfragmentumok is megcsillannak, amelyek asszociációkat indítanak el, és továbbvisznek minket a tárgyiasult világból.