Kivételes nyitottsággal és alázattal fordul vásznai felé, melyek rendre elgondolkodtatják nézőiket. Vizuális nyelve a történetmesélés, ami történelmi jelenségek és személyes mítoszok által elevenedik meg, kompozícióit mindig átszövi a lebilincselő hatású rejtelmesség is. Kiragadott filmkockákra emlékeztető jeleneteinek narratíváját ösztönösen szeretnénk összerakni magunkban, ám, amint elkezdjük felfejteni képeinek rétegeit, annál szövevényesebb értelmezési utakkal találkozunk.
Mindenekelőtt
Botond művészetének fundamentuma Nagyváradon megélt gyermekkorából ered. Az alkotás iránti kíváncsiságát díszlettervező nagybátyjának műhelyét övező izgalmasabbnál izgalmasabb részei keltették fel. A kulisszákat alakító miliő már fiatalon magával ragadta. Egyre többet foglalkozott a rajzolással, családja, barátai és rajztanárai pedig tovább terelgették őt az alkotói pálya felé vezető úton.
„Lassan megjött az önbizalmam, és ösztönösen elkezdtem egyre többet rajzolni. Győrbe jelentkeztem szakképzésre, sokszorosító grafika szakra. Fantasztikusan éreztem itt magam. A szitanyomatok és a változatos grafikai technikák világa, a mesterek tudása magával ragadott. De a klasszikus grafikai oktatást is nagyon komolyan vettük. A hároméves képzés alatt a bőrdíszművességtől a népi fafaragáson át ólomüvegezést, tűzzománcot vagy népi fazekasságot is lehetett tanulni. Szerintem ez országos szinten is egyedülálló volt. Innen indult a szerelem, ebben a közegben éreztem meg, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom!”
Fel és le a hullámokon
Az alkotói vágy pedig innen is továbbvezette. A színhasználat iránti kíváncsiság a grafikai technikák mellett az olajfestés felé is hajtotta. A rengeteg gyakorlás ellenére kudarcok is érték, de egy belső hang mindig arra motiválta, hogy festészettel foglalkozzon. Mindemellett persze az a „szintén művész” közösség, aki támogatta, bátorította őt. A szerencsének köszönhetően olyan művészkolóniával ismerkedett meg, amelynek tagjai a Magyar Képzőművészeti Egyetem felvételijére trenírozták a fiatalokat. Egy év után sikerült is bekerülnie arra a helyre, amelyről mindig csak álmodozott. Várakozással telve lépett be a vágyott szentélybe, ahol aztán mégsem találta meg a helyét a közösségben.
„Nem feltétlenül arra vágytam, hogy művész legyek, mert bármilyen furcsán hangzik is, nem tartom magam igazi művésznek. A mai napig az alkotás módszere, egyéni megélése, mikéntje, a festés folyamata is foglalkoztat. Ahogy összeáll egy kompozíció struktúrája, amíg felépül egy új képi világ. Jelenleg tehát az alkotói metodika áll hozzám közel. Ez érdekel igazán.”
Festészeti örömködés
A műtermi munka már sokkal biztosabb pontnak bizonyult számára. Az elmúlt évek alatt karakteres festészeti nyelve született, amelyben a grafikai megoldások mellett szakrális jelleg, historikus utalások és nemzetközi kortárs hatások is érvényesültek. A művészettörténeti stílusok közül már gyermekként a szürrealizmus ejtette ámulatba. Ezek a művek egyszerre voltak valóságosak és álomszerűek számára. Hatásuk stigmaként vésődött tudatalattijába, és gyakran ő maga is alkalmazza az elbizonytalanító képi megoldásokat.
Párhuzamosan egyszerre több vásznon is dolgozik. Gyakran veszi elő régi alkotásait is, hogy elvegyen, vagy hozzátegyen a már meglévő képhez, vagy csak azért, hogy inspirációt nyerjen belőlük. Így egyfajta láncolat, kontinuitás rajzolódik ki festményei között, mivel azok öntudatlanul kapcsolódnak egymáshoz.
„Egy időben kerámiafestéssel foglalkoztam, ezeket a felületeket, formákat próbálom most felidézni, bedolgozni. Amikor egy új természeti formát felviszek a vászonra egy folyamatosan továbbnyitható, új dimenzió jelenik meg előttem. A képalkotási módszeremet folyamatos rétegződés, építkezés jellemzi. A grafika felől érkezve egyszerű festészettechnikai megoldásokkal próbálok operálni, amik folyamatos kihívást, de játékot is jelentenek nekem. Az igazság az, hogy még mindig tanulok festeni.”
Rejtett történetek
Festményeiben naplószerű vagy akár családi történetek is megjelennek. Traumák és tragédiák is formát öltenek bennük. A kompozíciók gyakran utólagos narratívát kapnak, mert amikor elkezd dolgozni egy képen, az alapgondolathoz spontán képzettársítások is csatlakoznak.
ACT című sorozatában halotti maszkok ábrázolásán keresztül a gyász folyamatát próbálta feldolgozni. Megjelenítésükben arra törekedett, hogy az ábrázoltak akár becsukott szemű, valóságos emberek lehessenek, s jelenlétük meditatív állapotra emlékeztessen. Kisméretű festményeit egy templom galériaterében ikonosztázszerűen mutatta be. Munkáin más esetekben is erős a szakrális utalások jelenléte, még ha ezek nem direkt módon kerülnek is be a koncepcióba.
Lefejtett rétegek
A maszkok témájából az elszemélytelenítés eszközével tudott továbblépni. Új megközelítéssel fordult az arcformák felé, melyeket sarjadó nyúlványokkal és mázakra emlékeztető rétegekkel egészített ki. Ezzel a kísérletezéssel tudta transzformálni korábbi alakjait, hogy új kontextusba kerülhessenek. Általuk pedig megnyílt egy újabb festői út, amelyen alkotójuk ismét tovább tud haladni.
