Ha teljes pályáján végigtekintünk, érzékelhető, hogy Kármán Dániel a figurális festészeti tradícióból indulva közeledett az absztrakció felé, amit azután egy ponton hirtelen elhagyva újra megérkezett az ábrázoló művekhez, amelyek bár a korábbi munkák számos jellegzetességét őrzik, mégis továbbívelnek azokon. A málló falak esztétikáját felmutató, valamint a digitális képi hibákból vagy effektekből építkező korai művek rétegzettsége az új munkákon is tételeződik, azonban az eltérő faktúrák és festészeti minőségek most már nem vertikálisan épülnek egymásra, hanem körvonalakkal határolt képi mezőket alkotnak.
 
 
Kezdettől fogva képgrafikusi szemléletben indítja el a festőművész a képet, a manuális képalkotást mindig megelőzi a digitális tervezés, ugyanakkor képzettségének köszönhetően könnyedén vegyíti a sokszorosítási eljárások sajátos karaktereit. Festményei így sokféle festészeti minőséget, faktúrát jelenítenek meg, amelyek érzékenyen rezegtetik a befogadó tekintetét. Ízes, felületileg is gazdag kompozíciói hosszú időre lekötik a néző figyelmét.
 
 
 Színhasználata is jellemző: előszeretettel használ pasztelles, lágy árnyalatokat, lilákat, rózsaszíneket, türkizeket, amelyek szintén a költészet felé közelítik ezeket a vásznakat. A neonos színek a digitális képernyők világát idézik, ugyanakkor ezek is sokat lazítanak a kompozíciókon, poposabbá teszik azokat.
 
 
A különböző rétegek izgalmasan épülnek egymásra, újabb és újabb minőséggel gazdagítva a kompozíciókat, amelyek minden esetben az alkotó személyes történeteiből, érzelmi élményanyagából indulnak, ám olykor a játékos figurák vagy a humoros megfogalmazásmód kihúzza a mély gondolatiság méregfogát. A legújabb vásznakon Kármán azonban jobban engedi, hogy saját érzelmei átüssenek a műveken, ezeken lírai karaktere jobban kidomborodik. Érzékiségük, érzékenységük páratlan. Egészen őszinte kitárulkozás ez, a sérülékenység és kiszolgáltatottság teljes vállalása. Új festményeinek mély költőisége megérinti a nézőt is.
 

Kármán vásznai, még azok is, amelyeken a videójátékok avatarjára emlékeztető, banális banán vagy jópofa anime karakterek tűnnek fel, erősen melankolikusak. Van bennük egyfajta elvágyódás ebből a valóságból, amelynek iránya vagy a múltba, vagy a digitális valóságba visz. Földényi F. László A melankólia dicsérete című könyvének egyik gondolata – mely szerint „A jövő nem a lehetőségek megvalósulását jelenti, hanem a valóságos dolgok elmúlásának lehetőségét” – nagyjából leképezi, hogy a különböző idősíkokat, valóságlehetőségeket milyen nézőpontból próbálja interpretálni a művész. Az alkotót foglalkoztatja, hogy az egyén miképpen tud megbirkózni az idővel, annak múlásával és sebességével. Ahogy egy interjúban megfogalmazta: „Ez magába foglalja azt a szorongást és feloldhatatlanságot, amely a környezetünkhöz és az elmúlásunkhoz való viszonyunkat is átjárja.”

 

Mivel legfrissebb munkáin gyermekkorának legautentikusabb helyszínei és jelenetei elevenednek meg, ezért ezek a kompozíciók erősen nosztalgikusak is. A konkrét, idilli tájak enyhén absztrahálva szerepelnek, a természettől idegen színekben, így a látvány szürreálisnak vagy valóságon túlinak hat. A lila hegyvonulat, a narancsszínű felhők meseszerű tájra invitálnak, amelyeknek képei ugyan a valóságból erednek, az absztrahálás és a színhasználat mégis képzeletbelivé teszi a tereket. Belső, érzelmi tájak ezek, amelyek átitatódtak az alkotó személyes történeteivel. Ahogy Kármán korábbi képein is a saját múltjához való kapcsolódását tanulmányozza, úgy tulajdonképpen ezeken az új munkáin is ez történik. Hol van az elmúlt események realitása? A múltbeli élmények eltűnt, már nem létező dolgok, vagy olyanok, amelyek bennem, miattam továbbra is élnek? – teszi fel a kérdést.

 

Kármán a művészettörténeti hagyományt is izgalmasan használja, a régi nagy mesterek kompozícióit képes a maga személyes történeteinek szolgálatába állítani. Panic at night kompozíciója Goya Az ész álma szörnyeket szül rézkarcát parafrazeálja, teszi mindezt úgy, hogy a Goya-mű általános szimbolikáját érzelmekkel telíti, líraivá alakítja. A Leave me alone Goya-remake-je pedig az eredeti ironikus hangvételét erősíti fel. A művész nemcsak személyessé teszi ezeket a nagy klasszikusokat, hanem úgy sajátítja ki azok motívumrendszerét és formai megoldásait, hogy azok új jelentésréteggel és árnyaltsággal gazdagodnak, miközben nagyon kortárs lesz a nyelvük, ezáltal könnyen lehet hozzájuk kapcsolódni.

 

Bár a kompozíciók többsége érzelmileg gazdag, lírai kompozíciók, a megfogalmazás sokszor könnyít a mondanivaló súlyosságán. A firkálásra emlékeztető, laza vonalas réteg kikönnyíti a kompozíciót, miközben tovább erősíti a mű grafikai jellegét. Ez a fajta körvonalasság a képregények, animációk világát idézi, Kármán ezek közérthető, demokratikus nyelvezetét is játékba hozza, ezáltal érzékenyen egyensúlyoz komolyság és könnyedség között.

Árnyaltan billeg a művész a különböző határokon: a néző attitűdjétől függ, hogy a képek grafikai vagy festészeti karaktere, a hangvétel líraisága vagy humorossága dominál, s az is, hogy a munkák digitális vagy manuális hangsúlyai tűnnek-e erősebbnek.

 

A szerző esztéta.

Fotók: Gyuricza Mátyás