Legbenső, intim világát mégis képes úgy megfesteni, hogy minden nézőjében megpendíti a személyes kapcsolódás húrjait is. Az öncélúság helyett egyetemes tudatalatti gondolatokat kapcsol be. Elvezet az érintetlenség olyasfajta univerzumába, ahol a legőszintébb módon, önmagunk előtt is felfedhetjük saját ösztönösségünket.
FFF – Femme Fatale / Fragile
Mindig van meghatározott, komplex gondolatköre, egy számára érdekes kultúrtörténeti közeg, amelyet szeretne feldolgozni. Nem a megfigyelő kívülálló pozíciójából teszi ezt, hanem mint olyan lény, aki átérzi a kiválasztott miliő lényegét, és imaginációba foglalja benne saját magát. Keresi az okát annak, mi köze van ma, kortárs nőművészként a kiragadott ősképekhez, archetípusokhoz, Gaiához, Évához, Vénuszhoz vagy egy nőstény ragadozóhoz. Mert a nőiségben rejlő minden minőség ott van benne. Különösen mióta ő is anya, és ezzel a létformával ő is bekapcsolódott a teremtéstörténet misztériumába. Azóta már a femme fatale tűztől égő karaktere mellé beférkőzött a femme fragile archetípus is, aki lágyságával, finomságával félti és védi az életet. Legújabb festménysorozatai ezeket az érzésvilágokat tárják fel, járják körül és élik meg.
Megfesti Évát, mint a termékenység megtestesítőjét, amint éppen a női princípium jelképében tündöklő gránátalmát szakítja le. Teste – melyben már ott hordozza gyermekét – az életenergiát tükröző vörös színben tűnik fel. Szintén várandósan jeleníti meg új képei között Vénuszt, akinek törékenysége érvényesül leginkább. Alakjához a művészettörténeti hagyomány jellemzően férfiak által festett képeiben a szépség és az érzékiséghez kapcsolódó asszociációk jutottak érvényre. A teremtő energia azonban az istennő éteri lényében is természetszerűleg domináns. A művész célja, hogy a várandós női test természethű ábrázolásával elősegítse annak elfogadását is.
Test a testből
„A gyermekem és én az első pillanattól egy vagyunk.”
Mint sok más művészanya, Gallai Judit Ágnes is meg akar maradni festőnek és anyának is. Nem szeretne gyermeke egyetlen percéről sem lemaradni, de művészetét is szeretné továbbvinni. Hiszen rengeteg inspirációt nyer az anyaság testi és lelki tapasztalataiból. Ilyen helyzetben lévő pályatársaihoz hasonlóan ő is őrlődik abban a lelkiismereti spirálban – ami tipikus érzés a dolgozó szülők körében –, hogy amíg az anyaságról fest, ahelyett az anyaság teendőit kellene ellátnia abban a pillanatban is. De legbelül érzi, hogy ő azzal is ad, amikor alkot. Méghozzá kivételesen ritka kincset, ajándékot. Mert amit a képben érez, azt az időn túl, és a vásznon kívül is közvetíti.
„A gyereket nem tudom és nem is akarom sem gondolatban, sem testben leválasztani magamról. Eddig csak magamat tettem ki a munkáimon való megjelenés által kiszolgáltatott sérülékenységnek. Ebben a kitárulkozó őszinteségben már a gyerekemet is hordozom.”
Digitális morál
Festészete számos kortárs aspektusból is nagyon releváns. Folyamatos morális dilemmába kerül a képmegosztó csatornák kereszttüzében. Amikor művészetét népszerűsíti, azzal megmutatja teljes valóját, melynek vizuális része a mezítelenség. De testrészeinek kendőzetlen megmutatása nem erotikus felhangú. Sokkal inkább a természetesség, az ősi létállapot megjelenítése. Felmerül a kérdés, hogy ábrázolható-e még napjainkban teljes ártatlansággal a természetesség? Napjainkban, amikor robotok és algoritmusok szűrik meg és gyakran tiltják le a kirakott képanyagot, akkor a műalkotás esik áldozatul. Annak ellenére, hogy az influenszerek öncélú fedetlensége és pózolása, ami mindenfajta természetességet nélkülöz, mégis elárasztja a képfolyamot.
Ugyanilyen dilemma a gyermeket ábrázoló képek közzététele. Ha tudatosan és féltésből nem teszi közzé gyermeke fotóját, akkor vajon megfestett alakja mennyire bemutatható akár művészeti közegben? Pedig festészeti programjában gyermekének lénye elválaszthatatlan saját valójától, és összetartozásuk közelsége, meghittsége műveinek legfőbb kiindulása. „Mindezt kizárni nem tudom, mert a festészetem az életemről szól.”
Talpig vörös
A piros szín árnyalatai a vér, az ősiség, az erő, a szenvedély, a boldogság jelképei. A vörös színű nő – pontosabban önkép – festményeinek legfontosabb szereplője. Már tanulmányai alatt nagyon vonzódott ehhez a színhez, ezért döntötte el, hogy így fogja magát ábrázolni. Később egy performansz alkalmával festette magát talpig vörösre, mivel a vörös pigmentnek gazdag szakrális vonatkozása is van. Egy indiai művészeti program során, ahol ezt a módszert alkalmazta, megtapasztalta az átlényegülés állapotát. Azon a helyen megértette a vörösben rejlő archaikus jelentést, ősi kapcsolódást.
Kialakult benne az elvágyódás érzése. A kiszakadás a modern létből olyan állapotba, ahol ezt az igazi ösztönösséget lehet megélni. A teremtés idilli állapotát, ahol még csak a jó létezett, és nem volt fenyegető veszély. Ez az érzés bontakozik ki az utóbbi években a Titkos kert és az Édenkert sorozatban, ahol ő maga és gyermeke az érintetlen természettel való szimbiózisban léteznek. Festményeinek láncolata saját életútját festi le, melynek elágazásai már tudat alatt kirajzolódnak, és utólag nyernek értelmet. A kompozíciók erős szimbolikus jellegén kívül pszichológiai vetületük is hangsúlyos.
A tigris évében készült tigrises jelenetet különféle blokkokat, akadályokat testesítettek meg. A következő képeken feltűnő oroszlán már mint a család iránti vágy, a kapcsolatot védő jelkép érvényesül. Majd következett a Titkos kert című kompozíció, melyen három egymáshoz kapcsolódó, de más-más bőrszínekkel megjelenített nőalak látható. Itt már a terhesség testi-lelki változásait megmutató állapotokra került a hangsúly. A szerepelők védelmezik az alvó lényt, kialakult közöttük egyfajta harmónia, amelyben áramlik az éltető energia.
Az Édenkert vonásai
Legújabb sorozata az Édenkert témáját dolgozza fel, melynek idilli természetességébe vágyódik el gyermekével együtt. Az édenkert az élet misztériumának helye. Itt háborítatlan szimbiózisban lehet egymással, és a környezettel létezni.
De hogyan születhetnek meg ezek a meghittséget tükröző festmények egy kisgyermekes anya mindennapjaiban? Az anyává válás óta a művész festési munkamódszere is megváltozott. Sokkal fókuszáltabb lett, megtanulta időegységekre osztani az egyes fázisokat, mert a korábbi napi nyolc óra festés helyett legtöbbször ennek már csak a negyede marad meg. Az nem változott, hogy inspirációi alapján továbbra is a fejében spontán megjelenő képeket festi meg. Legtöbbször az alvás közeli állapotokban jönnek elő víziói. Ezeket gyorsan lerajzolja, hogy ne felejtse el, és apró jegyzeteket ír mellé. Az alakok pozitúrájának kialakításához később magát fotózza le. A kompozíciós terv után következik a klasszikus műtermi munka, ahol a festés folyamata már ösztönösen halad. A hátterek megkomponálásában gyakran helye van a spontaneitásnak és a fluiditásnak. Így a festésmóddal egyfajta kontraszt alakul ki a test precíz és realisztikus megformálásával és a gesztusszerű jegyeket is hordozó felületekkel.
Egységben a mindenség
„Tudat alatt gyakran kapcsolódóm más művészekhez is. Vannak képeim, ahol a Szent Anna harmadmagával (Leonardo) típusú ábrázolás köszön vissza, de felfedezhető Henry Fuseli, vagy Henri Rousseau is. Vannak olyan témák, amelyekbe belelátom magam, és érzem, hogy nagyobb egységhez, a mindenséghez kapcsolódom. A művészetben mindenki igyekszik egyedi lenni, mégis ugyanarról lényegről gondolkodunk. Hasonló észleléseket fedeztem fel a vallások kapcsán is. Dél-Koreában egy buddhista templomban ugyanazt éreztem, mint egy európai keresztény szakrális helyen. A kettő persze teljesen más közeg, de ugyanoda próbál elérni.
Festményeim esetében is a nőiség megélése, a szülésélmény minden ember esetében más és más. Mégis van egyfajta egyetemes vonatkozása, ami viszont mindenkinek ugyanazt jelenti. Ettől működnek a képeim, hogy sikerül valami olyan belső, személyes vonatkozást megmutatnom, ami hitelessé teszi. Mások számára is van benne olyan kapcsolódási pont, amely számára fontossá válik. Ezt a célt igyekszem festés közben nap mint nap magam előtt tartani.”
