Párizsban született a kifejezés, amelyet Apollinaire, majd később André Breton írt le először. A szó maga a francia sur = felett, illetve a réalisme = tehát realizmus elemekből áll össze, a realitáson túlit, a valóságfelettit jelenti. A Spanyolországból és Franciaországból induló művészeti irányzat a két világháború között bontakozott ki, melynek középpontjában az első világháborút, azaz a Nagy háborút követő menekülés volt. A képzőművészek és irodalmárok a politikai-gazdasági káoszból abszurd víziókba, a fantázia világába, álmokba és az emlékeikbe menekültek. A való világ elől nemcsak a gondolat teremtette elképzeléseket, hanem az ősi, primitív, mitikus formákat, jelképeket is menekülési lehetőségeknek tekintették. A szürrealizmus a szabad képzettársítások, az álmok és látomások, illetve a tudat alatt kavargó ösztönélet kifejezésére törekszik. Legismertebb figuratív képviselőit mindannyian jól ismerjük, Salvador Dalí, Max Ernst, Pablo Picasso, illetve René Magritte (a mágikus realizmus képviselőjeként), a nonfiguratívak közül Joan Miró, Paul Klee, illetve Yves Tanguy.
A tárlat bizonyítja, hogy a stílus a két világháborút követő időszak óta is aktuális. A való világból való menekülés valamennyi háborús és válságos időszakban aktuális és lehetséges alkotói útként áll lehetőségként a művészek előtt. Mai, XXI. századi világunkban, 2024-ben is gyakran szükségét érezzük a menekülésnek, elegendő a körülöttünk és a Közel-Keleten dúló háborúkra, a természeti katasztrófákra, járványokra, klímaváltozásra, gazdasági nehézségekre és a mesterséges intelligencia térhódítására gondolnunk. Kérdés, hogy milyen mesei vagy elképzelt világok, szürreális fantáziák jelennek meg a mai magyar festők ecsetjein keresztül a vásznaikon?
Ötvenkét művész munkáinak bemutatása lehetetlen vállalkozás, így marad a kortárs alkotók nevesítése nélküli szürreális tendenciák megfogalmazása. A kiállításon látható munkák közül valamelyest többségben vannak a figuratívak, különösen, ha az absztrakciókba hajló, ám mégis figurális festményeket is idetartozónak véljük. Az alkotások között vannak olyanok, amelyek egyértelmű parafrázisokként vagy hommage-alkotásokként értelmezhetők, sőt van, ami már a címével is jelzi, hogy újraértelmezi valamelyik nagy szürrealista művészelőd munkáját. A sajátos átiratok izgalmas, XXI. századi kontextusban helyezik el a jelentős XX. századi munkákat.
A szürreális képzettársítások eredményeként többször jelennek meg létező vagy fiktív állatok a vásznakon, melyek akár ijesztő, fenyegető alakban is előfordulnak. Az állati és emberi figurák együttes szerepeltetése is izgalmas, gyakran merész képzettársításokat indít el a nézőkben. Az emberi alakok gyakran hiányos torzókként vagy szellemi formákként tűnnek fel, hol realisztikusan, hol elmosódó fotóként, vagy különféle geometrikus alakzatokból, foltokból összeállókként, a szürreálisan hozzájuk tapadó elemek feltüntetésével együtt. A sokféle módon ábrázolt arcok lehetnek realisztikusan kidolgozottak, csonkítottak, absztraháltak vagy teljesen elmosódottak, illetve a pars pro toto elve alapján egy-egy szervük kiemelésével, hansúlyozásával ábrázoltak. Gyakran maga a természeti táj, az urbánus környezet, az ég vagy a látvány egésze válik szürreálissá a nem odaillő elemek szerepeltetésével. Az ábrázolt tárgyak gyakran háttérnélküliségükkel hatnak abszurdnak.
A tárlatot végigjárva mindannyian meggyőződhetünk arról, milyen sokféle és aktuális ma is a szürrealizmus értelmezése, továbbgondolása. A szürreális világokba menekülő képek láttán André Breton optimista idézetével együtt vallom: „Hiszek benne, hogy eljön az idő, mikor az álom és valóság, ez a két, látszatra oly nagyon ellentétes állapot összeolvad valamilyen tökéletes valóságfelettiségben…”
A Szürreáliák című kiállítás 2024. február 29-ig tekinthető meg a szigetszentmiklósi Városi Galériában (2310 Szigetszentmiklós, Tököli út 19.).
