Először 2021-ben találkoztam az alkotó munkáival. Akkor a K Galériában állított ki Más tájak címmel. A tájkép klasszikus toposzát járta körbe és „vitte ki” a látogatókat a természetbe. Burjánzó, zöldellő növényábrázolásaival személy szerint „levett a lábamról”. Ha csak tehetem, járom a természetet, figyelem szépségét. Horváth figyelmét is megragadta a növények, virágok „birodalma”, csakhogy ő a digitális glitch technika által torzította, egymásra tolt síkokon, tükröződéseken keresztül értelmezte újjá a természetet.
A festői stílusát figurálisként leíró Horváth Dániel gyerekként került kapcsolatba a képzőművészettel. „Általános iskolában sokat rajzoltam, szakkörre is jártam, ahol nagyon jó tanárom volt, aki folyamatosan biztatott, és ezzel megalapozta bennem a képzőművészet szeretetét” – olvashatjuk abban az interjúban, amelyet Sándor Emese készített vele a Hamu és Gyémánt című kulturális magazin számára 2020-ban. Ebből a beszélgetésből az is kiderül, hogy a művész rendszerint konceptuális tartalommal ruházza fel képeit, s hogy minden, ami körülveszi, inspirációul szolgál számára, legyen az filozófia, irodalom vagy zene. Az alkotás során fotókat, temérdek vázlatot készít, gyűjtőmunkát végez. Szeret a dolgok mélyére ásni.
Tárlatának, a Szoborfej a nappaliban-nak már említett szerelőállványa azt hivatott megjeleníteni, hogy a dolgok mélyére ásni nem egyszerű, sőt, kérdéses. Az installálás következtében alig pillantható meg, mit rejt az építmény belseje: egy antik szoborfej replikáját, mely egyben a festmények fő témája is. A kiállításon „a családi szerepkörök mellett az alkotói/szerzői szerepek is megkérdőjelezhetők. A szerepek, mint megcsontosodó társadalmi konstrukciók, a szoborszerű, változhatatlan mintaképek kialakulásának kockázatát hordozzák.”
A férfi főkre applikált álarcoktól az összhatás groteszkké válik, holott ezek a szoborfejek a görög és római szépségideált jelenítik meg: göndör fürtök, finoman ívelt orr, kecses áll. Csakhogy a maskarák elrejtik a valódi személyiséget, amelynek megismerése, felfejtése amúgy is nehéz, hiszen ki tudja, mi rejlik legbelül. Nemritkán olyan dolog, amely traumatikus és kitörölhetetlenül belénk vésődött.
Erről vall az alkotó abban a kisfilmben, amelyet egy fiktív nappali szobát megidéző térben nézhetünk meg. Két nem túl kényelmes karosszékbe süppedve hallgathatnánk Horváth Dániel gondolatait arról,„milyen meghatározó szerepe lett a traumának művészi útkeresésében”, ha a felvétel nem lenne túl halk. A kiállításhoz tartozó kurátori leírás további lényeges dolgokról informálja az érdeklődőket. Például arról, hogy Horváth Dániel nemcsak feszegeti a festészet határait, hanem ki is lép megszokott világából, sőt, az alkotói/ szerzői szerepet is megkérdőjelezi.
Látványos a kiállítás látványos, nem csupán a fejkompozíciók, hanem az őket hordozó állványzat miatt is. A szokatlan ötlet nem öncélú, tökéletes összhangban van az alkotó által kifejezni kívánt gondolatokkal. „Van új a nap alatt”, és ez a kortárs művészetre hatványozottan igaz, akárcsak Horváth Dániel meglepő tárlatára is. A Szoborfej a nappaliban talán ironikus címadása az emberi lélek bonyolult architektúrájáról, szerepeinkről, traumáinkról, a megismerhetőség korlátairól szól – mindannyiunkhoz.
Horváth Dániel Szoborfej a nappaliban című kiállítása február 28-ig látható a Vízivárosi Galériában (1027 Budapest, Kapás utca 55.)
