Ugyanakkor Beke, A Beke ezer szállal kötődött ide, ehhez a kis kultúrközösséghez, és persze tanulmányai és tanulmányútjai, kapcsolatai és találkozásai révén a nagyobb, a nemzetközi művészeti életnek is részesévé vált. Meghatározó személyiség volt, tanárikon, szórakoztató társalgó, fanyar értelmiségi. Nézem a fotóját, Sugár János felvétele a 2000-es évekből. Kávéházi asztalnál, beszélgetés közben felnéz a fotósra, barátjára, kezében toll, kis könyv, jegyzetfüzet az asztalon és szerteszét teleírt papírlapok. Ez volt ő – ez is ő volt. A Filosz, a jegyzetelő és a rendteremtő, aki eligazított minket a kortárs művészet sűrűjében.

Beke László 1944-ben született Szombathelyen. Az ELTE-n diplomázott művészettörténet–magyar szakon. Ezután előbb rövid ideig a Művészettörténeti Dokumentációs Központban, majd közel húsz éven át, 1988-ig a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjában dolgozott. Volt vendégprofesszor a lyoni Lumière Egyetemen, 1989 és 1996 között az Iparművészeti Főiskola tudományos munkatársa, 1990 óta a Képzőművészeti Főiskola, ma Képzőművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára, 1990 és 1994 között tanszékvezetője. 1995-től öt esztendeig volt a Műcsarnok főigazgatója. Vendégprofesszorként tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a pécsi Janus Pannonius Egyetemen és a Budapesti Táncfőiskolán. 2000-től 2012-ig volt az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója.

Sok apró emlékem van róla, s vele. Sűrűn látogattam a Műcsarnok igazgatói szobáját – feje felett egy Baranyai Levente-kép függött –, és beszélgettünk a múzeumpedagógia lehetőségeiről. Akkor én vezettem ezt a múzeumi csoportot. Lelkes volt és széles távlatokban gondolkodott. Nem az ő hibája, hogy lehetőségei ezen a téren (is) beszűkültek. Vidám, gáláns előadó volt, s bár szeretett beszélni, adomázni, igyekezett teret hagyni másoknak is. Egy ízben éppen előttem adott elő egy konferencián, amikor egyszer csak kedvesen leintette magát, mondván a Sinkónak megy a vonata, beszéljen hát végre ő is.

Egyik utolsó találkozásunk két éve Szegeden Szabados Árpád emlékkiállításának megnyitóján volt. A tárlat egyik kurátoraként felkértem, hogy mint Árpád egyik „felfedezője” és barátja, nyissa meg ő a kiállítást. Adomák, történetek hosszú sora után spontán tárlatvezetést tartott, remek miniértekezésekkel egy-egy kép előtt.

A Beke… hát nehéz elhinni, hogy már nem tanít, nem oktat, nem ír, és hogy nem megy be a Képzőművészeti Egyetemre, amelynek lépcsőre írták ki egykor, 1991-ben a nevét, kikövetelve az újdonság, a forradalmian más megjelenését. Mert a Beke, a Laci nyitott szívű és nyílt ember, habitusából adódóan alkalmatlan volt a zártságra. Mester volt, magister és elkötelezett. A szellem elkötelezettje.

Nyugodj békében.

Nyitókép: Beke László művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti egyetem tanára előadást tart a szlovákiai Rovás Akadémia épületében, Kassán 2013. április 5-én. A városban rendezik a Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Fórumot. MTI Fotó: Komka Péter