Kettős hiány
 
 
A hetvenöt éves mester lankadatlan szorgalommal dolgozik. Jószerivel minden képzőművészeti műfajban: grafikában, festészetben, plasztikában egyaránt hangsúlyos műveket  alkot. Anyag- és technikaismerete rendkívül meggyőző: művei filozófiai mélységű gondolatainak, korszerű eszmeiségének példásan kidolgozott eredményei. Mindezt sajátosan alapozott iskolázottság, fölkészültség és különleges fantázia, élénk szellemi érdeklődés – ezzel főbb vonalaiban megadtam tehetsége karakterét is – teszi kikezdhetetlenül magabiztossá. És az átlagon jóval fölüli manualitás. Jószívvel, nagyzolás nélkül kijelenthető: a legjelesebb reneszánsz mestereket idéző jellemzők.
Rolling dropstones
 
 
Nemes Ferenc 1949-ben született Dunaföldváron. Apja asztalosmesterként jól fölszerelt, nívósan működő műhelyében a fiú igen korán ízelítőt kapott a nagyszerű hagyományokkal büszkélkedő mesterségből, közeli barátságba kerülhetett egyik máig szívesen használt anyagával, a fával, amely fajtagazdagságának megfelelően mindig is csábosan hatott a szobrászokra. Aligha véletlen, hogy füveskönyvre hajazó önéletírását ezzel a mondattal indítja: 1963-ban vettem első szobrászvésőmet egy hagyatékból – a tizennégy esztendős fiú tulajdonképpen kijelöli pályairányultságát. És valóban, az általános iskolából Budapestre kerül faipari technikumba (kollégiumi tanára az a Csiky Tibor, akit mindmáig mesterének tekint), ám a főváros ismeretei elmélyítésének lehetőségét is jelenti számára; olyan – jobbára modern – fórumokat látogat, mint a szabadegyetem, a Műegyetem klubkiállításai, a Fészek Klub, az Egyetemi Színpadon pedig Pogány Frigyes professzor építészeti előadásait hallgatja.
Terjed a sorrend
 
 
Azután döntő fordulat következik az életében: Leningrádba kerül az Erdészeti Akadémia famérnöki karára. Meglehetősen hasznos ismeretanyaggal érkezik, hiszen apja műhelyében az asztalosmesterség csínját-bínját megismerhette, technikumi évei alatt már alaposan beleártotta magát a képzőművészeti mesterségekbe; életrajzi bejegyzése ezúttal is pontosan eligazít: 1967-ben készítettem az első, az interferencia és a difrakció jelenségeivel kapcsolatos grafikáimat, kisplasztikáimat. Vissaztekintve úgy ítélhetjük: megkezdi szakadatlan kalandozását a fizikai jelenségek, a matematikai rendszerek világában, azaz rátalál alkotói terrénuma lényeges csomópontjaira.
Váltóláz
 
 
Tovább tágítja ismereteit a jó színvonalú leningrádi iskola a modern fizika, az elméleti matematika, a kémia, de még bizonyos értelemben a társadalomismeretek világában is, megragadja a káosz- és katasztrófaelmélet, izgatják a csillagászati, kozmológiai fölfedezések, miképpen a kvantumvilág. Nem leendő tudóspalánta készülődése ez, hanem az induló képzőművész tudatos világképépítése, gondolati struktúráinak kiformálása a nagyvonalú és korszerű művészi munkához. Az ugyanis már a budapesti technikumban világos lehetett számára, miféle szellemi erővonalak mentén készül föl pályájára.
 

Az elmondottakból kitetszhetett, a nálunk valamiféle berögzülés, félreértés, ideológiai erőszak folytán realizmusként emlegetett (sőt, minősített), lényegében naturalista, unalmas és utánzó erőlködések nem relevánsak minduntalan radikális vagy éppen turbulens változásokat produkáló világunkban, amelynek egyúttal tudományos arculata szintén jelentősen módosult. Annak idején ezt már a XIX. század pozitívizmusa fölvetette, a kubizmus még azt is hozzáigazította az egyre gyorsuló élethez, a sebesen váltakozó nézőpontokhoz, dinamizmusát pedig a futurizmus tette nyilvánvalóvá. Ezeket a mozgásokat a múlt század elejének érzékenyebb szellemi emberei – Cholnoky Viktor vagy Szabó Dezső – pontosan érzékelték, a legjelentősebb fordulatot azonban Kassák (és köre) egyetemesen korszerű konstruktivizmusa jelentette, amely a naturáról a társadalomra, az emberi közösség szociális gondjaira terelte a figyelmet.

 

Hosszú ideig a kassáki normák (bizonyos értelemben dogmák is) szolgáltatták a korszerűségre figyelmező magyar képzőművészek ösztönzését, ám ha hozzájutottak, készségesen befogadták az orosz-szovjet, a nyugat-európai, amerikai modernek eredményeit, hasznosították is saját művészetükben. Önéletrajzában Nemes Ferenc is említ markáns irányultságokat jelző neveket (általuk rangos életműveket): Piet Mondrian, Jackson Pollock munkáiban lelt rá hasznosítható gondolatokra, fölszabadító hatással – mint annyi más alkotónál – azonban Marcel Duchamp neve kerül elő, valamint ominózus Szökőkútja.

Táguló gátak
 
 
Ezek a nevek legalább három irányt kijelölnek: a konstruktivizmust (és geometriáját), tasizmust (absztrakt expresszionimust), szürrealizmust (illetőleg a dadaizmust). Nemes érintettsége általuk nyilvánvaló. Az viszont a magabiztos és kifogástalan ízlés eredménye, ahogy ezek különleges gondolatiságát képes közös nevezőre hozni – éppen a saját határozott eszmeisége szövetében. Azzal a lenyűgöző és bátor formaadással, amelynek változatossága minduntalan meglepi akár művészete legjobb ismerőit is.    

 

Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros, Vasmű út 12. Megtekinthető: 2024.június 22.