Collection of the artist | Courtesy Pace Gallery © Yoshitomo Nara | Photo: Yoshitomo Nara
Tavasszal Yoshitomo Nara is részt vett All My Little Words című kiállításának megnyitóján, amely sokrétegű életművének negyven évét foglalja össze mintegy négyszáz alkotásának tükrében. Több mint tíz év telt el, mióta Európában utoljára nagyszabású kiállítása volt a Japánban élő művésznek, nem csoda, hogy az Albertina nagyon készült a tárlatra.
Collection of the artist | Courtesy Pace Gallery © Yoshitomo Nara | Photo: Yoshitomo Nara
A kiállítás a korai kísérleti művektől a rajzokon, festményeken és szobrokon keresztül a nagyméretű installációkig mindent bemutat. Nara rajzai, amelyeket olykor szinte hanyagul, cédulákra, borítékokra, szórólapokra vagy hullámkartonra firkált, a zene, az irodalom, a zenei szubkultúrák és a popkultúra közvetlen hatását mutatják. Tartalmilag pedig a művész aggodalmát fejezik ki társadalompolitikai kérdésekben. Ezek a rajzok naplószerűen rögzítik a társadalmi értékek és normák fellazulását, illetve az ideálok változásait. Mély érzelmek széles spektruma jelenik meg a rajzokon, a sebezhetőségtől az egzisztenciális szorongásokon át a lázadásig és a rakoncátlanságig. Az Angry Girls figurái gyermeki cukiságukkal a képregények és rajzfilmek esztétikáját idézik fel, a taknyos kölyköktől a naiv, édes megjelenésű karakterekig, pedig gyakran vámpírfoguk van, és kést tartanak a kezükben.
Collection of the artist | Courtesy Pace Gallery © Yoshitomo Nara | Photo: Yoshitomo Nara
Nara figurái magányosak, kiszolgáltatottak és ezért sebezhetők, ugyanakkor hihetetlenül intenzív a jelenlétük. Interakcióra készülnek. A festményekről a gyerekek egyenesen a szemünkbe néznek, kapcsolatba kerülnek velünk, idegesítenek bennünket. Arckifejezésük is nyugtalanító, mosolyognak, de rosszindulatúan, vagy mintha éppen valami rosszaságon törnék a fejüket, tervet kovácsolnának ellenünk. Egyszerre váltják ki bennünk a védelmező ösztönt és a gyanakvást. Ellentétes reakciókat és érzéseket ébresztenek, nagyjából úgy, ahogyan egy dallam egyszerre megnevettet és megríkat, megérint és felzaklat. Emlékeztetnek arra, milyen volt gyerekként megélni az igazságtalanságot és a tehetetlenséget, hogy nem tehetünk ellene semmit.
Galerie MEYER*KAINER, Wien © Yoshitomo Nara | Photo: ALBERTINA Museum, Vienna
Yoshitomo Nara 1959-ben született Hirosakiban, a tradicionális Edo-korszak (1603–1868) építészetéről és virágzó cseresznyefáiról ismert városában, Japán északi hegyvidéki részén, Aomori prefektúrában. Éjjel-nappal dolgozó szülei három fiúgyermeket neveltek, Nara, a legfiatalabb, amolyan igazi kulcsos gyerekként nőtt fel. Bátyjai sokkal idősebbek nála, már keveset tartózkodtak otthon, a magányos kisfiú ideje nagy részét képregények olvasásával töltötte, zenét hallgatott és imádta az állatokat: „Magányos voltam, a zene és az állatok vigaszt nyújtottak. Jobban tudtam kommunikálni szavak nélkül az állatokkal, mint verbálisan az emberekkel.”
Collection of the artist | Courtesy Pace Gallery © Yoshitomo Nara | Photo: Yoshitomo Nara
Egy napon rábukkant a közeli amerikai légibázis rádióállomására, beleszeretett az ott hallott country- és rockzenébe, anélkül, hogy egyetlen szót is értett volna az angol nyelvű dalokból. Lemezborítókat nézegetve próbálta megérteni a tartalmukat, az intonációt, a hangzást és a ritmust hallgatva pedig elképzelte, miről szólnak a szövegek. A zenével való kapcsolata, a zenehallgatás által kiváltott érzelmek ma is fontos részét teszik ki Nara életének, és segítséget nyújtanak művészi praxisában. Olyannyira, hogy ennek a kiállításnak a kísérőzenéje, a művész által összeállított Spotify-lejátszási lista letölthető a múzeum oldaláról, hogy segítse a látogatókat jobban elmerülni Nara világában.
Private Collection, United States of America © Yoshitomo Nara | Photo: Yoshitomo Nara
A zene és a magány korai megtapasztalása tehát alapvető szerepet játszik Nara munkásságában, s ez az egzisztenciális egyedüllétélmény ismétlődött meg fiatal felnőtt korában, amikor 1988 és 1993 között A. R. Pencknél a düsseldorfi művészeti akadémián tanult. Tizenkét esztendőt töltött Németországban, ahol kezdetben gyakran eszébe jutott gyermekkorának magányossága, ám itt, műtermi magányában talált rá egyéni hangjára, és itt körvonalazódtak benne az őt foglalkoztató művészeti kérdések.
Collection of the artist | Courtesy Pace Gallery © Yoshitomo Nara | Photo: Yoshitomo Nara
Düsseldorfban ismerte meg a neoexpresszionizmust a képzőművészetben és a punk-rockot a zenében. Mindkét művészeti irányzat nagy hatással volt rá, sokat formált művészi stílusán. 1994-ben Kölnben telepedett le, s munkáiban a japán és a nyugati popkultúra szintetizálására törekedett. Felismerhető munkáin bizonyos punkalbumok lemezborítóinak vizuális hatása, de többször nyilatkozott arról, hogy hiba lenne kizárólag a punkhoz kötni a művészetét. Sokféle hatást átengedett magán, s viszonylag hamar rátalált az útjára és meglehetősen pontosan tudja, mivel akar foglalkozni: „Ha előre és biztosan tudnám is, hogy nem lesz senki, aki megnézi majd az elkészült munkáimat, akkor is pontosan ugyanezt csinálnám.”
Collection of the artist | Courtesy Pace Gallery Photo: Keizo Kioku
Narát nagyban átformálta a Németországban töltött idő: „Külföldi voltam, nem beszéltem rendesen a nyelvet és kínzóan elszigeteltnek éreztem magam. Mégis, ez az időszak döbbentett rá arra, hogy ki vagyok, és segített felfedezni önmagam.” Végül tizenkét év után visszatért Japánba, és 2001-ben a Yokohama Museum of Artban azzal az önálló kiállítással mutatkozott be, amely az I don’t mind if you forget me sokatmondó címet viselte. Hazatérte után hamar kapcsolatba került a Superflat nevű, Japánban ismert avantgárd művészcsoporttal, s annak tagjaival, Takashi Murakamival és Chiho Aoshimával kezdett együtt dolgozni. Ezzel párhuzamosan más médiumokkal való kísérletezésbe fogott: ötvözte a szobrászatot és a festészetet, s installációkat készített.
Collection of the artist | Courtesy Pace Gallery © Yoshitomo Nara | Photo: Yoshitomo Nara
A Superflat művészeti mozgalom élénk színekkel, feltűnő mintákkal dolgozott, a japán rajzfilmek motívumait használták és erősen bírálták a Japánban is egyre szélesebb körben elterjedt fogyasztói kultúrát. Esztétikájuk a fiatalok fogyasztói társadalomban betöltött szerepére utalt és az amerikai pop-arthoz hasonlóan a magas kultúrát és a szubkultúrát hozták fúziós helyzetbe, nem elitista, informális és közvetlen módon.
Collection of the artist | Courtesy Pace Gallery © Yoshitomo Nara | Photo: Yoshitomo Nara
Még a Superflat művészei közül is kitűntek Yoshitomo Nara Angry Girl-képei. Az első pillantásra ártatlannak tűnő kislányok a világ sötét oldalát villantották fel, késekkel, feszületekkel, lángoló fáklyákkal, cigarettázva, agresszív testtartással dühöngenek a képeken. Nem ártatlanok, de az agresszió eredetileg nem tőlük ered, nem tehetnek mást, védekeznek. „Valahogy úgy látom ezeket a gyerekeket, mint akik nagyobb, rosszabb emberek között állnak, de a felnőttek méretesebb kést tartanak a kezükben” – nyilatkozta maga a művész ezeknek a képregény- és rajzfilmhősökre emlékeztető figuráknak a valódi pozíciójáról. Narát gyakran nevezik a most divatos cuteness (cukiság)-trend atyjának, a japán kawaii képviselőjének, ami ellen kifejezetten tiltakozik.
Collection of the artist | Courtesy Pace Gallery Photo: Keizo Kioku
Életművével együtt nőtt Nara hírneve a 2000-es években, munkái számos csoportos és egyéni kiállításon szerepeltek Japánban és Amerikában, a műkereskedelemben is egyre feljebb kúszott műveinek az értéke. A világ minden táján kiállították, az új évezred első évtizedében szupersztárrá vált, de művészete ellenállt mindenféle kategorizálási kísérletnek.
Courtesy of the artist and Pace Gallery | © Yoshitomo Nara | Photo: © Sandro E. E. Zanzinger
Az Albertina Modern kiállításának egyik legfontosabb látványossága 2008-as My Drawing Room című installáció. 2004-ben, a művész nagy kereskedelmi felfutása idején kezdte el kis, házikó alakú installációit készíteni. Ezek a menedékhelyként szolgáló kabinok a visszavonulás helyei a művész számára is, ahol magányosan dolgozhat. Az asztalon a készülő rajzok, a szobában szétszórva játékok, kulturális tárgyak. Mint az oldalfalra erősített tábla hirdeti: Place Like Home, de mégsem az otthon, hanem egy elvonulásra és munkára alkalmas hely. A My Drawing Room egyike ezeknek az installációknak, azonban ez mégiscsak fiktív helyzet, hiszen éppen a művész hiányzik belőle. Viszont hallható a zene, amit a művész munka közben szokott hallgatni. Nara itt megteremti a világot, amelyben alkotni szokott, így (konstruált) bepillantást enged lénye legmélyébe.
Courtesy of the artist and Pace Gallery | © Yoshitomo Nara | Photo: © Sandro E. E. Zanzinger
2011 márciusában földrengés rázta meg Japán csendes-óceáni partvidékét, és bekövetkezett a fukusimai atomkatasztrófa. A földrengés okozta szökőár hatalmas pusztítást végzett a földeken. Nara, aki akkoriban Fukusima közelében élt, amikor édesanyját meglátogatta szülővárosában, áthaladt az elpusztult földterületeken. Megviselte, hogy a táj, amelyet olyan jól ismert, elpusztult. Elöntötte a bánat, a kétségbeesés és a tehetetlenség. Képtelennek érezte magát a munkára, értelmetlennek érezte a művészetet is. Aztán szép lassan elkezdett alma materében, az Aichi Művészeti Egyetemen residency-programokon együtt alkotni a diákokkal, hogy felébressze a maga kreativitását. Nagyméretű agyagszobrokat készített, s ahogy a saját kezével dolgozta meg az anyagot, úgy érezte, mintha érzelmeit, a félelmet, a bánatot, a reménytelenséget dolgozná bele az agyagba. A kész szobrokat azután bronzba öntötte.
Courtesy of the artist and Pace Gallery | © Yoshitomo Nara | Photo: © Sandro E. E. Zanzinger
Kezdettől fogva kritikai álláspontot képviseltek Nara alkotásai. Az általa kiválasztott és listára tett dalok háborúellenesek, tiltakozók, és tükrözik Japán életérzését a világháború elvesztése, a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák pusztításai, később pedig a vietnami háború abszurditása okán. Már a hetvenes években megjelennek rajzain a Peace és a No Nukes jelszavak, a nyolcvanas években pedig olyan festményeket fest, amelyek a tiltakozó táblák esztétikáját hozzák. Műveiről készült képek rendszeresen megjelennek tüntetéseken és tömeggyűléseken, honlapjáról le is tölthetők ezek a rajzok. Teljes összhangban van a gondolkodásmódjával, hogy műveit, művészeti alkotásait ilyen módon is használják, hiszen mindig arra törekedett, hogy munkájával változást érjen el. Hisz abban, hogy a művészetnek, a művészeknek a társadalmi felelősségvállalás is a dolguk.
Yoshimoto Nara All My Little Words című kiállítása – Kurátor: Elsy Lahner – november 1-jéig látogatható a bécsi Albertina Modern múzeumban (Karlsplatz 5, 1010 Wien).
