„Mért élhetetlen, aki élni vágy,
S mikor nem az, mért halhatatlan akkor?”

(Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde)

 

Olaj, akril és spray, pasztellkréta mind e festészeti bumm anyagai. Kisméretű munkák kerültek a falakra, mégis monumentálisak, mert olyan erők dolgoznak e kis méreteken belül, melyek megnövelik, kitágítják, áttranszformálják a hordozóanyagokat.

 

ZMF örökifjú és örökkön kereső művész. Persze jó ideje rátalált erre az absztrakt expresszionizmusból táplálkozó kifejezésmódra, de folyamatosan alakítja, szervezi a festői nyelvet, melyet használ. Az utóbbi évek terméséből válogatott munkáin a változást a gátlástalan anyaghasználat vezeti be. Ahogyan érzékeny lobbanékonysággal alla prima nyúl a felülethez, halmoz színt színre, anyagot anyagra, azt is mondhatnánk, hogy „szervezett spontaneitás” uralja a képeit.

 

Vérbeli festő ZMF, s mivel nem figuratív, így szabadon asszociálhatunk műveinek tartalmára, inspirációira, kiindulási pontjaira. Címeivel azért segít felfedezni szándékait, a képmélységekben rejlő intellektuális gyúanyagot: Az édes álom, Petrushka, Csongor és Tünde vagy a Betlehemi gyermekgyilkosság 4. Ezek az árulkodó címek azt jelzik, a művész átmossa magán az irodalmat, a zenét és az aktuálpolitikát, (a Betlehemi gyermekgyilkosság képén nem lehet nem felismerni a 2023. október 7-i tragédiát). Festményein ott vibrál a művelt szellem játékossága, drámát és vígjátékot egyként felhasználni tudó tudatos alkotó szabadsága.

 

Képeinek van egy furcsa szabályrendszere: a képmezőben történő események – színhangok, festékcsorgatások, gesztusos kaparások, spaklivonások – sosem mennek tovább a megengedhető értékhatárokon. Nem telezsúfoltak, nem áttekinthetetlenek, nem öncélúak. Ebben a festői felfogásban ez pedig komoly önfegyelmet, mértékletességet igénylő feladat. Ha többszörösen rétegezett, többféle anyaggal szinte egyszerre készülő munkákat látunk (ilyen a Karantén, a Kétségbeesett karantén vagy a Később című munkák), ott sem zsúfoltságot, inkább drámai energiahalmozást érzékelünk. A másik véglet, amikor szinte csak egy vagy két szín, színes ecset, festőkésnyom, nyomhagyás adja a kép rendszerét (Föld – Ég, Fehér, 2024), akkor sem ürességet vagy hiányt, hanem a Kevés-ség megjelenését, mint képfilozófiai egységet érzékelünk.

  

Festészete rendkívül karakteres, elválik a hasonló törekvésű hazai és külföldi pályatársakéitól. Frissessége, a bonyolultságtól távolságot tartó, gyakran „fékezett habzású” detonációinak különleges izgalma segíti a nézőt abban a tájékozódásban, amit ez a fajta festészet kínálhat. Primer öröm a színek intenzitása, másodlagos öröm a mozgalmas kompozíciók érzékelése és harmadlagos élmény mindennek a szellem napvilága által bevilágított totális életszeretete.

 

ZMF – most már inkább a Zoltán Mária Flóra nevet használom újra – tehát 1962-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán.  Kecskeméten töltött alkotó évei után 1970-ben jelentkezett első komoly és sikeres kollekciójával a Fényes Adolf Teremben. „Tíz év kihagyás és (lelki) betegség után, 1984-ben tértem vissza a budapesti festészeti életbe egy tárlattal” – írja honlapján olvasható önéletrajzában. „Ekkortól megint hosszú munkásperiódus következett, amely ma is tart.”

 

Ennek az immár újabb, több mint negyvenéves periódusnak szép dokumentuma ez a mostani, minden műértő látogató számára magasrendű szakmai és szellemi izgalmakat tartogató tárlat. Zoltán Mária Flóra egyik képének címe Vörösmarty művét, a Csongor és Tündét idézi, melyben az Éj monológjának szavai szerint: „Az ember feljő, lelke fényfolyam, / A nagy mindenség benne tűkrözik. / Megmondhatatlan kéjjel föltekint, / Merőn bámúl földet és eget”. E fényfolyam egyik csillogó sugara ZMF, azaz Zoltán Mária Flóra mostani kiállítása.

Képek a Három Hét Galéria jóvoltából.

 

A Minden világos, még sincs reggel című tárlat a Három Hét Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 37) február 21-ig tekinthető meg.