CSOMORTÁNI GÁL LÁSZLÓ, "…harmatozzatok, égi magassok...!", 2021, fotó: Csomortáni Gál László

Alkotói gesztus – külső figyelem – gyakorlás – siker

A fenti tétel le is záródhat körszerűen önmagában, de spirális ívvé is válhat, végigkísérve a felkészülés évtizedeit, egész életre szóló, lüktető folyamattá válhat. A gyermekrajztól a tehetségkutatáson át a strukturált művészképzés – alap- és felsőfokú – rendszeréig Magyarországon az alkotó ember több irányból érkezhet el a művészi pálya első évtizedéhez. Ekkor kezdődik a kemény szelekció, amikor a mérőműszerek és mértékegységek homályosságát időnként túlvilágítja a vibráló szakmai közvélemény intézményi és for-profit figyelme, vagy máskor épp ellenkezőleg: a tehetség „szerénysége” okán csöndes alkotói praxissá válik. A külső figyelem ebben az életszakaszban a legbizonytalanabb, inkább véletlen, de az is lehet, hogy sorsszerű.

ERDÉLYI GÁBOR, Festmény doboza, 2020, fotó: Erdélyi Gábor

Van néhány állami ösztöndíjprogram, mint a Derkovits Ösztöndíj vagy az NKA-pályázatok, ezeket azonban a fiatal művészek 10-20 százaléka érheti csak el. Ami itt segíthet, az a mester–tanítvány kapcsolat, az újraéledő művésztelepi közösségek, s hogy már a kereskedelmi galériák, műhelyek is kezdik keresni, felfedezni, igazolni a tehetségeket.

GÁLHIDY PÉTER, Helyzet, 2019, fotó: Juhász Tamás

Amikor az MMA kidolgozta támogató stratégiáját, azt gondoltuk, nagyszerű hátteret és biztonságot jelent majd az ösztöndíjasoknak a három év, amelyet kizárólag és célzottan a saját munkájuk, alkotói programjuk fejlesztésére fordíthatnak.

KONDOR ATTILA, Nyitott ajtónál 5'30"" FullHD 2021, animációs munka, filmstill

Az immár negyedik alkalommal meghirdetett ösztöndíjpályázat lehetőséget kínál a 20 és 50 év közötti anyaországbeli, határon túli és a hazai kulturális kisebbséghez tartozó, figyelemreméltó művészeknek is. A pályázat kritériumai között fontos szerepet játszik a négyhavi beszámolási kötelezettség, amelynek mibenléte és hozománya teljesen ismeretlen volt a szervezők számára. Az alkotók inkább bizalmatlanul viszonyultak hozzá, hiszen ilyenkor szükségszerűen a munkafolyamatban lévő művek, kísérleteket lehet megmutatni.

MENASÁGI PÉTER, Melankólia, 2021, fotó: Menasági Péter

A képzőművészek a tevékenységük során mindenkor a bőrüket viszik a vásárra, mert nincs főnökük, aki eligazítaná őket, és ellenőrük sincs, aki vélményezné. Így egy-egy alkotói ciklus lezárta, megmutatása után: az egyéni vagy nagyobb csoportos kiállítás alkalmával a közreadás jóleső érzésén kívül mindig nagy érdeklődéssel várják a szakmai és a látogatói véleményeket. Ennek megfelelően a beszámolóknál lehetőség nyílik a potenciális alkotói reakcióút megnyitására, hiszen egyfajta workshop keretében nemcsak megmutatják munkájukat, hanem egyéni és kollektív kulturális és szakmai kérdésekről beszélgetés is kialakulhat.

MONORI SEBESTYÉN, Térlégzés I. 2019, fotó: Monori Sebestyén

Az első évfolyam beszámolói során fokozatosan rajzolódott ki, hogy ezek az intenzív együttlétek, egymás megismerése, a bepillantás az alkotófolyamatokba, a különböző kifejezési módok hiteles megnyílása, a minőség, az elkötelezettség és a személyiség a művészi megnyilvánulás és a későbbi közös munka milyen széles skáláját mutatja fel.

RÉSZEGH BOTOND, A háború anatómiája, 2018, fotó: Részegh Botond

A három év alatt a tizenkét együtt töltött nap még a szekcióvezető számára is a művészeti diszkurzus vadonatúj, hatékony eszköze lett. A harmadik beszámoló idején már tapinthatóvá vált a „véletlenszerűen” összekerült tizenhat alkotó és egy művészettörténész közösséghálója. A második évben beütő világjárvány a személyes találkozást kizárta, így mi is az online térben, konferenciaformában maradtunk kapcsolatban. 2021 nyarán az ismételt együttlét alkalmával a 17 ösztöndíjas sorban bontotta ki a félévi bezártság személyére és művészetére átsugárzó hatásait.

VEREBICS ÁGNES, Párduc bandita, 2019, fotó: Verebics Ágnes

A megismert alkotóutak érdekes művészet-lélektani és alkotásszociológiai tapasztalatot gyümölcsöztek a három év alatt, így kijelenthető, hogy a folyamatosan működő ösztöndíjprogram kiváló forrása lehet a művészi alkotás szociológiai, lélektani és filozófiai tudományos kutatásának.

ISKI KOCSIS TIBOR, Balatonvilágos, diptichon, 2020, fotó: Biró Dávid

Bizonyos karakterjegyek: a művészet iránti elkötelezettség, a munkaszeretet, az értéktisztelet, a kíváncsiság, a makacsság, az elhivatottság közös aurát hoz létre, ami olyan nem várt metodikai segítség, amely a tanulásnak, az épülésnek és az egymás építésének az alapja. A művésztovábbképzés fogalma nem létezik a közbeszédben, pedig a hatvanas évek óta a szellemi élet „civil talaján” már működött. Így jöttek létre baráti körök, művésztelepek, szimpózionok. Most ez a jelenség akadémiai talajt kapott, s állami támogatással rendszerré válhat.

BALANYI ZOLTÁN, Felhő, 2019, fotó: Balanyi Zoltán

A Vigadóban látható DEPARTURE kiállítás nem csupán sokszínű, változatos, magas szintű válogatás, hanem érett, kiforrott művészek érdek nélküli, intenzív egymásra figyelését, az ebből eredő elemelkedést, közös gazdagodást, vagyis a magasabb, szélesebb szellemi horizontot is sugározza.

BÓDI BARBARA BOBA, Kortársak 2, Bari Janó portréja, 2021, fotó: Bódi Barbara BOBA

DEPARTURE – A Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíjprogram 2018–2021 végzős képzőművészeinek kiállítása a Pesti Vigadóban

ERŐS APOLKA, FEMME FATALE I. 2020, fotó: Erős Apolka

BALANYI Zoltán, CSOMORTÁNI GÁL László, ERDÉLYI Gábor, ERŐS Apolka, GÁLHIDY Péter, ILLÉS BÓDI Barbara, INCZE Mózes, iSKI KOCSIS Tibor, KONDOR Attila, MENASÁGI Péter, MONORI Sebestyén, RÉSZEGH Botond, SZABÓ Ábel, SZÁSZ Sándor, VEREBICS Ágnes

INCZE MÓZES, Bizonyosság (Triptichon) - középső rész, 2022, fotó: Incze Mózes

A kiállítás megnyitója: 2022. március 17.

Megtekinthető: 2022. március 18-tól május 8-ig

Pesti Vigadó, 1051 Budapest, Vigadó tér 2.

A kiállítás kurátora Farkas Ádám professor emeritus, Kossuth-díjas szobrászművész, az MMA elnökségi tagja

SZABÓ ÁBEL, Anya és lánya, 2019, fotó: Szabó Ábel

SZÁSZ SÁNDOR, Repülő cirkusz, 2016, fotó: Szász Sándor

KELEMEN ZÉNÓ, Pillangó, 2019, fotó: Kelemen Zénó