Ennek kapcsán beszélgetünk a művésszel a saját stílus kialakításáról, a képzőművészeti kooperációról és az festészeten belüli versengésről.
Stílusát figuratív expresszív festészetként jellemzi az alkotó. Festményei érettek és átgondoltak, ugyanakkor akad bőven fiatalságát tükröző érzelmességből is. Úgy tűnik, megtalálta azt a csapásvonalat mely mentén haladni szeretne, úgy gondolja, helye van a magyar képzőművészeti életben. Eddig házalnia sem kellett, ezek a kivételes lehetőségek – mint a már említett két önálló kiállítás – találták meg a festőt. Elnézve sikereit nem is gondolnánk, milyen hosszú út vezetett Erdélytől egészen idáig.
Asztalos felmenői kapcsán a fával való munka sem áll tőle távol. A kiállításokra a kereteimet mind magam készítem – árulta el.
Ugyanakkor nem egy tipikus művész család legifjabb sarja. Édesapja buszsofőr, az ő munkája során egyre többet látogatta a magyar fővárost, mígnem 2019-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Egyetemre és Budapestre költözött.
Az elején sok minden idegen volt, úgy éreztem le vagyok maradva a többiekhez képest. Látva azt, hogy akik felettem járnak, mennyivel kiforrottabb a stílusuk és technikájuk. Ez engem csak motivált, erős hajtást adott, hogy akkor nekem legalább utol kell érnem őket. Alapvetően az egyetem úgy van kialakítva – ami szerintem az egyik leghasznosabb sajátja –, hogy az egy osztályba járók – jelen esetben Gaál József osztálya – sok időt töltenek el együtt a műteremben. Emiatt látod, hogyan dolgoznak mások, mi az ő munkamoráljuk, hozzáállásuk a művészetükhöz. Ebből nálam kialakult egy tudatalatti rivalizálás, közben nem föléjük akartam kerekedni, sokkal inkább a saját személyes hozzáállásomon csiszolni, alakítani.
Szerencsére mesterünknek, Gaál Józsefnek nagy tere volt, hogy válogasson a művészek közül, ezért alapvetően az osztálynak van egyfajta közös felfogása az alkotásról, ami nagyon sokat segített a saját hangom megtalálásában. Tavaly, az egyetemen rendezett Nagy zabálás című kiállításon is visszaköszönt ez, hiszen ott több osztálytársammal együtt szerepeltem.
Abban a fázisban kerültem be a Képzőre, amikor még nem volt sajátos látásmódom. Foglalkoztatott a kubizmus, majd később Bacon munkássága. Rossz másolatokat készítettem, amit, habár tudtam, itt keményen szembesítettek is vele. Emiatt két éven át leginkább portrékat és aktokat csináltam szigorúan tanulmányi jelleggel. Rengeteg testképet meg portrét rajzoltam és festettem, ameddig ráéreztem arra, mi felé vonzódom. Ez segített abban, hogy rájöjjek: az önkép torzulása és az önundorra való koncentráció az a téma, amely ekkor igazán megfogott, ezért egyre jobban és jobban elmélyültem ezek tanulmányozásában. Ez a vonal meghatározta az egyetemi tanulmányaim nagy részét.
Egy kiállítás, melyben több művész dolgozik együtt, egyértelműen kaotikusabb. A csoportdinamika határozza meg, hova fog végül kifutni a tárlat. Jelenleg az egyetemen is vannak olyan művészek, akikkel tudom, hogy a jövőben is fogok együtt dolgozni, olyan kapcsolat alakult ki, amelyben megértjük egymást. Az első önálló kiállításom Echo címmel a HybridArt galériában valósult meg. Itt az emberek testtel kapcsolatos önreflexió nélküli szorongásaira koncentráltam. A második pedig most zárult a Godot Galériában Délibáb címmel, amelyet a generált, olykor hamis ellenségkép témája köré építettem. Rengeteget tanultam ezekből a munkafolyamatokból. Az egyéni tárlatoknál nyilván több a beleszólásom, ugyanakkor felelősségem is, valamint nagyobb odafigyelést is igényel. Ilyenkor is fontos nekem, hogy kapjak olyan emberektől visszajelzést, akiknek a véleményére adok, akik nem feltétlenül részesei a kiállítás megszervezésének. Továbbá itt talán még fontosabb a kevés emberrel a jó munkakapcsolat kialakítása.
Bennem még nem teljesen zárult le a mostani kiállítás. Az elmúlt fél évben leginkább ezzel foglalkoztam és nem a diplomamunkám volt fókuszban, így jelenleg furcsa más feladatot központba helyezni. Tudom, hogy amit eddig az egyetem adott, azt most már saját magamnak kell felépíteni. És az is teljesen más lesz, amikor nekem kell felvennem a kapcsolatot a helyekkel, hogy felfigyeljenek a munkásságomra. A következő fél évben nagyon sok minden el fog dőlni – ezt érzem leginkább. Szeretnék tovább fejlődni, hisz attól, hogy találtam egy témát, amely foglalkoztat, nem azt jelenti, hogy ideje lenne megnyugodnom. Éppen ellenkezőleg, most kell igazán nekiállnom, hogy lássam, mivé is fog alakulni.
