Fotók: Nyirkos Zsófia
Bárki betekintést nyerhetett a kiállítás előkészületeibe, amikor a vernisszázs előtt néhány nappal a Műcsarnok nyílt napokat hirdetett. Sokan éltek a lehetőséggel, hogy alkotás, installálás közben figyelhetik meg a művészt, a kulisszák mögé pillantva. Összehangolt szervezés eredményeképp a tárlat megnyitójának napján pedig a Vers a peronon című akciórendezvény keretében Géczi János Ismét a rózsáról című verse volt hallható a Műcsarnokhoz közeli kis földalatti megállóiban. „S ki az, aki kizárólag a szövegben / él, s hogyha feltűnik, megvilágít a rend, / amiként ujjaival fogja a rózsát?” Megfelelően érzékelteti a művész sokoldalúságát, erős kötődését a közterek sajátos világához a kiállítás méltó felvezetése. A kurátor, Szerdahelyi Júlia a művésszel szorosan együttműködve valósította meg az izgalmas kiállítást és a különleges kísérőeseményeket.
A vizuális művészetekkel is foglalkozó Géczi János a nyolcvanas évek végén Nyugat-Európában találkozott először a street art műfajával, amelynek nyomait kezdetben fényképezőgéppel dokumentálta. A dekollázs elméletét kutatva a XX. századi német, olasz és francia művészek hagyományát folytatva készített plakátmunkákat. Különösen érdekes párhuzam, hogy egyik hasonlóan gondolkodó francia művésztársa, Jacques de la Villeglé (1926–2022) A város falain című nagyszabású életmű-kiállítása a pécsi M21 Galériában Gécziével éppen egyidőben látható. Villeglé plakátmunkáiban főként politikai-közéleti kontextusokban örökítette meg Párizs különböző évtizedeinek lenyomatait.
Géczi járja a világot, New Yorkban, Kínában, Európa nagyvárosaiban, főként Olaszországban (Rómában, Velencében) fordul meg, illetve választott szűkebb pátriájában, a Balaton környékén, ahol az utcai, elhasználódott, a természet és az emberek által megtépázott, roncsolódott (óriás)plakátokat kutatja, hogy azokat hol könnyebb, hol nehezebb módon megszerezze. A halmozódó plakátrétegek maradványaiból készíti munkáit, amelyek lerakódnak, mint a guanó, ám Géczi a József Attila-i külvárosi hangulatnál jóval felszabadultabb munkákat alkot.
A plakátok vizualitása, formája, struktúrája izgatja, hogy a funkciójukat vesztett tárgyakból magasabb rendű művészeti minőséget hozzon létre. Fontos számára, hogy kiindulási alapanyaga kollektív alkotás eredményeként létrejött foszlányok, tehát emberi történetek lenyomatai, amelyeket esztétikai minőséggé alakít át.
Az új kompozíciójú művek dekollázsok, melyek készítése során a kollázzsal ellentétben olyan technikákat választ, amikkel a meglévő dolgokat lebontva, lerombolva hoz létre új műveket. A kiállítás címe, a Feltakarás, Visky Andrástól származik, ennek a kifejezésnek használatával Visky, a másik polihisztor úgy játszik az igekötővel, ahogyan Géczi a szándékoltan vagy véletlenül létrejött plakátfoszlányokkal, a rajtuk talált szavakkal és a képi világgal. A klasszikus kékhátú plakátpapírok világos színei, könnyen átlátható kiállítási arculatot kölcsönöznek a tágas Kamarateremnek, ahol a nagy egész észlelése után a látogató elmerülhet a részletekben.
A kékes tónusok között feltűnő sötétebb színű töredékek egyszerre hordozzák a takarás és a feltárás gesztusát, hogy belőlük harmonikus képi világ jöjjön létre. A kisebb vásznakra és a nagyobb méretű farostokra dekollázsolt, kötöttebb formájú, installált munkákat jól kiegészítik a közvetlenül falra ragasztott, helyszínen alkotott, fizikailag sem homogén felszínű, egyenetlen méretű, szinte plafonig szökő ragasztványok. Bennük a hiány esztétikai minősége felértékelődik, hiszen a plakátokból kihasított felületeken azok formai kompozíciója válik fontossá.
A különféle plakátdarabokból a művész olyan sajátos egyveleget hoz létre, mely leginkább az absztrakt expresszionista alkotásokhoz közelít. A szótöredékeket is felhasználó, megszaggatott képek vizuális költeményeknek, képverseknek is tekinthetők, melyeket a költő Géczi előszeretettel használ, ám a szavak eredeti jelentéstartamát roncsolással elveszejti, azokat átformálja.
A tárlat anyagában felfedezhetjük a romló matéria és a művészet örökérvényűségének kettősségét és ellentétét. Ez a dualitás a kiállítás időszaka alatt valóban megtörténik, hiszen a munkák egy része a bontás során majd fizikailag sérül, esetleg megsemmisül, noha annak eszmei értéke a dokumentálás miatt időtállóvá válik. A tárlat felhívja a figyelmet a plakátok kapcsán felmerülő kulturális ellenmondásokra, azokra a civilizációs aggályokra, amiket utcai használatuk felszínessége, környezetre gyakorolt káros hatása generál. A Műcsarnok kiállítóterében és az épület előtti téren látható dekollázsok hozzájárulnak ahhoz, amit Géczi a következőképpen fogalmazott meg: „A dekollázsok rokonszenvesek, mert pokoltalanítják a világot.”
Géczi János, Feltakarás című kiállítása október 6-ig tekinthető meg a Műcsarnokban (1146 Budapest, Dózsa György út 37.)
