„Elér-e vajon tudatom felszínéig ez az emlék, e régi pillanat, amelyet egy azonos pillanatnak a vonzása idézett fel, indított meg, emelt fel énem legmélyén? Nem tudom. Megint nem érzek semmit, megállt, talán újra leszállt a mélybe: ki tudja, feljön-e még éjjeléből?” (Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában – fordította: Gyergyai Albert)
Sebastian Krzywak művészete leginkább a lírai absztrakcióhoz áll közel, elsődlegesen az érzelmekre és az intuícióra fókuszál. Megélt élményeit, tapasztalatait, formálódó gondolatait és vágyait a színek és a formák segítségével fejezi ki, sajátos látványvilágot teremtve velük. Növényi vagy állati motívumokat idéző, biomorf, organikus alakzatokat alkot, gyakran szigorú struktúrák szerint, melyeket markáns, élénk színekkel tölt meg, hogy velük harmonikus képi világokat hozzon létre.
Az 1979-ben született Krzywak 2005-ben végzett a poznańi Képzőművészeti Akadémián. Doktori fokozatát 2021-ben szerezte meg a Poznańi Művészeti Egyetemen, ahol jelenleg is oktat. Munkáit jelentős köz-és magángyűjtemények őrzik. Számos kiállításon mutatta már be műveit Lengyelországban, valamint Németországban, Szlovákiában, Litvániában, Csehországban és Franciaországban. Budapesten most először láthatjuk alkotásait, ahova Tomasz Piarsz, képzőművész, a tárlat kurátora hívta meg.
Alkotási módjára jellemző az analóg és a digitális határán való egyensúlyozás; tehát a számítógépes alkotás és a klasszikus festészet közötti átmenetet képviseli, hasonlóan a német Albert Oehlen munkásságához. Krywak virtuális térben fogant alkotásainak képszerkesztési folyamata a formák és vonalak alakításával történik. A munkák materializálódása során az akrillal, akrilsprayvel, és tussal készült, éles vágásokból és lágy foltokból építkező digitális alkotások a vásznakon textúrát és sűrűséget kapnak. Nagyméretű munkákat alkot, hogy érezze, képes uralni őket, szinte belépve a maga létrehozta munkák terébe.
Műveiben a tudatosan létrehozott vagy a véletlenül keletkező glitcheknek, tehát hibáknak is fontos szerep jut. Ezek főként a pixelesedést vagy a rétegek elcsúszását jelentik, amiket műveiben esztétizál, s festészeti gesztusokkal imitálja. Alkotásai a rend és a káosz, a tudatos tervezés és a véletlen együtteséből születnek. Művészetében a graffiti alkotási módjából is merít, a városi közegben, utcai kontextusokban feltűnő munkák eltávolításának módja és a felületek megtisztításának folyamata is inspirálja, melyekből újfajta esztétikai minőséget teremt.
A Lengyel Intézetben most látható kiállítás címe Deep cuts, mely Krzywak 2023 és 2025 között készült festményeit mutatja be. A címadó kifejezés többféleképpen értelmezhető, egyrészt utal a formák elsődleges megjelenéseire, a festészet fizikai gesztusaira, másfelől a festmények rejtett, gyakran ellentmondásokkal teli lírai tartalmaira, melyek a mélyrétegekből olvashatók ki. A cím jelentése a zenei világban is ismert, a lemezek B oldalának rejtett minőségi kincseit jelöli, ahol az előadók kevésbé ismert dalainak mélységei kerülnek fókuszba, illetve ahol az alkotók kísérletező szándéka válik fontossá. Krzywak csak teljes sorozatának ad címet, egyes munkáit azok nélkül hagyja, hogy velük a recepció szabadságát ne befolyásolja.
Tiszta, élénk, időnként monokróm jellegű színek választásával követi a colour field painting jellegzetességeit, nagyméretű munkáin ezzel hangsúlyozza a létrehozott, különféle formátumú színterületeket fontosságát. Gyakran egy-egy színnel vagy a színharmóniára való törekvéssel alkot, hogy velük a kiegyensúlyozottság élményét vizionálja. Időnként optikai játékokat alkalmaz, azzal kísérletezve, hogy egy-egy szín milyen derengést képes létrehozni a vásznakon.
A festményeken a dinamikus, girbegurba vagy élénk vágásokat felmutató vonalakból kialakuló formák részben egymást fedve jelennek meg, hogy velük mélységet és textúrát kölcsönözzön képeinek. Az organikus alakzatok markáns színvilága a rétegek egymásra halmozásával alakul ki, ahol fontossá válnak a festészet különféle technikai fogásai. A struktúrák és a vizuális érzékelés határainak kutatása kapcsán Krzywak művészete közel áll az amerikai Tauba Auerbach absztrakt kísérleteihez, ahol a rend és a digitális hatású mintázatok dominálnak. Kryzwak művészetében érvényesül a transzparencia elve, amelyet a festékrétegek egymásra halmozásával ér el. Munkái olyan illuzionisztikus hatásokat generálnak, melynek esszenciája az egymáson átütő festett síkok és a különféle formátumok kialakítása, hogy a layerek az általuk keltett hatások játékait hangsúlyozzák. Az egymásra történő lazúros festésmód miatt az akrilfesték-rétegek átengedik a fényt, hogy azok valamennyi felvitt coloritot láttatni engedjék.
Időnként a layerek visszakaparásával, kiradírozásával dolgozik, hogy velük olyan egyedi hatásokat érjen el, amivel képes megteremteni a színterületek között szabadon hagyott, fehér, áttetsző részeket, melyekkel a belső, lelki jelentéseket is képes feltárni. Az üresen vagy fehéren hagyott területek könnyedséget, áttetszőséget sugallnak, ugyanakkor Krzywak Covid-járvány idején tapasztalt személyes élményeihez is kapcsolódnak. A jellegzetes szagvesztéses tünet élménye előhívta művészetében a hiány tapasztalatát, szembeállítva mindezt a híres Proust-jelenséggel, ahol az ízek és az illatok idézik fel a régi, gyermekkori élményeket. Az íz- és illatélményektől való megfosztottság során tapasztalt hiány hasonló űrt generált, mint amit Sebastian Krzywak festményein is felfedezhetünk.
Fotók: Dusa Gábor engedélyével.
Sebastian Krzywak Deep cuts című kiállítása február 20-ig tekinthető meg a Lengyel Intézet Platán Galériájában (1061 Budapest, Andrássy út 32.).
