Szoros kapcsolatban áll a festőművész a természettel és a vidéki léttel, valamint az ember építette környezettel. Ugyan Magyarországon, a budapesti Képzőművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, mégis rövid kitérő után visszatért szülőföldjére, hogy annak autentikus vizuális megjelenítője lehessen. A folyamatosan kísérletező alkotó hosszú éveken keresztül érlel egy-egy témát, amely központi motívumként jelentkezik sorozataiban, hogy folyamatosan megújítsa, és mindig másképp ábrázolja ugyanazt. A paraszti lét és a természeti világ közvetlen ábrázolásával a szürnaturalizmus hagyományán így válik szellemi rokonává Bukta Imrének vagy a szintén erdélyi származású Elekes Károlynak. Fontos motívum képein a fa ábrázolása, mely gyakran magányos, és kivágásra ítélt. Az Erdélyben sajnos oly jellemző mértéktelen fairtás veszélyezteti a környezet harmóniáját, melyre munkáival igyekszik felhívni a figyelmet, Elekes alkotásaihoz, objektjeihez hasonlóan.
Mostani kiállításának fő témája a csűr, a vidéki lét, a népi építésű házak és azok lakói. Gyakran készít relief jellegű alkotásokat vagy objekteket, szoborként felhasználva az épületek fából vagy fémből készülő elemeit, ám legtöbbször mégis hű marad festőművész voltához és klasszikus olajképeket fest vászonra, ahogyan mostani gárdonyi tárlatán is láthatjuk. A kiállítás címe Ősalakra, mely kissé szokatlan módon ragozott, összetett főnév, az ősi, archaikus formára vonatkoztatható, az arról való festési módra utal. Az ősalak lehet őspéldány, prototípus vagy mintadarab is, akik a Horváth munkáiban feltűnő régmúlt időszak hírvivőiként jelennek meg.
Életművének legjellemzőbb vonása az erdélyiség, amit valamennyi gesztusával képes előhívni. A transzilván táj, a környezet, a vidéki, falusi lét körülményei és lakói megidézik ezt a sajátos hangulatot, miközben elvontabb, magasztosabb mondanivalót hordoznak. A vidéki táj épületeihez az otthonosság élménye, valamint az azt hordozó szellemiség és motívumrendszer is társul. Legtöbb festményén a csűrt ábrázolja. A magyar népi építészetben csűr vagy pajta a gazdasági épületek egy sajátos, jegyei alapján nem tipologizálható, csak funkcionálisan körülhatárolható típusa, ahol hagyományosan a szálas gabona cséplése folyt.
A csűr szó a német schür szóból ered, majd abból terjedt el a magyar nyelvben a XV. században. A csűrök jellemzően a lakóépületek mögött helyezkednek el, melyek építőanyaga megegyezik az adott régió lakóházaiéval, ám azok falazata még akkor is hagyományos anyagokból készült, amikor a lakóépületeket már modernebb matériákból alkották meg. A csűrök leginkább födém nélküliek, ám Székelyföldön jellemzően deszkapadlást és deszkázott padlózatot is kaptak. Eszünkbe juthat a székely eredetű kifejezés, a csűrdöngölő férfitánc is, amely a házépítés időszakának végén a padlózat egyenletesre taposását szolgálta, mára azonban jellegzetes tánctípussá fejlődött, mely ekként erősen összefonódott a zenével is.
Sajátos atmoszférát teremt a művész a festményein használt vibráló koloritokkal. A figuratív festmények egyre inkább elvonatkoztathatók saját ábrázolt valóságuktól, szinte absztrakt munkákként is értelmezhetők, bennük a házakat akár az erdélyi táj lankáiként, hegyvonulataiként is felfoghatjuk, s a letisztult formavilággal képes tiszta geometriát teremteni. A színek és az alakok harmonikus viszonya foltokká, redukált struktúrákká alakul, mégis egyértelműen tradicionális gazdasági épületeket ábrázolnak, és azok belső vagy külső részleteit hangsúlyozzák. Az elkapott és megmutatott pillanatok csendéletszerűek, mégis mozgalmasan, dinamikusan állnak előttünk.
A kimerevített képek a jelenben zajlanak, ám a múltból táplálkozva képesek oda visszarepíteni bennünket, ugyanakkor a jövőre mutatva megőrizni a hordozott élményt. A múlt így válik a jelenben egyszerre örök érvényűvé, hogy továbbvigye a hagyományt és azokat az értékeket, amelyet az erdélyi táj lakói képviselnek. Az idős tulajdonosokat Horváth személyesen is ismeri, így lesz Ilus néniből vagy a Boldog Erzsi néniből a festmények főszereplője, akik az absztrakttá váló, a művész készítette alkotásokat tartják arról a csűrről, ahol élnek.
A kép a képben ábrázolásnak nagy hagyománya van a művészettörténetben, mely a XVI. század végén terjedt el és azóta is, napjainkig állandó témaként van jelen a képzőművészetben. Horváth a nonfiguratív módon ábrázolt csűrökről készült festményeit belekomponálja abba a valós térbe, amelyet meg kíván mutatni. Ez a fajta izgalmas átirat egyszerre több síkon és dimenzióban értelmezhető. Az alakok így válnak a címhez igazodó Ősalakokká, akik egyszerre hordozzák szellemiségét, s biztosítják az idősíkok közötti átjárás lehetőségeit, és megőrzik a hagyományos népi építészet gondolkodásmódját és szellemiségét az utókor számára.
Horváth Levente Ősalakra című kiállítása 2024. június 5-ig tekinthető meg a Velencei-tavi Galériában (2484 Gárdony, Sigray utca 1.).
