A műkincskereskedelem egyik legnagyobb XX. századi szenzációjaként majd háromszáz éves kallódás után előkerült egy elveszett Rubens-kép, a Sámson és Delila. Legalábbis erről adott igazolást Ludwig Burchard, a neves Rubens-szakértő. A londoni National Gallery pedig ennek hitelt adva 1980-ban 2,5 millió fontot – festményért a valaha adott harmadik legmagasabb összeget – fizetett érte. Csinos summa egy világhírű festő művének – lehet, hogy csak a másolatáért.
Annyi bizonyos, hogy Rubens 1610 körül festett egy Sámson és Delilát antwerpeni barátja és pártfogója, Nicolaas Rockox számára, aki otthonában ki is függesztette azt. Jól látható ez ifjabb Frans Francken egykorú, 1630 és 1635 közé datálható, Bankett Rockox polgármester házában című festményén. Rubens szóban forgó művére utal az arról (vagy annak előzetes olajvázlata alapján) Jacob Matham által készített rézmetszet is, amelyet ma a Cincinnati Art Museum őriz.
Az eredeti Rubens-képnek azonban a mecénás 1640-ben bekövetkezett halála után nyoma veszett, míg azután 1929-ben egyszer csak újra felbukkant.
Az előkerült festmény hitelességét kezdettől fogva gyanú lengi körül. Többen furcsának találták például, hogy hiányoznak róla Sámson lábujjai, míg Francken korabeli képén és Matham metszetén Sámson lábfeje teljes egészében látható. Ludwig Burchard, korának nagy tekintélyű Rubens-szakértője azonban a hitelessége mellett foglalt állást, s ki is állított egy ezt tanúsító dokumentumot. Burchard 1960-ban bekövetkezett halála után azonban fény derült a szakértő sajátos szokására: jó pénzért adott esetben hajlandó volt hamis igazolásokat is kiállítani. Időközben hatvan általa vizsgált képről kiderült, hogy valójában nem Rubens munkái.
A londoni Sámson és Delila alkotója körüli kétségeket fokozta az a megfigyelés is, hogy a kép stílusa és színvilága elüt az ismert rubensi stílustól. A londoni múzeum azonban arra hivatkozik, hogy volt a festőnek egy olyan korszaka – ennek legismertebb alkotása A kereszt felállítása (1609) –, amelynek képei hasonló stílusjegyeket hordoznak.
Az bizonyosnak látszik, hogy ha másolat is, nem a közelmúltban készült, mert a tudományos kormeghatározási módszerek, amelyekkel a modern hamisítványok már könnyűszerrel kiszűrhetők, a kép XVII. századi keletkezésére utalnak. Így azután a mérleg sokáig inkább Rubens szerzősége felé hajlott.
A legmodernebb, mesterséges intelligencián alapuló számítógépes vizsgálatok azonban végül mégis a kétkedőknek látszanak igazat adni. Az Art Recognition nevű svájci cég
148 kétségen kívül Rubenstől származó festmény jellemzőivel vetette egybe a londoni festmény színvilágát, ecsetkezelését és más jellegzetességeit, és 91 százalékos bizonyossággal azt állítja, hogy a festő nem lehet Rubens.
Az eredmény Carina Popovicit, a cég kutatóját és társalapítóját is megdöbbentette, ezért, hogy a hibázás lehetőségét kizárják, megismételték, de az eredmény nem változott, a kép minden részlete hamisnak bizonyult. Ellenpróbaként megvizsgáltak egy ismert, a festő saját birtokát őszi napfelkeltekor ábrázoló Rubens-festményt (A Steen kastély kora reggel), és az algoritmus majdnem 99 százalékos bizonyossággal Rubens munkájának ítélte azt.
A londoni National Gallery egyelőre tartózkodó, arra szorítkozik, hogy az új módszerekre mindig nyitottak, de a teljes kutatási eredmény nyilvánosságra hozataláig, a bizonyítékok részletes tanulmányozásáig nem tudnak az ügyről érdemben nyilatkozni. Addig a Sámson és Delilát továbbra is Peter Paul Rubens műveként, a galéria harminc legjelentősebb alkotása között mutatják be, mint egyikét azoknak, amelyeket a múzeumlátogatóknak „látniuk kell”. S végül miért is ne tennék. Lehet, hogy az új eredmények fényében a kép immár nem a gyűjtemény (piaci szempontból) legértékesebb darabja, de jó eséllyel válhat a leghíresebbé. Amit vendégeiknek természetesen mindenképpen látniuk kell (piaci szempontból).
Borítókép: Pieter Paul Rubens: Önarckép
