Hogyan kezdett számítógépes nyomatokat, programozott grafikákat készíteni?
A nyolcvanas évek elején a Pécsi Postaigazgatóságon készültek a könyvben szereplő nyomatok, szigorúan munkaidő után, hiszen nekem a Posta a munkahelyem volt. Véletlenek folytán kerültem oda, amikor nem sikerült bejutnom az ELTE fizikus szakára. Ma is érdekel a fizika, amikor Pécsre utazom vonattal, a zene mellett mostanában is fizikusok és csillagászok előadásait hallgatom, mert nagyon szeretném valamelyest érteni a kvantummechanikát. Az idő, az anyag és a tér problémái izgatnak, hiszen, ha belegondolunk, hogy minden csak hullámokból áll körülöttünk, és mennyire ritka az anyag, amiben élünk, ez egyszerre lenyűgöző és félelmetes. A hullámok a képeimen is rendszeresen megjelennek.
Lantos Ferenchez járt a híres pécsi képzőművészeti szakkörbe. Eszerint már a számítógép előtt, kézzel is készített grafikákat?
Rimaszombatban születtem, de tanárként dolgozó szüleim, amikor a magyar iskolák megszűntek, úgy döntöttek, áttelepülünk Magyarországra. Az utolsók között jöttünk át 1949-ben, mert édesapám mint tanító, az áttelepítési bizottságokban tolmácsként segített. Így kerültünk Újpetrére. Kiskoromból származó emlékem, hogy nagyon szerettem gyufaszálakból mintákat kirakni. A moduláris gondolkodás talán velem született dolog lehetett. Gyerekkoromtól kezdve szerettem rajzolni és festeni, továbbtanulásomat tervezve sokáig nem tudtam dönteni a reál és a humán terület között. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban humán tagozaton érettségiztem, latint is tanultam. A középiskolában három szakkörre jártam, az egyik Lantos Ferenc szabadkézi rajzszakköre, a másik kettő egy matematika és egy fizika szakkör volt. Már általános iskolai rajztanárom is Lantos-tanítvány volt, az ő gondolkozását továbbadva tanított bennünket. Nagyon szerettem tájat festeni vízfestékkel. Újpetre külterületén barangoltam, és festettem a természetet, Villány felé pedig a halastavak ragadták meg képzeletemet. Nagy élmény volt kimenni a szabadba a festőfelszereléssel. Az egyetem után a Lantos Ferenc által vezetett Pécsi Vizuális Műhelybe jártam.
Milyen volt Lantos Ferenc?
Szerettem a szisztematikus gondolkodását. Azokban az években indult a Természet–Látás–Alkotás kiállítássorozata, melyeken bemutatott munkái a természetből, a természet összefüggésrendszereiből indultak ki: többek között elemezte a virágok, a fenyőfatobozok szerkezetét, ekkor alakította ki a negyedkörökből, átlókból, különféle osztásvonalakból álló négyzetes struktúráját. Lantos gondolkodásmódja inspirált a kísérletezésre, sőt születtek közös munkáink is, az egyik sorozattal díjat is nyertünk a Miskolci Grafikai Biennálén.
Meggyőződésem volt, hogy értelmetlen a humán és reál gondolkodás szétválasztása, a tudomány felfedezései és törvényszerűségei a humán világban is hasznosíthatók, és ez fordítva is igaz. Ráadásul személyes tapasztalatom is alátámasztotta ezt, mert az az élmény, amikor a Középiskolai Matematikai Lapok feladatmegoldásain tépelődve sétálgattam, és egyszer csak megszületett a megoldás a fejemben, az megegyezett azzal az érzéssel, amikor egy képem összeállt. 
Hogyan kezdett számítógéppel grafikákat készíteni?
A számítógéppel az első nagy élményem az volt, amikor felfedeztem, milyen gyönyörűen, precízen tud dolgozni. A kis asztali plotter rajzfelülete akkora volt, mint egy A3-as lap, a 30 × 35 × 35-ös méretű grafikák, amelyek a könyvben is szerepelnek, ezen készültek.
Sajátos billentyűnyelve volt az EMG 666 gépnek, függvényhívásokat is tartalmazott. Azt gondoltam, hogy az alapvető függvények, mint a rezgő mozgást leíró sinus, ami a körrel is szoros kapcsolatban van, az egyenes, a növekvő, csökkenő tendenciákat leíró exponenciális, a véletlen folyamatok, a random függvény – szóval ezek olyan alapvető dolgok, melyeknek arányrendszereit bizonyára hasznosítani lehet a vizuális kultúrában is. Először a négyzetekkel kezdtem, a négyzetek csúcsait mozgatva készítettem sorozatrajzokat, utána vonalsorozatokban tisztán a paraméterek hatását vizsgáltam. A hullámmozgás fejezetben például nagyobb szerepet kaptak a rezgőmozgások, a sinus függvény.
Színekben nagy variációs lehetőség nem volt, mert a csőtollal rajzoló plotterhez a színestinta-kínálat csupán néhány színből állt. A rajzasztal elektrosztatikusan rögzítette a papírt, a csőtoll egy mozgó hídon futott, s a program vezérelte, hogy A-ból B-be felemelt vagy letett pozícióban jusson el. A plotter mellett azonban még írógépes rajzokkal is kísérleteztem.
Amikor a programot írta, már a képet is látta, vagy saját magának is meglepetés volt, amikor azt megrajzolta a gép?
Pontosan nem láttam. Inkább sejtéseim voltak arról, hogy fog kinézni a rajzolat. Mindig volt meglepetés, feszülten figyeltem, mi fog kijönni a végén. Sokszor készítettem sorozatokat, ha valami nem tetszett, kissé módosítottam a paramétereket, s újra lefuttattam a programot.
A könyvben mindegyik grafikai csoporthoz rövid magyarázó, értelmező szöveget írtam, amivel igyekeztem érthetőbbé tenni grafikai szándékaimat. A kiállításokon, a tárlatvezetéseken is tapasztaltam, milyen sokat segít, ha beszélek a képekről, adok valamiféle kapaszkodót. Ezért is szeretek címet adni a képeknek, mert ilyenkor tudatosan próbálom értelmezni az adott kép vizuális és elvontabb mondanivalóját.
Hogyan lehet egy ilyen nyomatnál megfogalmazni az esztétikumot vagy az izgalmasságát, hiszen csak vonalak?
Nézem a tájat, lefestem, és attól válik emberivé, hogy beleviszek egyfajta rám jellemző rendszert. Az egész látás az agyunk terméke, az agyunk a maga struktúrája szerint rendszerez, és valószínűleg azt látjuk szépnek, ami harmóniában van az agyunkban tapasztalatainkból felépült rendszerrel.
A könyvemben újra publikáltam Molnár Vera 1978-ban megjelent írását, amelyben az alkotóművész a számítógép használatával foglalkozik. Gondolataira is hivatkozva megfogalmazhatjuk, hogy a számítógép segítségével létrehozott alkotás sem kell, hogy gépies legyen, a személyes karakter kialakul a programozott struktúra megalkotása során, a paraméterezett verziók készítésénél, és a végső döntés során, amikor eldől, hogy a sok verzióból melyik legyen az igazi. Ezek tudatos paraméter-módosításokkal létrejött eredmények, s egy részük vizuális kísérlet marad. A nyolcvanas évek anyagából és néhány új munka bemutatásával a Fugában ősszel, Szegeden viszont már március elején, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság támogatásával tervezek kiállítást rendezni.
Korábban, amikor készültek, láthatta-e a közönség ezeket a grafikákat?
Sokáig csak gyűjtögettem, őrizgettem őket, de azért szerepeltek néhány kiállításon is. A Magyar Nemzeti Galériában, az Orosz Márton által rendezett Magyar művészek és a számítógép című kiállításon – amely az 1990-es, Lille-be meghívott számítógépes magyar művészek kiállításának újrarendezése volt – szerepelt néhány munkám, és a tárlathoz kapcsolódó szimpóziumon beszélhettem is róluk. A franciaországi kiállításon nem vettem részt, de erre a tárlatra 2016-ban meghívtak.
Később a Vasarely Múzeum Kód és algoritmus című kiállítása kapcsán ismerkedtem meg Szöllősi-Nagy Andrással, aki a könyv összeállítására biztatott. Neki köszönhetően újrarendeztem az anyagaimat, csoportosítottam olyan fejezetcímek alá, mint például Négyszögek, Egyenes szakaszok, Felületek vonalakból… Valójában mindegyik munka az alapvető függvények segítségével létrehozott grafika. Ahogy a függvények paramétereit változtatom, a rezgések helyét és amplitúdóját módosítom, vagy beleszerkesztem a véletlen hatásokat az RND függvénnyel, hogy rontson el valamit, így keletkeznek a különféle variációk.
Ez a korszak, a hetvenes-nyolcvanas évek nagy témája a véletlen. A rendezési elvet megbolygató elem. Mitől volt ez ennyire benne a korszakban?
Én ösztönösen és műszaki oldalról hoztam be és valóban, ezeknél a grafikáknál a véletlen rendezte a dolgokat, a programozott véletlen. A legtöbb rajzban jelen van a véletlen, de mindegyik csoportban más-más képformálóhatást emeltem ki. A vonalakból létrejövő struktúra önálló életet él, felületeknek, nem is önálló vonalcsoportnak érezzük ezeket az együtteseket. Az így keletkező felületeknek különféle karakterei lesznek. Egyszer plasztikus hatásúak, máskor érzelmeket keltenek, korábbi élményeket idéznek fel. Általában az elvont, absztrakt grafikáknak megvan az az előnye, hogy jóval nagyobb szabadságot adnak a fantáziának, könnyebb hozzájuk kapcsolódni személyes élményeinkkel.
A „kis változások” számos fontos életeseményben meglévő folyamat jelentőségére utalnak, mint az öregedés vagy a klímakatasztrófa, tele van kis változással a világ. Az egyik rajzon például a pontsor hullámmozgással indul, ami a végén egyenes pontsorrá simul ki, de nehezen érzékelhető, hogyan fejlődik ki ez az átalakulás. Egy másik grafikai csoportban egymásra helyeztem kissé eltérő rendszereket; kis eltéréseikkel érzékeny átmenetek keletkeztek, a közeledő és távolodó mozgások játéka alakult ki.
Ez a kis változás bele van programozva a programba? Bele lehet tenni a számítógépbe a véletlent?
Igen. Ehhez kell kitalálnom, hogy mennyi legyen a kicsi, meg azt, hogy hol legyen a tetőpont, hol alakuljon ki a torlódás vagy ritkulás. Át kell gondolni, a rajzolás után hogyan fog mindez a gyakorlatban kinézni.
A véletlent a random függvénnyel lehet behozni, a függvény 0 és 1 között véletlen számokat dob ki a számítógép segítségével. Mintha kockát dobnánk fel, mert nem lehet kikövetkeztetni, mi lesz a következő szám.
Köveink
Ha a programban például az szerepel, hogy a rajztű most ebben a pontban van, de menjen a következő számított pontba, ezt egy kissé elronthatom egy véletlen szám hozzáadásával. Azt is beállíthatom, hogy a hatás milyen mértékű legyen, például 0,2 × RND. A hatást csak sejtem, mivel nem tudom, hogy az RND mit dob ki. Ez azt is jelenti, hogy kétszer ugyanazt a grafikát nem tudom előállítani.
Kísérleti filmek is készültek ebben az időben. A Mozgástanulmányok című filmben Bódy Gábor felidézte és emléket állított a holland származású angol fényképész, Eadweard Muybridge fényképezőgépes kísérleteinek. Ehhez kért számítógéppel készített animációt. Egy mozdulatsor filmes jelenetéhez, amelyben például egy figura vezetett egy lovat, az alakra fektetett vonalsort a lépések ütemében mozgattam. Az ütemet a filmkockák számolásával lehetett megállapítani. A vonalsort a test nevezetes pontjai jelölték ki. A vonalrács a mozgás ütemére kezdett lengeni, rezegni és érdekes variációkban működött együtt a naturális jelenettel.
Hogy találtak egymásra Bódy Gáborral?
Ő talált rám. Valaki behívatott a megyei művelődési osztályra, lenne-e kedvem a MAFILM-nél Bódy Gáborral dolgozni. Bódy rám bízta, hogy mit hozok ki a jelenetekből. így készült el 10-11 mozdulatsor, ezeket a filmben nagy fantáziával kombinálták, néha szinkrónban, néha aszinkrónban dolgozva, a felvett anyaggal hangsúlyokat képezve, emlékeztetve, előre jelezve a történeteket. Még a nyolcvanas években készítettem textilrajzokat a filmhez alkotott néhány rajzolatról. Megkaptam ennek a rajzsorozatnak a filmmásolatát, melyet nemrégiben a Nemzeti Filmarchívum digitalizált. Ebből az anyagból is születtek grafikák. A régi plotteres grafikák nem ismételhetők meg, mert nincs már meg az EMG-konfiguráció, nem készültek mentések a programokról, az adatfájlokról.
A könyv nemcsak az Ön életművéről, hanem egy korszakról is szól.
Egyetértek, egy korszak dokumentációja a kötet. Szöllősi-Nagy András ösztönzött az anyag rendezésére, de előtte Kismányoki Károly is, akivel a Pszichorealizmus című filmet együtt készítettük. Ő mindig szorgalmazta, hogy szedjük össze a munkákat, értelmezzük, én azonban sokáig halogattam. Amikor viszont nyugdíjba mentem, eldöntöttem, hogy ettől kezdve a grafikákra koncentrálok. Azóta mintegy kétszáz kiállításra adtam be munkát, most is van képem például a 7. Székely Grafikai Biennálén. 2010 óta Mac PC segítségével készítem a grafikáimat, melyeket professzionális printereken, az ezzel foglalkozó vállalkozások nyomtatják ki – leginkább vászonra szeretek dolgozni.
A könyv értékét, színvonalát nagy mértékben emeli, hogy a bevezetőt Pinczehelyi Sándor írta, s hogy a számítógépes grafikákat Orosz Márton, Peternák Miklós, Szöllősi-Nagy András elemző írásai elhelyezték az akkori magyar és nemzetközi környezetben, Molnár Vera pedig hozzájárult fontos mondanivalójának újraközléshez.
Csízy László kiállításának megnyitója: 2023. február 8. 18:30, Varga László Galéria (ex Párisi Galéria), 1053 Budapest, Múzeum körút 3. MEGNYITJA: Szöllősi-Nagy András. MEGTEKINTHETŐ: 2023. 02. 08-03. 03. szerda-péntek 13-19 óra közt.
