A 2020 szeptemberében megnyílt NaCo viszonylag friss a hazai galériás világban. Alapítója, Nagyházi Lőrinc, a családi vállalkozás egyik fontos szereplője. Édesapja, Nagyházi Csaba már a kilencvenes években dédelgette egy galéria létrehozásának tervét. Nagyratörő elképzelését megvalósítva 1994. április 14-én megnyitott a Nagyházi Galéria és Aukciósház. A kiállítótér műtárgyak és régiségek széles kínálatát mutatja be, aukcióikon festmények, szoborok, grafikák, bútorok, szőnyegek, órák, ékszerek és népművészeti tárgyak is szerepelnek. A NaCo ezt a vállalkozást kibővítve a kortárs művészetre specializálódott.
Létrejöttét az indokolta, hogy a Nagyházi Galériában ugyan kezdettől szerepeltek kortárs művészek: feLugossy László, Földi Péter, Fehér László, Nemes Judit, azaz a „nagy öregek”, akiket már méltán elismert a szakma, a fiatal, pályakezdő alkotók viszont kimaradtak az aukciós anyagokból. Ennek a hiánynak betöltésére született a Falk Miksa utcai NaCo, amely „pályakezdő kortárs képzőművészeket képvisel itthon és külföldön, illetve a magyarországi kortárs művészet bevezetésén és jelenlétének megerősítésén dolgozik a műgyűjteményekben” – olvasható a honlapon.
Mostanra a NaCo a pályakezdő kortárs alkotók központi terévé vált, ahol olyan feltörekvő tehetségek állíthattak ki, mint Dávid Zita, Pál Bella, Bagi Attila vagy Leitner Levente. A körhöz csatlakozik most Németh Dávid is, aki 2020-ban fejezte be festészeti tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Biográfiája szerint: „Pályamunkáimnál saját ösztöneimből táplálkoztam. Válogatott archetípusokból merített motívumaimat továbbkomponáltam, újraértelmeztem, majd megfestettem. Inspiráltak grafikai tapasztalataim, és a barátaim kísérleti zenei tevékenységei, a graffiti kultúra.”
A NaCo-ban látható Catachresis vásznain az egymásba olvadó foltok, plazmaszerű idomok szűnni nem akaró nyugtalan áramlásának és kavargásának köszönhetően Németh kompozíciói élettel teliek. Egyrészt laboratóriumi kísérletekre, anyagokkal folytatott tesztekre emlékeztetnek, másrészt „mozgásuk” – miként Fülöp Tímea kurátor írja – „a pankráció látványelemeit idézik”. Az akrillal festett képek legtöbbjén fellelhető piros és vörös nem csupán energiát adó, intenzív színek.
A szenvedély és az érzelem kifejezésén kívül ebben az esetben a durva verekedések nyomán kicsorduló vért szimbolizálják. Jó példa erre a Chillin’ Venus (2023), amelynek intenzív színű formái erekre, inakra hasonlítanak, és amelyen az erős térbeliség az emberi test belsejének érzetét kelti. Nem mindig lesz „véres” látványban részünk, a Maszk II-ön (2023) már csak a kék szín dominál. A nyúlós, gumiszerű formák között felbukkanó testrészletekre asszociálhatunk. Vagy egy nem túl vidám arcra, miként a Maszk III-on (2023). A Division (2023) vegyes technikával készült négyzetén mindjárt két fejet látunk, ahogyan a Plastik theatre (2023) akrilvásznán is.
Szuverén képfoltjaival, alkotásainak fel-fel bukkanó, ám nehezen kivehető maszkjaival az alkotó olykor dekonstruktivista formajátékot űz: lebontja, darabokra szedi a képsíkot, hogy aztán újra összerakja, mint a Man with Snake (2023) című képén. Máskor a kavargó formákból a néző hámozza ki a jelentést, vagy amit annak képzel.
Érdemes eljátszani a címadó katakrézis szócskával is, amely irodalmi értelemben vett szemantikai alakzat, a metaforához hasonló jelenség, bizarr képi beszéd. A nehezen kimondhatónak oda nem illő fogalmakkal való körülírása. Németh Dávid absztrakt képei is ilyenek: furcsák, ám éppen ettől is izgalmasak.
Németh Dávid Catachresis című tárlata augusztus 16-tól szeptember 1-ig tekinthető meg a Nagyházi Contemporaryban (1055 Budapest, Falk Miksa utca 13)
Fotók: a Nagyházi Contemporary jóvoltából (Hegyháti Réka)
