Idén is az Esterházy Art Echo szellemében reflektálnak a kortárs alkotók az Alapítvány tulajdonában lévő műtárgyakra, ám ezúttal a frankói Esterházy-vár Kunst- und Wunderkammer kuriozitás kabinetjéből, illetve Esterházy Miklós herceg és fia, Esterházy I. Pál fegyvergyűjteményéből válogatva. Hat kortárs nőművész, hárman a középgenerációból (Káldi Katalin, Keresztes Zsófia, Kortmann Járay Katalin) és három friss diplomás (Antalka Zsófia, Kádár Emese, Nyíri Orsolya) különböző módon, változatos technikákkal hozzák párbeszédbe a kincseskamra tárgyait saját alkotásaikkal. Közös mindnyájukban, hogy alkotásaikkal hidat képeznek múlt és jelen, hagyomány és modernitás, klasszikus és kortárs művészet között, miközben válaszokat is keresnek a ma emberét foglalkozztató kérdésekre.
Keresztes Zsófia tőle megszokottan szoborkompozíciókkal jelentkezik egy Cranach-festmény XVII. században készült másolatára reflektálva. Súlyos fekete bársonyparavánjai egyszerre elfedik és felfedik Lucas Cranach Judit Holofernész fejével című képének titkait. Cranach Luther barátja és követője, s egyben a szász fejedelem udvari festője, aki művével egyszerre kívánt megfelelni a protestáns vallásosság szigorú puritanizmusának és az udvari festészet érzéki dekorativitásának. Így lett nála Judit elegánsan hideg udvari dáma, és vált a mű fő mondanivalójává az előterébe került, naturálisan festett, levágott fej által a hit védelme. Keresztes Zsófia jól érzékelteti a Cranach-kép kettősséget. Egyik objektje teljesen eltakarja a néző elől mind az alakot, mind a tettet, míg a másik egy kivágott lyukon keresztül felfedi a festményt, mintha csak egy hatalmasra nagyított kulcslyukon lesnénk be.
A voyeurködés Nyíri Orsolya képein is visszatérő motívum. Három festménye felfogható egy mai bulvármagazin fotósorozatának, amely Artemisz istennőt mutatja be korunk celebjeként két barokk pisztolypár és Albert Christoph Dies, Esterházy II. Miklós herceg festője egyik képéhez kapcsolódva. A fegyverek a vadászat kellékei, melyek Artemisz szenvedélyére utalnak. Így míg az egyik képen a vadászó szűz és megvadult kutyái üldözik leendő áldozatukat, a másikon már a sikeres vadászat után a szépen feldíszített vad a főszereplő. Dies festménye egy grottából kitekintve ábrázolja az eisenstadti kastély parkjának vízesését, a fény és árnyék kettősére építve. Ezt a tájmotívumot használja fel Nyíri Orsolya harmadik képéhez a fürdőző Artemiszt megleső Aktaión legendáját feldolgozva. A neonszínekkel megfestett expresszív képek Artemisze a mai modern független, férfiasan harcos szingli nőtípus megtestesítője.
Antalka Zsófia is a női szerepekre reagál tárgyválasztásaival, de teljesen más aspektusból. Már maga a gyöngyfűzés is hagyományos női technika. A Prolaktinkalász című gyöngyfüggönyt Tiziano Vénusz tükörrel festményének barokk másolata ihlette. Az ikonográfiai hagyomány szerint Vénusz egyik keble fedetlen, másikat kezével eltakarja. A fedetlen mell a termékeny bujaság, míg az eltakart a tápláló anyaság szemérmességének jelképe. A két mellet formázó fémkarnisra aggatott gyöngyfüggöny sárgás-narancsos pöttyei gabonaszemekre emlékeztetnek. A tejmirigy funkciója kapcsán asszociál Antalka Zsófia az életet adó gabonára, egyben a várandós és szoptató női test pozitivitását is erősítve. A Sternocleidomastoideus címet viselő gyöngyfüggönyt egy fekvő agarat ábrázoló karneol ékszer inspirálta. Mintha csak egy biccentő nyakat idézne meg a gyöngyfüggöny, a főhajtást, amely egyszerre fejez ki alázatot és hódolatot. Interpretálható a nő alárendeltségeként, a női sors kiszolgáltatottságának szimbólumaként. De mert az agár a Háromkirályok attribútumaként a hit jelképe, értelmezhető, mint a hitnek való alávetettség, a sors elfogadása, a sorsba való belenyugvás.
Kortmann Járay Katalin installációját a Historium Antipodum 1638-as rézmetszetekkel illusztrált útleírásai és Esterházy Miklós gróf vaskulcsa ihlette és a voyeurködés révén kapcsolódhat Keresztes Zsófia és Nyíri Orsolya munkáihoz. Az Újvilág egzotikusságát, másságát hangsúlyozó úti beszámolók célzottan az európai keresztény ember kulturális és civilizációs fölényét sugallták olvasóiknak. Ezt jeleníti meg posztmodern játékossággal grafikákból, szobrokból felépített univerzumában Kortmann Járay Katalin. Ketrecbe zárt vademberét szárnya és egzotikus koboldfülei teszik mesebelivé. Ahogy többi élőlénye is a valóság és a fantázia keveréke, mint a lidércszerű puttó, sárkányszerű kígyó, ellenben az Európában meghonosodott növények, mint a kukorica, naturalisztikusan, valósághűen ábrázoltak. A női fejet mintázó kerámiakulcs pedig egyszerre szolgál arra, hogy az Újvilág csodáit feltárja vagy elzárja a kíváncsiskodó tekintetek elől.
Kádár Emese Antalka Zsófiához hasonlóan hagyományos női technikával, a szövéssel dolgozik, amely maga is rituális, meditatív folyamat. Ahogy munkáiban szintén ősi, mégis manapság tabunak tekintett témát, a gyász és a veszteség feldolgozást járja körül. Így az általa választott íj és a gyásztoll is ehhez kapcsolódik, szervesen beépítve tárgyait kompozícióiba. A sírkövet idéző lakat formájú szőttesén az íjból kilőtt nyilak a megsebzés, a halál eszközei. Kádár Emese nyilai azonban a számítógépes kurzornyilakra emlékeztetnek, a lakat zárjának nagy X-e, pedig maga a megsemmisítendő célpont. Ezáltal válik a mű a virtuális bántalmazás veszélyeire felhívó alkotássá. Másik munkáján az összekapcsolódó, lelket jelképező galambpár között lebegő gyásztoll a gyász-emojik ürességét idézi meg.
Káldi Katalin szintén beépíti választott tárgyait, a bezoárt és a barokk konzolasztalkát munkájába, de egyben saját személyes tárgyaival is dialógusba hozza őket. A barokk kincseskamrák enciklopédikus tárházához hasonlatosan állítja párba a természetest és a mesterségest, az értékest és az értéktelent, keresve a választ az elértéktelenedés és az értékállóság kérdésére. A valóságosan és festményként is megjelenő, szabályos gömbökből álló tárgyegyüttes bezoárja, a kérődző állatok termelte bélsárgolyó egykor kabbalisztikus erővel bírt. Megvédte viselőjét a betegségektől. Mára a mellé állított, fából készült tekegolyótól csak méretében különbözik, de értékét tekintve nem ér többet annál. A konzolasztalkára állított nem szabályos sokszögekből komponált, tökéletlen bakelitgömb is a műanyag értékvesztésének jelképe. Ahogy az indiánok csillogó üveggyöngyre cserélték az aranyat, úgy cseréltük fel a műanyagok megjelenésével a természetes anyagokat, amelyekhez napjainkban egyre inkább a silány minőség, a környezetszennyezés és az egészségkárosítás társul.
A Mediating Time and Charm című kiállítás november 25-ig látható a Q Contemporary művészeti múzeumban (1062 Budapest, Andrássy út 110.).
