A videóinstallációkban bővelkedő tárlat felfedi az élelmiszerláncolat eddig ritkán látott aspektusait. Nem temeti az emberiséget, inkább kezünkbe adja a változás lehetőségét. A sokoldalú téma feldolgozását, a Gyökerestül kitépni című kiállítást művészileg is értékes, dokumentarista szemléletű alkotások jellemzik, mely a kurátor Horváth Mátyásnak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet Tanszék hallgatójának mesterszakos diplomamunkája. Egyértelmű állásfoglalást tesz a humánus mezőgazdaság és a tudatos energiafogyasztás mellett. Ezenkívül kihangosítja azt az üzenetet, amelyet már sokan sejtünk, mégsem szívesen fogadjuk el: azzal, hogy a környezetet pusztítjuk, magunkat pusztítjuk.
Felmerülhet azonban a kérdés: egyáltalán ösztönözhet-e bennünket cselekvésre a művészet? Tekinthetünk-e rá az aktivizmus egyik válfajaként? A paradicsomkonzervet hajigáló, olajmágnásokat joggal hibáztató aktivisták nem lettek népszerűbbek, miután nekirontottak Van Gogh képének. Ők ekkor azt a kérdést fogalmazták meg: Miért fontosabb számunkra a művészet, mint a hely, ahol élünk? Ezt megfordítva azt kérdezném, kicsit költőien, kicsit a kiállításnak szegezve: Hozhatunk-e létre olyan fontos alkotásokat, amelyek végül arra késztetnek, hogy tegyünk a minket körülvevő környezetért?
A kiállítás címe egyrészt utal a gazdaság által okozott drámai környezetpusztításra, másrészt a művekben körvonalazódó élhetetlen rendszer elleni radikális gesztusra, de akár a termelők által végzett kétkezi munkára is – olvashatjuk a bevezetőben, amely rávilágít a kurátornak a téma iránti mély elköteleződésére.
Petróleum alapú műtrágya és rovarirtószerek formájában a hetvenes években „szivárgott” be a kőolaj a mezőgazdasági termelésbe. Az új technológiai módszer a termelékenység csökkenését kívánta kompenzálni az intenzív monokulturális mezőgazdaságban elfáradt földeken. A rövid távon megtérülő megoldás azonban hosszú távon csak tovább növelte azt a problémát, amelynek orvoslására eredetileg létrehozták, mivel az eljárás csak még inkább rontotta a talaj szerkezetét és minőségét – tudatja velünk ugyancsak a kiállítás bevezetője. Ennyit elég is magunkévá tennünk, amennyiben érteni szeretnénk, mire fűzi fel Horváth Mátyás a több ország művészeit összefogó tárlatot. A „minden mindennel összefügg” elve itt hatványozottan előtérbe kerül, ennek jegyében kapcsolódnak majd egymásba az alkotások is. A termek jól elkülöníthető témákra, ezáltal kategóriákra bontják az összképet. Nem lineárisan haladunk a megoldás irányába, inkább feltárjuk külön-külön a jelen összefüggéseit.
Belépve a kiállításra Süveges Rita Genezis – a petrokultúra locsólókannája című kerámia alapú installációját pillanthatjuk meg, mely hűen mintázza a benzinkutakról jól ismert motorolaj-tárolókat. A művész az emblematikus flakonok utánzataira festve vallja meg álláspontját és fedi fel a techno-optimizmusra vonatkozó újabb dilemmát.
Felmerül a kérdés: amikor a gyárak lelketlenségének ábrázolása lenne a cél, s mi mégis esztétizáljuk az indusztriális ipart, vajon nem éppen saját magunknak mondunk ellent? Jóllehet, a techno-optimizmus túlmutat ezen kérdéskörön, azonban az esztétikának hatalmas szerepe van a dolgok popkulturális formálódásában. Így járhat kéz a kézben az ökotudatosság és a greenwashing is. A gyárak festői ábrázolására szintén jó példa Pol Esteve és Gerard Ortin Castellví Cold route című videóinstallációja, amely egészen banálisan egy gyümölcs útját kíséri végig az ipari mezőgazdasági feldolgozáson keresztül, a spanyol kamionokon át végül egy reklámforgatásáig, ahol szintetikus gyümölcslé dekorációjaként szolgál. A kiállítás különösen kiemelkedő alkotása. A puszta esztétika különválasztható a mélyebb tartalmi megértéstől, mégis félő ezeknek a határvonalaknak az összemosása. Nem kell didaktikusan a futószalagon sorakozó körtéket ábrázolni és mögé melankolikus háttérzenét szolgáltatni. Mégis úgy érzem, veszélyes mezsgyén járunk, ha vonzónak ábrázoljuk azt, amit elítélendőnek tartunk. Ez esetben ezt a megjegyzést nem az alkotás, hanem a kiállítás szempontjából gondolom relevánsnak.
Az utolsó terem sem katartikus hangulat fokozás közepette kínálja azt az érzelmi feloldozást, amire egyeseknek szükségük lehet az előzetes alkotások után. Mégsem hagy magunkra, egy cseh példán keresztül tárja fel az emberekre és környezetre egyaránt tekintettel lévő élelmiszer-ellátás alapjait, ugyanakkor rávilágít a rendszer kihívásaira is. Plakátok és videóinstallációk kerülnek előtérbe, melyek révén az egész valóban személyes hangvételt kap. Tomáš Uhnák, Dér Asia, Kaszás Tamás és Asunción Molinos Gordo felállásában hozták létre a mozgóképes alkotást, melyben Csehország farmtulajdonosait és a magukat parasztoknak valló mezőgazdasági dolgozók érdekérvényesítési küzdelmébe nyerhetünk betekintést.
Kihívást jelentő téma, a kiállítás pedig felülemelkedett a puszta szemléletformáláson az egymásra izgalmasan reflektáló alkotásokon keresztül. Egyéni szinten kell eldöntenünk, megmozdítottak-e bennünket a látottak, máshogy nézünk-e majd a világra, arra, amit megeszünk, miután kiléptünk a galéria ajtaján.
Kiállító művészek: Pol Esteve Castelló, Gerard Ortín Castellví, Fuzzy Earth, Daniella Grinberg, Dániel Máté, Rita Süveges, Tomáš Uhnák, Dér Asia, Kaszás Tamás
Képek: Juhász G. Tamás / BTM Budapest Galéria
