Elekes Károly alapképzettsége szerint grafikus, de már művészetének korai szakaszában elsősorban festményeket készített.
Életpálya és új szakasz
Nemzedékének tagjait megérintette a transzavantgárd, a Heftige Malerei, amelynek szellemisége a figurativitás és az absztrakt expresszionizmus egymásra kölcsönösen ható szín- és formavilágában teljesedett ki. Elekes korai festményeit élénk, gyakran egymástól elkülönülő, diszharmóniát sem nélkülöző színhangok jellemzik. Fontos témája a táj és annak átalakítása, a beavatkozás, átformálás élménye.
E beavatkozás elemei lehetnek épített – képzeletbeli – romok és szerkezetek, de lehetnek természeti formák, mocsarak, vájatok, barlangok vagy éppen kráterek, melyek misztikus és titokzatos élményanyaggá gyúrják át a hagyományos tájélményt. Ezt a képanyagot, nagy sorozatot, vagyis a korai műveket Elfelejtett képek címen mutatta be 2013-ban Csíkszeredában.
Magyarországi munkásságának kezdetén egyre inkább a konceptuális, a land arthoz is köthető műveket, műegyütteseket készített. Ezek a szoborként is funkcionáló, a tájba illesztett, meghökkentő gesztusok rímelnek a korai képek festett tájátalakításaira. Elekes saját – hozott – élményeit, erdélyi tájak, ember által készített eszközök, hagyományos mezőgazdasági szerszámok formái ihlette plasztikákat készít. Balták, fokosok, petrencerudak, boronák bukkannak fel, melyekből új tárgyak, tárgyszobrok, üzenetjellegű tájba illesztések születnek.
Az 1990-es évek közepén számos kiállításon vett részt, önálló tárlatain zömmel plasztikákat, kisebb- nagyobb méretű szobrokat, szoborsorozatokat mutatott be. Mint a MAMŰ (Marosvásárhelyi Műhely) egyik alapítója a Budapesten újra megnyíló MAMŰ Gaéria állandó szereplőjévé vált. Ugyanakkor a Lajos utcai galériában, Dunaújvárosban vagy a Műcsarnok termeiben, s Miskolcon egyaránt megjelentek installációi (Imola, Könnyező I–II., Lhassza). Ezek a szobrokból kiinduló térinstallációk az emberi alak, testrészlet és a tárgy szoros, megbonthatatlan kapcsolatát „mesélik el”. Elekes metafizikus tárgyszobrai, plasztikái, éppúgy, mint festészetének darabjai gyakran meseként, illuzórikus történetként jelennek meg a néző előtt. Sosem volt korok és tájak, sosem élt emberek, élethelyzetek kerülnek a vásznakra, vagy épülnek bele a térbe. Idekapcsolhatók a csillagalakzatokra, égi és földi jelekre utaló baltával, fejszefokokkal és nyelekkel létrehozott szobrai is.
Az installációk, illetve az azok részeként megjelenő szobrok az 1990-es évek végére önálló tematikai műegyüttessé álltak össze; ezek a Múzsák. Erről Elekes így ír: „Először 1997-ben, a Végső vágy című installációmban merült fel bennem az igény a képzőművészet mú-
zsájának megteremtésére.”
„Ő lesz az új idol, az 1523-ban Lille-ben alkotott rajz, a Le veritable Dragon Rouge, akit megformáztam Batmanből gipszpólyával, végül klasszicizáltam bronzba, neve legyen egy hapax legomenon: SPYRCORPUM, mint a lélek és a test forrongó egyvelege, a képzőművészet múzsája!”
A kétezres évek elejétől a festészet iránti elköteleződése meglepő és új formában tér vissza.
Elindul az a festői program, mely mind a mai napig foglalkoztatja Elekes Károlyt, s amelyet Tuning-képeknek nevez. Az alkotó különböző – általában gyenge vagy közepes minőségű –, úgymond talált olajképeket vásárol fel piacokon, alkalmi képárusoktól, ezeket az-
után –mivel zömmel rossz állapotban is vannak – helyre- állítja, esetleg újrafeszíti, majd a képeket újraformázza, új értelmezési tartományba, általában misztikus, transzcendens vagy frivol tartalommal tölti meg.
Van tehát egy alap, amelyet – ha van szignója a képnek – ismert, esetleg névtelen festő készített, s ezt az alapot dolgozza meg, tuningolja fel Elekes. Akár egy rossz, de még javítható motort. Képeinek asszociációs mezője tágas, szinte végtelen. A legegyszerűbb, hétköznapi, untig ismert falusi vagy erdei táj számára a kiteljesedés korlátlan birodalma. Hol úgy avatkozik be, hogy kis, eredeti részletektől eltekintve szinte totálisan más, tökéletesen új átfestést alkalmaz. Azaz „rá se lehet ismerni” az eredetire. Máskor ezt a módszert csak a kép egy részében alkalmazza, pusztán „feljavítja” az eredetit, és belehelyezi valamely védjegyét.
Elekes nagy műveltségű, olvasott, igazi intellektuális alkotó, tuningolt képein számos mitikus, irodalmi vagy épp groteszk utalással él. A tájképeken megjelennek korábbi festményeinek szerkezetei építményei, a portrék hol meghökkentő színekkel gazdagodnak, hol kiegészítők, metafizikus elemek, tárgyak kerülnek a képbe.
Elekes kitűnően ötvözi a poszt-pop-art fanyar világát a klasszikus festészeti bravúrokkal. Munkásságának előképeiként említhetjük Duchamp vagy Oldenburg nevét, esetleg a montázstechnika nagymesterének, Max Ernstnek a grafikáit. Elekes hajlandó áldozni a szürrealizmus oltárán, de az úgynevezett konceptuális festészet (Glenn Brown) világa sem áll messze tőle.
A festmények egyetlen hullámzó folyammá dagadtak az évtizedek során. Elekes eredetileg tizennyolc évre, évente tizennyolc képre tervezte ezt a tematikát. Mint írja: „A művészettel szembeni gyarapodó kételyekből eredően, valamint a globális műtárgytúltermelés féken tartásának egy lehetséges alkotói attitűdjeként, épp tizennyolc éves programra terveztem. (18 × 18 kép = 324).” Sorozatokká is kinőhették volna magukat a tematikus csoportosítások által ezek a sajátos világú festmények, ám Elekest az egyes, az aktuális, a más és más képanyagban rejlő egyedi variáns izgatja. Mégis, ha csak az elmúlt öt-hat év műveit szemléljük, látunk bizonyos „sormintát” a legújabb festmény-
anyagban. Vannak a valóban konceptuális kiindulású művek, mint a Három betű, ahol az „eredeti” tájképen egy folyópart látható, melyben a ráfestett alakok nagy kék betűket halásznak, vagy a Gomolyfelhő, ahol a falusi utca – erdélyi falurészlet – fölött Nagy-Magyarország alakú gomolyfelhő tűnik fel. Az Alteregók című páros képen a női és férfi arcképet egy QR-kód takarja (a Ceaușescu házaspár élete olvasható a kód alatt). Vannak olyan munkák, melyeken az újraértelmezési szándék új összefüggésekben és megoldásokban jelentkezik, mint a Repedések a képen vagy a Színtan.
A misztikus hangulat, a spirituális, ezoterikus megközelítés szép példája a Macskaszem, a H és M álma, mely nyilvánvaló utalás a csodaszarvasmondára és a Hosszú gyertya.
Frivol, humoros variációk is felbukkannak Elekes „módosított” festményein. A Jó katona egy háborús sebesülés ironikus felidézése, a Piknik fűben üldögélő lánykáinak öreg arcuk van, vagy arcuk helyén piros labda látható.
Elekes Károly Tuning-sorozatának van egy másfajta olvasata is. Az „olyan mintha”, a képátalakító, a képmanipulátor szemszögéből is szemlélhetjük munkáit. A néző szemének, képzeletének becsapása, a fikció valósággá manipulálása is felbukkanhat az értelmezés módozatai között.
A kortárs művészet számos iránya, gondolata, a múlt és jelen összekapcsolása, egy filozofikus tartalommal bíró életmű izgalmas darabjai a Tuning-képek, Elekes Károly annak a generációnak kiváló képviselője, mely a klasszikusnak mondható modernizmus, a történelmi avantgárd lezárásakor indult művészi pályáján, és képes fokozatos megújulásokra és újításokra a kortárs szcénában. Elekes nemcsak művészként, hanem a MAMŰ Galéria egyik alapítójaként, művészetszervezőként is kiemelkedő helyet foglal el a hazai képzőművészeti életben. Munkássága összetéveszthetetlen egyéni jelekkel bír, gondolkodásmódja, művészi attitűdje példa a fiatal generációk számára is.
