Sümegi György a kecskeméti Katona József Múzeum művészettörténészeként 1971-ben került személyes kapcsolatba Tóth Menyhérttel. Részt vett a művész több kiállításának, így az 1974-es nagy kecskeméti életmű-kiállításnak rendezésében is. Majd a tárlatot követően ő válogatta ki a katalógus alapján azokat a képeket, amelyeket a megye évente kétszázezer forint értékben megvásárolt az idős mestertől. A Kecskeméti Képtár megalapítójaként pedig ő szervezte és irányította a Tóth Menyhért-hagyaték múzeumi gyűjteménybe kerülésének munkálatait. A L’Harmattan Kiadónál 2011-ben megjelent Tóth Menyhért-tanulmánykötet után mostani könyvében Zsellér Jenőnek, Tóth Menyhért szerzői jogi örökösének közreműködésével a festő eddig fehér foltnak számító írásos hagyatéka feltárásával járul hozzá az életmű jobb megismeréséhez. A levelezésből, versekből, meditatív feljegyzésekből, önéletrajzokból, interjúkból, művészbarátok vallomásaiból rajzolódnak ki a művészi pálya fontosabb állomásai és Tóth Menyhért festői ars poétikája. A csak Csontváryhoz, Vajdához mérhető tehetségű alkotó Nagy László-i formátumú őstehetség, akivel sorsa és pályája is több szálon rokonságot mutat. Mindketten sokoldalú (zenei, költői, képzőművészeti) tehetséggel megáldott alkotók, akiknek művészete a magyar népi, paraszti kultúrában gyökerezett. Ahogy hasonlóan mindkettőjüket súlyos betegség érlelte művésszé.

 

Piktor (A festő), 1970 körül, Kecskeméti Katona József Múzeum

 

Tóth Menyhért (1904–1980), a miskei parasztfiú Kalocsán lett szobafestőinas, mikor a foktői templom belsejének festése során mestere és a pesti restaurátor felfigyelt tehetségére. Így jutottak el első rajzai Éber Sándor bajai festőművészhez, akinek bátorítására jelentkezett a pesti Képzőművészeti Főiskolára. Az Akadémián (1930–1935) Vaszary János, majd annak kényszernyugdíjaztatása (1932) után Réti István tanítványa lett. De mindvégig Vaszaryt tekintette igazi mesterének, akiről így vallott Mészáros Fülöpnek: „Mesteremtől, Vaszarytól tanultam, hogy a művészet az emberi intellektus legmagasabb rendű megnyilatkozása.” 

Vaszary, 1942, Kecskeméti Katona József Múzeum

 

A kritikusok meghatározása szerinti első korszaka a „Van Gogh-i expresszív lángolás” jegyében alakul, munkái a holland festő korai műveinek hatását tükrözik. Van Gogh művészetével szellemi mentora, dr. Rózsa Jenő, miskei orvos ismertette meg. Tőle kapta ajándékba a Van Gogh leveleit bemutató kötetet, ahogy általa ismerte meg Ady költészetét is. „Én akkor feketével festettem. Persze, hogy bolondnak tartottak. Most már többet tudok valamivel és tudom, hogy az emberek belül fehérek. Tiszták, csak befeketítették őket, a rájuk kent szennytől lettek sötétek és görnyedtek” – összegzi korai korszakát Kernács Gabriellának. Ennek az időszaknak egyik fontos alkotása az Ifjúkori önarckép (1935 körül) expresszív lélekrajza. 

Ifjúkori önarckép, 1935 körül, Kecskeméti Katona József Múzeum

 

De nem csak mestere, a hallgatók közül is páran felfigyeltek Tóth Menyhért tehetségére, mint ezt László Gyula 1970-ben kelt levelében felidézte: „… mert akit egymás közt becsültünk, az bizony kellett valaki legyen, nem adtuk olcsón a becsülést. Rajtad kívül még Szabó Vladimirnek jár ki meg Szalay Lajosnak.”

A nagyvárosi környezetben idegenül mozgó művész a Vaszary-növendékek műtermében, a természetközeli Epreskertben lelt otthonára, mint azt az egyik nyári szünidőben a műteremben maradó társaihoz írt humoros hangú levele tanúsítja: „Szépen kérlek benneteket, hogy a rajzaimra, melyek azt hiszem, részben szekrényen, részben ládán, vagy járdán, vagy mit tudom én – vigyázatok. … Hej-haj! rajzon taposás te!, vétek! Ilyképp »sírok«, jajj, vigyázz.”

Epreskert III., 1930 körül, Kecskeméti Katona József Múzeum

 

A főiskola elvégzése után Tóth Menyhért visszatért Miskére, ahol haláláig élt és alkotott. Az ötvenes évektől kezdődő expresszív-realista korszak az akkor uralkodó „szoc.reál” egy sajátos változata, amelyet Kovács Dezsőnek így jellemzett: „Ez nem egy természet utáni imitatív dolog volt, hanem a parasztság világa. A múltunk annyira bennem élt, hogy le kellett festenem. A fejek nem modell után készültek, hanem csak úgy érzésből, emlékezetből.  Némelyik nyers és tarka, de tükröznöm kellett a sok hamis dolgot. szükségszerű volt ez a korszak, és úgy érzem, csak errefelé mehettem, ezen az úton kellett is mennem.” 

Szobrász, 1960-as évek, Kecskeméti Katona József Múzeum

 

Már hazatérése után megfogalmazódik benne a fehér szín iránti vonzalom –: „A fehér szín: Isten (1936). Fehér az Istené. Tavasz. Fehér. Ezek még csak érzelmek (1939)” –, amely végül a hetvenes évektől válik uralkodóvá képein: „Az én fehérem a szintézis, a humánum és az aktivitás eredménye, egyben szimbóluma. A színmezőre osztott korong gyorsan forgatva fehér, a fehér fényt szivárványszínekre bontja a prizma. Az ártatlanság, a béke jele, vagy a gyászé. A fehér izzás a legfokozottabb izzás, nekem kifejezések kifejezése, a legvilágosabb világosság…” (Szabó János: Tóth Menyhért fehérsége). A fehér szín iránti vonzódást Ady költészete is táplálta, ahogy ezt a kötet mottójául választott kedvenc verse, A Patyolat üzenete is tükrözi: „Boldog, ki Isten kegyelmében / Fehérre aszatja magát.” Kezdetben képei alapozása volt fehér, erre kerültek rá a rózsaszín, okker, törtszürke motívumok, majd később az élénk színekkel megfestett alapra hordta fel hol fátyolszerűen, hol érdesen, göröngyösen a fehér tónusokat. Munkamódszerét így foglalta össze Csapó Györgynek: „Mindig alapozott vászonra festek és fejlesztéses technikával dolgozom, vagyis újabb és újabb rétegeket viszek rá a vászonra. Tizianónak volt igaza, aki harmincszor is ráment lazúrokkal, mert őnála minden rávitt réteg formaképző elem is volt. (…) Én is ezt teszem, csak nem lazúrokkal, hanem színekkel. Némely helyen vékonyabb, máshol vastagabb felület keletkezik.” E korszak egyik főműve a Parasztok, amely Tóth Menyhért-i értelmezésben: „1. Ősszerű. 2. Öreg paraszt. 3. Anyaság. 4. Nagymama tanítja a fiút népi táncra.” 

Parasztok, 1971, Kecskeméti Katona József Múzeum

 

Érdemes külön kiemelni kötet címlapját és a fejezeteket elválasztó fényképeket, Tóth István fotóművész 1967 körül készült sorozatának alkotásait, amelyek ihletetten tükrözik vissza Tóth Menyhért személyiségét. Valamint fontos része még a kötetnek egy ugyan szűkre szabott terjedelmű, de az életmű egészét bemutató képválogatás, benne számos fontos alkotással.