A tervezőgrafika egy művészeti ág, és ezt csupán azért kell hangsúlyozni, mert nagyon sok színvonaltalan hirdetés, felület, logó és felirat vesz körül bennünket a valós és a virtuális térben egyaránt. Ugyanakkor a magyar tervezőgrafikának kimagasló alkotói és műhelyei is vannak; most induló cikksorozatunk az ő bemutatásukra vállalkozik. Mielőtt belevágnék e művészeti ág területeinek és legjobb hazai alkotóinak bemutatásába, nézzünk körül kicsit távolabbról, milyen a magyar tervezőgrafika általában?

A tervezőgrafika legkorábbi és leglátványosabb műfaja a plakát volt, amely a tizenkilencedik század utolsó harmadában, az iparosodás előrehaladása, a tömeggyártás, és a nagyvárosok kialakulása következtében lépett színre; azért tehát, mert szükség lett nagy tömegek megszólítására. Már megjelenése pillanatában művészetként fogta fel önmagát: festők kezdtek el foglalkozni vele, lettek gyűjtői és rajongói, kiállításokat rendeztek belőlük, a lapok műkritikákat közöltek róluk. Magyarországra is hamar eljutott a művészi plakáttervezés; a huszadik század hajnalára sajátos művészeti ággá fejlődött, kialakultak az intézményei, fórumai. Az 1910-es években a szecesszió határozta meg a műfajt, ekkor már vannak olyan alkotók, akik kifejezetten ezen a területen bontakoztak ki, mint Faragó Géza vagy Biró Mihály. A magyar plakát sajátos erénye ebben a korszakban a humor: a pesti viccek, a kabarék világának és az élclapok karikatúráinak hatására sok magyar plakát használt narratív elemeket, figurázott ki városi típusokat, és lett máig népszerű műtárgy. Az 1920–1930-as években a konstruktivizmus és a Bauhaus hatása radikálisan megújította a grafika formanyelvét itthon is, valamint mellette színre lépett a nagyvárosi eleganciát tükröző art deco. Ekkor élte a magyar plakát második virágkorát.

 
A tervezőgrafika a második világháború után is fontos művészeti ág maradt Magyarországon. Minthogy az 1950-es évek első felét még a szocreál határozta meg, így alacsony színvonalú, egysíkú plakátok készültek. 1956 után megindult az enyhülés, és a magyar tervezőgrafika és plakát sokféle új stílust, kiemelkedő életművet, és igen magas átlagszínvonalat hozott a következő évtizedekben. Az 1960-as években egy szokványos kis reklámfüzetet is jól képzett grafikusok terveztek, az illusztrációkat kézzel festették, vagy kollázsolták, a címfeliratokat kézzel rajzolták, vagy letrasettel, később fényszedéssel készítették. A grafikus ekkor is nagyon előkelő szakmának számított: aki igazán jól csinálta, nagyon jól keresett vele, sőt, a különböző ipari vásárok standjainak tervezése révén rendszeresen utazhatott külföldre, ami igazi kiváltságnak számított. A magyar grafikát nemzetközi szinten is jegyezték, nagyra értékelték, bár nem volt olyan híres, mint a lengyel.

A magyar tervezőgrafika történetének rövid áttekintése után adódik a kérdés: mi változott? Hol állunk ma? Lehet-e meríteni a hagyományokból?

 
 
A grafikát alapjaiban változtatta meg a számítógépes tervezés térnyerése. Csordás Zoltán (a középgenerációhoz tartozó grafikus) egy előadásában úgy vélte: a legfontosabb változás az, hogy immár lehet hibázni – hiszen egy Undo gombbal minden helyrehozható. Ehhez képest korábban a grafikus munkáját végtelen precizitás jellemezte, a kompozíciónak, a betűnek, a szöveg elhelyezésének tökéletesen kellett megjelennie a terven. Ezért lenyűgözők az 1960-as, 1970-es vagy akár az 1980-as években készült kiviteli tervek (amelyek ma köz- és magángyűjtemények, illetve hagyatékok mélyén pihennek, mint műtárgyak): a kézzel festett alkotásoknál nem lehet hibázni; a festék nem folyhat el, a ragasztásnak pontosnak kell lennie.

Míg ma bárki kezelheti a grafikai programokat, a grafikus munkája egykor nagy felkészültséget igényelt: a tökéletes rajztudás jelentett egyfajta alapot, de festeni, kollázsolni, a tipográfiához érteni, betűt szerkeszteni is tudni kellett. Emellett a jó tervezőgrafikus mindig fogékony a legújabb, legmodernebb művészi irányzatokra, a reklám természetéből adódóan ugyanis mindig meg kell újulni. Talán még ennél is fontosabb, hogy a plakátok tervezői egy személyben voltak szövegírók és art directorok, azaz mindenekelőtt komplex koncepciókban, ötletekben tudtak gondolkodni.

A grafikusoknak a hagyományos intézményeken kívül (például a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége) több olyan szerveződése van, amely a minőség propagálását tűzte ki célul. Az egyik legfontosabb a MATT (Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága), amely a pályázatokkal, kiállításokkal, eseményekkel igyekszik a szakmai párbeszédet megteremteni, és a magyar grafikát a nemzetközi véráramban tartani. A MATT szervezi a szakma legfontosabb éves megmérettetését, a Graphifestet, ahol a tervezőgrafika különböző területein hirdetnek versenyt, és mutatják be a legjobb munkákat (csomagolás, arculat, logó, stb.). Ennek keretében adják át az Aranyrajzszög Díjat, amelyet az azonos nevű Társaság szakmai zsűrije ítél oda a különböző kategóriákban, többek között életműdíjat is, amely a szakma legrangosabb elismerésének számít.
 
A hagyományos intézmények közé sorolható az egykor a mainál sokkal nagyobb súlyú Békéscsabai Tervezőgrafikai Biennálé. A kétévente megrendezett esemény valaha a legfontosabb seregszemle szerepét töltötte be, amelyre szinte kötelező volt Pestről leutazni. A környék egyébként is nagy múlttal bír grafikai szempontból: errefelé, Gyomán működött a huszadik század elején az ország egyik legszínvonalasabb nyomdai és grafikai műhelye, a Kner család vállalkozása. A Biennálé mára veszített jelentőségéből (részben a Graphifest, részben a távolság miatt).

Míg a MATT a tervezőgrafika minden területét átfogó programokat hirdet, a szakma másik fontos csoportja, a Magyar Plakát Társaság (MPT) kifejezetten egy műfajra koncentrál. A Társaságot 15 éve baráti alapon szervezte meg a magyar plakát néhány fontos művésze, felismerve azt, hogy a művészi plakát, amely egykor a műfajok királynője volt, teret veszített. Az MPT célja tehát egészen más, mint a MATT-é, nem annyira az általános vizuális környezet minőségét akarja emelni, hanem a plakátra jellemző gondolkodásmódot igyekszik életben tartani. Vagyis: a művészi kifejezést, a frappáns, tömör, találó fogalmazásmódot, és azt a sűrítettséget, ami csak erre a műfajra jellemző. Ennek érdekében kiállításokat szerveznek, könyveket adnak ki, illetve újabban, 2016 óta, kétévente megrendezik a Posterfest Budapest nemzetközi plakát-seregszemléjét. Ezen a kiállításon a világ minden tájáról érkező plakátokkal, illetve a magyar diákok pályázatra készült munkáival is találkozhatunk, és többféle kategóriában díjakat is osztanak.

Az intézményesült szervezetek és események mellett legalább ilyen izgalmasak a tervezőgrafika kis műhelyei, amelyeket általában a fiatalok visznek előre. Az egyik ilyen különleges csapat a Roham Magazin körül jött létre. Egykor bárt és kiállítóhelyet is működtettek, illetve rendszeresen kiadták a lapot, amely ma már nem jelenik meg, de a csapat továbbra is tartja a kapcsolatot, szitanyomataikat és könyveiket árulják. A művészek közös jellemzője a street art és a comics inspirációja, a gyakran vad, groteszk, humoros egyéni hang. A tervezőgrafika autonóm felfogása valósítják meg, s ezzel közelebb állnak a képzőművészethez, ugyanis művészkönyveket, illusztrációkat, képregényeket hoznak létre. Sok kis stúdiót, egyéni hangú műhelyt lehetne még bemutatni –erre a most induló cikksorozat sort is kerít majd.

 

 
 

A szakma legfontosabb fóruma természetesen az oktatás, amely különböző szinteken működik, a legmagasabb, egyetemi művészképzéstől a néhány éves OKJ-ig. 2010-ben hosszabb cikket írtam a tervezőgrafikus-képzés helyzetéről, azóta sok minden változott, és nemcsak a tanárok személye. A legnagyobb egyetemek közül immár csak a Képzőművészeti Egyetem állami fenntartású (tegyük hozzá bizonytalanul: még). Itt a grafika tanszéken belül, specializációként jelenik meg a tervezőgrafika. A képgrafika szakkal való szoros kapcsolat eredménye, hogy a manualitás és a sokszorosító grafikai technikák továbbra is fontos szerepet kapnak. A másik nagy egyetem, a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) immár alapítványi fenntartásúként, nagy, új, jól felszerelt campuson várja a hallgatókat. A tervezőgrafikát BA és MA szinten is oktatják. Itt a legerősebb a design szemlélet, külön hangsúlyt fektetnek például a tipográfiára. Budapesten működik a teljesen magán fenntartású Metropolitan Egyetem (METU), amelynek szintén kiváló tanári gárdája van; az MPT több tagjai is oktat itt. Nagyon erős a plakátos szemlélet, azaz a tervezőgrafika hagyományaival való kapcsolat. Budapest mellett érdemes néhány vidéki egyetemet is kiemelni; a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán működő osztatlan grafikusképzést, illetve a Sopronból Győrbe, a Széchenyi István Egyetemre került tanszéket. Az egyetemek mellett olyan színvonalas szakképzőhelyek is működnek, mint a Krea design iskola, ahol több szinten lehet grafikát, webdesignt tanulni. Francia főiskolai diplomát ad a Visart iskola, amely a Paris School of Visual Arts francia főiskola hazai testvérintézménye. A képzés itt is két szinten folyik, alap- és mesterdiplomát lehet szerezni. Ezek mellett pedig sokféle, különböző szintű tanfolyam és szakképzés létezik, olyan is, amelyik csak a számítógépes programokat tanítja, és olyan is, amelyik művészi látásmódot, kreatív gondolkodást is igyekszik átadni.

A tervezőgrafikusok közössége a generációk különleges kapcsolata okán is nagyon érdekes. Míg egy festő mestersége nem sokat változott a tubusos olajfesték feltalálása óta, a grafikában folyamatos a megújulási kényszer, mindenkinek lépést kell tartania a technikával, így a fiatalok egészen más világban mozognak, mint az idősebbek. Ugyanakkor a szocializmus évtizedei alatt a plakát még igazi és megbecsült művészet volt, az idősebb grafikusok nagy mesterségbeli és művészi tudással rendelkeznek, ami továbbra is inspirációt jelent a fiataloknak. Sok a hiányosság viszont a magyar tervezőgrafika művészettörténeti feldolgozásában, azaz nagyon kevés szakirodalom, elérhető jó könyv készült a magyar grafika és a magyar plakát egyébként kiemelkedő múltjáról. Így a fiatalok nagyra tartják a személyes kapcsolatokat, és az olyan közegekben, mint a Magyar Plakát Társaság, a generációk közötti termékeny egymásra hatás érvényesül. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy a jövőben havonta egyszerre mutassak be két mestert: egy idősebbet és egy fiatalabbat, figyelve a kapcsolódásokra és a közös témákra. Remélem, hogy ezzel az Országút folyóirat hozzájárul ahhoz, hogy felismerjük és értékeljük tehetséges grafikusainkat.