Az Athéni Iskola párhuzamosan készült Michelangelo mennyezetfreskójával a Sixtus-kápolnában. Bár Michelangelo mindenkit kitiltva dolgozott legnagyobb alkotásán, Raffaellónak azért sikerült olykor meglesnie. Mégis, csak a kilencvenes években, a két freskósorozat párhuzamos restaurálása során vált világossá, hogy Raffaello az idősebb Mesterhez nagyon hasonló opálszíneket használt. Talán ezért is hangoztatta állítólag Michelangelo, hogy a fiatalabb zseni „mindent tőle tanult”.
Így minden tekintet a 12 óránál álló két központi alakra szegeződik. Ők alkotják a freskó „gravitációs középpontját”, noha nem ők éltek legkorábban. Raffaellónak sikerült egy-egy tökéletes kézmozdulattal összefoglalnia szinte mindent, ami a nyugati filozófiában addig történt, és az elkövetkező félezer évben még történni fog. Platón tanár bácsi felfelé mutat, az Ideák és a Legfőbb Jó irányába, ahol minden kör tökéletesen kerek és emberfeletti erkölcs és etika uralkodik. Ezzel szemben a hihetetlenül intelligens tekintetű Arisztotelész tanár bácsit az érdekli, ami lent van: tehát a természettudományok, a logika és az emberi társadalom. A raffaellói ősmozdulat lényege: mi a Valóság és mi a Látszat? Annyi a világ, amit látunk és érzékelünk, avagy létezik egy vagy több, a miénktől független, metafizikai világ?
Platón és Arisztotelész alakját úgy övezik saját tanítványaik – a peripatetikusok –, mint bolygók a csillagokat. Arisztotelész oldalán látjuk Pallasz Athéné márványszobrát a jellegzetes gorgófejes pajzzsal, míg Platón oldalán a lantverő Apollón istenség szobrát. Athéné szobra előtt disputálnak a reál tantárgyak legnagyobb koponyái: matematikusok, építészek és csillagászok. 4 óránál talán Eukleidészt látjuk, a geometria megalkotóját, aki éppen méréseket végez körzőjével, s akit úgy vesz körül kisebb tudóscsoportja, mint elektronfelhő az atommagot. Ugyanitt értekeznek föld- és éggömbjeikkel a csillagászok, egyikük talán az ókori geocentrikus világképet megalapozó Ptolemaiosz. Apollón szobra előtt látjuk a humán tantárgyak legnagyobb ókori lángelméit. A babérkoszorús költő 9 óránál egyaránt lehet Epikurosz vagy Horatius, míg a vaskos könyvet tanulmányozó filozófus feltehetőleg Püthagorasz. Őket is „elektronfelhőként” fogják körül hallgatóik. – E szimmetrikus kompozícióval Raffaello mintha előrevetítette volna az ember jobb- és baloldali agyféltekéjének sajátos működését.
Szókratész, Platón, Arisztotelész és Alexandrosz között kivételesen szoros Mester–Tanítvány kapcsolat van, szintén hozzájuk kapcsolható az 1–3 lépcsőfokon békésen sütkérező Diogenész, akit az anekdota szerint Alexandrosz személyesen keresett fel híres hordójában. Ám a cinikus filozófus alakja disszonáns, nem kötődik semmilyen irányzathoz. Hasonló a helyzet az alatta ülő, mizantróp Hérakleitosszal is a legalsó lépcsőfokon, aki egyébként 300 évvel korábban élt.
Kronológiailag a helyes sorrend a következő:
Püthagorasz, Parmenidész, Hérakleitosz: Kr. e. VI–V. század
Szókratész, Platón, Arisztotelész: Kr. e. V–IV. század
Alexandrosz, Diogenész: Kr. e. IV. század
Epikurosz, Eukleidész: Kr. e. IV–III. század
Hypatia: Kr. u. V. század
A Párizsi Kollázskészítők Közössége – PCC – az egyik legrangosabb művészeti közösség a kibertérben; havonta tölt fel versenyképeket az oldalára, a PCC tagjainak ezeknek a képeknek (vagy képrészleteknek) felhasználásával kell elkészíteniük saját kollázsukat. Benkő Eszter „alba” néven alkotva képviseli Magyarországot. A 2024-es év egyik legérdekesebb PPC versenyképe hatalmas színes kőrakás volt, amely számos asszociációt kínált: kőember, megalit, tetrisz, mátrix etc. Ám Benkő Eszter fantáziája ennyivel nem érte be, szétszedte őket, és atomizált építőkockáit Az Athéni Iskola Deichmann- (DM) katalógusból kivágott figurával kollázsolta. Az eredmény: Az Athéni Iskola oktatói és hallgatói Benkő képén a semmiben lebegő színes megalitokon disputálnak, ahol nem csupán az raffaellói iskola szilárd körvonalai oldódnak fel, hanem a szintén sziklaszilárdnak tűnő filozófiai és matematikai evidenciák is.
Leginkább szembeötlő különbség, hogy a centrális Platón–Arisztotelész ikercsillag közül Platón meg sem jelenik Benkő képén, Arisztotelész pedig marginális pozícióba kerül. Talán az Ideák Világa felé mutató Platón-portré már komikus hatást keltett volna e semmiben lebegő térben, amely közelebb áll saját világunknál a Platón által áhított Ideák Világához. Ergo: olyan filozófiai „non plus ultra” képződött itt, amitől nincsen feljebb, mert az már a „nyúlon is túl van”. Ezzel együtt a zöldruhás Szókratész kerül a kép epicentrumába, a kép két sarkát pedig Diogenész és Alexandrosz nagyszerű ellenpólusa szegélyezi: a totális lemondás vs. korlátlan hatalom. Szókratész mellett Hérakleitosz uralja még a középpontot. E zömök figurában sokan Michelangelo portréját sejtik, mint Raffaello „művészi főhajtását” az idősebb Mester előtt. Hérakleitosz főként emberkerülő természetéről és dialektikus filozófiájáról volt híres. Raffaello talán utalni akart az ellenpontok (kontrapunkt) fokozott szerepére Michelangelo művészetében, és „fricskaként” a Mester zsémbeségére is. Hérakleitosz-Michelangelo alakja ugyanakkor disszonáns az eredeti Raffaello-tablón és egyértelműen alárendelt a központi Platón-figurához viszonyítva, akit Raffaello Leonardóról formált.
Szókratész és Hérakleitosz mellett Az Athéni Iskola egyetlen feltételezett nőalakját kell a Benkő-kollázs központi figurájának tekinteni. Ő vélhetőleg Hypatia, a mártírhalált szenvedett alexandriai filozófusnő, aki Kr. u. 500 körül működött Alexandriában, és próbálta összebékíteni Platón és Arisztotelész téziseit, ezer évvel haláluk után. Rajta kívül Raffaello úgy komponálta tudóscsoportjait, hogy mindegyiknek legyen gravitációs középpontja, holott nem ismerhette sem a gravitációt, sem a naprendszert vagy az atommagot. Benkő kollázsán e kapcsolati hálók, molekulák és ágensek felbomlanak, a mélyben ugyanakkor újszerű szellemi áramlás keletkezik, hiszen a kollázs alsó sávjának valamennyi szereplője jegyzetel, figyel vagy olvas – és tudásuk átadását mintha a kollázstechnika „ragadóssága” jelképezné. A 7 óránál látható Püthagorasz-csoport egyben maradt. Könnyűszerrel odarajzolhatjuk kedvenc derékszögű háromszögünket, melynek így Diogenész oszlopa lesz az „a”-odala, a hasonlóan tarfejű Püthagorasz pedig az átfogó „c”-oldala: humor a négyzeten, kreativitás a köbön!
