Konok Tamás, Harasztí István. Fotó: Antal Barbara
A kortársak sokszor csak valami kevert, elegyes dolognak tekintették az avantgárd műveket, mint például azt, ahogyan a nagyvárosok felpörgő ritmusát az új, XX. századi médiumokkal, a mozgóképpel, a fotóval, a zörejjel és a mindezeket egybevonó montázzsal megvalósították. Ma már jól látni, hogy az egykori elutasítók, a „művészet magasságát”, szépségét maguknak kikérők, hogyan buktak bele meggyökeresedett, ósdi nézeteikbe.
Nádler István. Fotó: Antal Barbara
Ez az avantgárd-éhség újra meg újra felbukkan, hol kielégítődik, hol csillapodik, máskor pedig példaként íródik fel az idők falára. „A televízió egy-egy félórás adásban megkezdhetné a montázs nyelvezetének kimunkálását. Ez eleinte nyilván bohókás hatást és visszatetszést keltene, később az új műfaj megtalálná mestereit és közönségét. Egész rövidesen érezhető lenne áldásos visszahatása a mozikban játszott filmeken is” – írja Erdély Miklós az agitatív és egyszerre tényfeltáró Montázs-éhség című esszéjében 1966-ban.
Tóth Endre. Fotó: Antal Barbara
Akinek megvan, vagy rábukkan a Valóság folyóirat 1966/4-es számára, az igazi avantgárd doku-kinccsel rendelkezik, ugyanis ebben a számban található Erdélynek ez a nevezetes esszéje, amely előre ajánlotta és láttatta, milyen központi, sőt paradigmatikus szerepet töltött be a montázs a művészetben – a szövegalkotástól a filmkészítésig, az építészettől a performanszig, a teoretikus gondolkodástól a közönségfilmig, a képzelettől a valóságig. Mindez most jól láthatóan és tanulmányozhatóan benne volt az őszben és télben, Budapesttől Berlinig, ugyanis miközben végre megjelent a rég várt Erdély Miklós-monográfia (Kőhalmi Péter, Seleris Project, 2022) Budapesten, addig Berlinben több kiállítás és esemény is a magyar avantgárd előtt tisztelgett.
Ladik Katalin. Fotó: Antal Barbara
A legnagyobb a Berlinische Galerie és a Szépművészeti Múzeum Magyar Modern. Ungarische Kunst in Berlin 1910–1933 kiállítása (Ralf Burmeister és Zwickl András kurátorsága alatt 2022 novemberétől 2023 februárjáig futott), s amelyet szinte továbbrepített a Nagy Márta vezette Collegium Hungaricum Berlin (CHB) ezzel párhuzamosan rendezett Magyar neoavantgárd tárlata (kurátor: Sípos László). Azt, ami a magyar kísérleti művészetben történt 1910 és 1933 között, nagyszerűen megmutatta a Magyar Modern, az pedig, hogy ez az elfelejtett avantgárd gondolkodás és képlátás miként és miért bukkan elő újra az 1960-as/1970-es években Magyarországon, kitűnően jelenítette meg a CHB-béli tárlat. Mindennek sok köze van egy szabad és praktikus filozófiai gondolkodáshoz, amelyet olyan teoretikusok, esszéírók és művészeti teoretikusok fogalmaztak meg a második világháború előtt, mint Hamvas Béla, Kállay Ernő, Szabó Lajos, Tábor Béla, az 1960-as években és azt követően pedig Erdély Miklós Budapesten vagy Kotányi Attila, a párizsi szituácionista mozgalom egyik alapítója, aki a rendszerváltás után Düsseldorf és Budapest között ingázott.
Nádler István, Kassák Lajos, Lakner László. Fotó: Antal Barbara
Ez a gondolkodás alapkutatásnak tekintette magát, amelyben az ember „újra és szükségszerűen feltalálódik” a mítosztól a filozófiai praxisig, a tudománytól a művészetig, a nyilvános cselekvéstől az életvitelek kidolgozásáig: miszerint például a művészet vagy a filozófia nem alkotásfüggő, hanem életvitel. Ebben az alapkutatásban rejlenek az avantgárd titkos hatástörténeti szálai és jelentéstörmelékei, amelyek összekötik a keleti gondolkodást a nyugatival, a zen bardót az avantgárd akcióval. Ugyanez nyomon követhető, ahogy Szentjóby Tamás közvetítésével Hamvas Béla és az ő tibeti érdeklődése gyakorol hatást Hajas Tibor akcióira és művészetére, ez az ikonográfia és ikonológia messze vezet, és egészen a jelenig kitart.
Fajó János, Kocsis Imre, Maurer Dóra, Bak Imre. Fotó: Antal Barbara
A CHB tárlata jól szerkesztett neoavantgárd élményt adott a montázs jegyében is. A kiállított festmények, fotók, nyomatok, grafikákon kívül ugyanis bemutatta a korszak kísérleti hordozóját, a művészvideót is: Hajas Tibor (Az éjszaka ékszerei, 1978), Bódy Gábor (A démon Berlinben, 1982, Párbeszéd Kelet és Nyugat között, 1978), Perneczky Géza (Dialektikus események, 1971), Tót Endre (Jelentős akciók, 1973–2004) műveit. Külön vetítőteremben kapott helyet a magyar kísérleti zene és film találkozási pontjait megjelenítő mintegy 10-15, a valamikori kísérleti részleg, a Balázs Béla K Stúdió filmje. Ám még itt sem ért véget a montázsmenet a CHB-ben, ahol önálló estet szenteltek Erdély Miklós Partita című, 1974-es BBS-filmjének, amely a montázs manifesztumának is tekinthető Bódy Gábor és Jeles András egy-egy kísérleti filmjével (A harmadik, 1971 és a Meghallgatás, 1969) együtt.
Enteriőr. Fotó: Antal Barbara
Noha a CHB-beli tárlat korántsem volt nagy, mégis szinte mindenki belekerült, aki számít. Akadt lényeges kivétel, például Szentjóby Tamás, aki nélkül ez a korszak nehezen reprezentálható, jóllehet Bódy említett filmjében ő is megjelenik, amint egy kólásüveget rugdos Dobai Péter és mások társaságában a korabeli ELTE tetőteraszán. Micsoda perspektíva! A tetőn zajló performansz az alkimista hagyományoknak megfelelően, de időben hátrafelé igazolja, hogy a valóság anyagai gondolatokból fakadnak.
Csáji Attila. Fotó: Antal Barbara
A kiállítók impozáns névsorából, néhány név példaként: Altorjay Gábor, Bak Imre, Bálint Endre, Csáji Attila, Frey Krisztián, Kassák, Konok, Jovánovics, Haraszty, Lakner, Méhes, Nádler, Pinczehelyi. Nekem különösen kedves volt Ladik Katalin fotóverse 1978-ból, Baksa-Soós János elképesztő grafikái, égből származó jövevényei, Perneczky városi Yes/No akciója a dialektika jegyében. Amint a CHB-tárlat a fejemben összeállt, mintegy fluxusodott a külön vetítésekkel, a magyar új zenével (Vidovszky László, Eötvös Péter, Jeney Zoltán), a Magyar Modern építészeivel, fotósaival, festőivel, teoretikusaival és „összművészeivel”, rögvest csillapította avantgárd-éhségemet. Berlin valós épített környezetében különösen, ahol szinte minden arról szól, miként lehet egyszerre rettenetes és csodálatos dolgokat átélni: még jó, hogy a valós időutazás a jövő titka.
Baksa-Soós János. Fotó: Antal Barbara
A montázs mára a tudományos-technikai-marketing-spirál központi eleme lett, így minden, ami korábban a montázs központivá tételén munkálkodott, szó szerint és üzletileg is bebizonyosodott. Különösen igaznak tűnik ez, ha a technológiai imperatívuszra gondolunk, arra, hogy a fizikai és virtuális valóság megélését egyszerre lehetővé tevő eszközök (kiterjesztett valóság/AR, mixed reality/MR stb.) a következő évtized végére már sok százmilliárd dolláros üzletet jelenthetnek.
Baksa-Soós János. Fotó: Antal Barbara
Erdély Miklós montázséhsége járt akkor is a fejemben, amikor a Prenzlauer Berg negyed egyik kis könyvesboltjában, a Mutaborban (Immanuelkierchestrasse 6.) meghallgattam Kotányi Kristóf könyvbemutatóját. A filozófiából és irodalomból egészen kivételes válogatást adó kis bolt kirakatában eredeti Szabó Lajos-kalligráfiák voltak kitéve, mellettük Kotányi Kristóf francia nyelvű sorozata, amelyben feldolgozza édesapja és a Szabó Lajos-kör szellemi hagyatékát. Erdély Miklós szerint a montázs olyan szerkesztési elv, melyben a konkrét és az eszmei egyszerre, dialektikus egységben érvényesülhet. És egyben olyan technikai eljárás, mely megidézi az ellentmondást, és addig élezi a feszültséget, míg az a szépségben feloldódik és egyesül.
Haraszty István. Fotó: Antal Barbara
Eszembe jutott Kotányi Attila egyik tanítása, miszerint „ha szabad a zenészek és a filozófusok dialektikáját a gondolkodás és érzésvilág dallamára táncoló figurához hasonlítani, akkor ott táncol minden meghasonlás felett. Mindegy, milyen hiány az ok: belátás, jóakarat, ravaszság, kompozíció hiánya, vagy más.” Aztán az esőben a Kollwitzstrasse felé felrémlett, hogy tényleg jó ősze és tele ez a magyar avantgárdnak (?), hiszen épp megszűnik az ExSymposion, amelynek performansz-számát nem is olyan rég mutattuk be Tricepsszel és Márióval a felejthetetlen budapesti Mersz Klubban, ahová épp a kezdésre ért oda Ladik Katalin Berlinből, a CHB megnyitójáról, ahol saját performansszal csillapította a magyar avantgárd utáni éhséget.
A szerző költő, művészeti író
