Action Painting
A párizsi szürrealisták még a második világháború kitörése előtt különféle automata, félautomata folyamatokkal kísérleteztek, abból a célból, hogy kompozíciójukat véletlenszerű elemek alakítsák. Amerikában az akciófestők pedig abban hittek, hogy az az igazi, ha maga az esemény kerül rá a vászonra. Egy performansz keretében, ritmusosan mozogva, táncra hasonlító mozgással, spontán, dinamikusan módon tették fel a színeket és a formákat, rendszerint a földre terített vászonra. Az Action Painting, a gesztusfestészet alkotói játékosan ötvözték az intuíciót és az improvizációt, gyakran előkészületek és előtanulmányok nélkül alkottak, a lényeg az energiák megragadása, a létrejött kép belső érzelmeik materializálódása volt.
Absztrakt expresszionizmus
és informalizmus
1945 minden szempontból fordulópont, új korszak kezdete lett. A második világháború végén elinduló társadalmi változások a modern festészetben is új korszakot nyitottak. Nem véletlen, hogy a művészeti szcéna is a Post War elnevezést használja – és nem bármilyen műfaji megjelölést – az ötvenes-hatvanas évek festészeti irányzataira.
Az irányzat meghatározó művészei
A tárlat középpontjában az absztrakt expresszionizmusban dolgozó első és második generációs művészek munkái állnak, több mint száz alkotó, többek között Elaine de Kooning, Grace Hartigan, Joan Mitchell, Helen Frankenthaler, Maria Lassnig és a magyar származású Reigl Judit képei szerepelnek. Ők voltak az irányzat központi figurái, eredményeik meghatározó szerepet játszottak abban, hogy absztrakt expresszionizmus és az Art Informel ilyen nagy hatást gyakorolt a művészettörténeti kánonra.
Az Egyesült Államokban az absztrakt expresszionizmus, Nyugat- és Közép-Európában az Informel Art új vizuális koncepciót hozott létre, középpontjában a szubjektív gesztussal. A gesztus a művész expresszív artikulációjának csúcspontját jelentette. Különleges erénye a kiállításnak, hogy összegyűjtötte a transzatlanti párbeszédben oroszlánrészt vállaló harminc jelentős művészt, munkáikat egymás mellé helyezte, s melléjük rendelte az osztrák szcéna fontos korszakos alkotóit. Barnett Newman, Mark Rothko vagy Jackson Pollock munkáit azért is örvendetes látni, mert nem kell Amerikáig utazni értük, idehozták nekünk a szomszédba. A kiállítás terébe lépve, majd végigsétálva a különböző helyiségeken nemcsak egy megelevenedett művészettörténeti kánonban járunk, hanem a bőrünkön érezzük a művek energiáját. Mert ez volt a cél: az energiák megragadása, valami igazi létrehozása, az érzések vászonra „varázslása”.
Magyar művész a női alkotók sorában
Fontos eleme a kurátori koncepciónak, hogy jelentős hangsúlyt fektet a női művészek alkotásaira, olyanokéra, mint Lee Krasner, Joan Mitchell és Judit Reigl, akik úttörők voltak abban, hogy nőként és művészként is sikeressé tudtak válni az alapvetően férfiak uralta művészeti intézményrendszerben.
Reigl Judit alkotásait különösen jó látni ezen a kiállításon, egyenrangú művész a legnagyobbakkal. A háború utáni absztrakt művészeten belül őt a második párizsi iskola egyik legjelentősebb képviselőjeként tartják számon, munkái megtalálhatók a világ valamennyi fontos múzeumában. Hosszú és önazonos életet élt, kilencvenhét éves korában 2020-ban hunyt el Franciaországban. Kapuváron született 1923-ban, és hamar félárva lett, édesapja tragikus módon 1926 karácsonyán szívroham következtében halt meg, amikor megtudta, hogy üzleti partnerük csalással elbitorolta a család vagyonának utolsó maradványát, a budapesti Duna korzón álló elegáns Bristol szállodát. 1927-ben Reigl Judit és édesanyja Budapestre költözött, és ettől kezdve az egyke kislány öt fiú unokatestvérével együtt nőtt fel. 1941-ben egyhangúlag és tandíjmentesen felvették a budapesti Képzőművészeti Akadémiára, ahol Szőnyi István lett a mestere.
1946-ban Rómába került ösztöndíjjal, ahonnan édesanyja betegségének hírére hazajött ugyan, de szinte azonnal eldöntötte, hogy visszamegy. Többek között azért döntött a disszidálás mellett, mert nem volt képes megfelelni a szocialista realizmus elvárásainak. Nyolc sikertelen kísérlet után, a kilencedik alkalommal, egy létra segítségével sikerült átjutnia a vasfüggönyön. Párizsban Hantai Simon és barátai fogadták be, első kiállítási lehetőségét 1954-ben André Bretonnak köszönhette. Reigl Judit a szürrealisták módszerét kiterjesztette a festészetre: teljes testével mozgott, egy kép egy folyamat, egy gesztussorozat volt. Azonban hamar kiderült, hogy őt inkább az absztrakt művészet érdekli. Életét, ahogyan művészetét is, a szabadságvágy és a meg nem alkuvás jellemezte.
Életműve egymástól jól elhatárolható izgalmas sorozatokból áll. Az ötvenes években festett sorozatai a Robbanás, a Dominancia-központ és a Tömbírás – az életmű leginkább megbecsült darabjai. A Robbanás sorozatának képeit nem ecsettel, hanem S alakban meghajlított függönykarnisból készített eszközzel alkotta, amelyet festékbe mártott s a legvégén kézzel, az ujjaival és a tenyerével dolgozta el. Rásimogatta az utolsó réteget – ahogy ő mondta. Nagyon fizikai festészet ez, Reigl képeinek szó szerint rengeteg rétege, érzékelhető vastagsága van.
Egyedüli magyar származású festőművész ezen a tárlaton, ráadásul három fontos alkotással szerepel az Albertina Modern impozáns termeiben. A kiemelkedő alkotásokat a svájci származású mecénás, műgyűjtő Jean Claude Gandur alapítványa adta kölcsön. A három kép egymás mellé került a falra: egy 1959-es Dominanciaközpont és két Robbanás: egy 1956-os és egy aukciós rekordot tartó Robbanás 1955 szeptemberéből. Ez utóbbit a hazai művészetkedvelő közönség Reigl Judit második, a debreceni Modemben rendezett, A létezés ritmusa című életműtárlatán (kurátor: Gulyás Gábor és Makláry Kálmán) láthatta 2010-ben. Ez a kétméteres alkotás hozta meg számára az eddigi aukciós rekordot 2016 júniusában a Sotheby’s párizsi kortárs aukcióján, négyszáztizenegyezer euróért.
Az a tény, hogy az ötvenes években a nők jelentős mértékben hozzájárultak az absztrakt festészet fejlődéséhez, a legfrissebb kutatások eredménye. Az Albertina tárlatának egyik legerősebb állítása, hogy az erős és tehetséges nők az önkifejezés és a művészet erejével a női emancipáció úttörői is voltak.
