Ezúttal Kelen Anna művészettörténésszel, a Virág Judit Galéria és Aukciósház munkatársával, szenvedéllyel és profizmussal végzett szakmai munkájáról beszélgettünk.
◼Az utóbbi években egyre több médiamegjelenés készült rólad, melyekből már képet kaphattunk arról, hogy tulajdonképpen belenőttél a műkereskedelem és a galériás élet korántsem hétköznapi világába. Van olyan meghatározó emléked, amikor ráeszméltél erre a különleges helyzetre?
Hihetetlen szerencsének élem meg, és több ilyen emlékem is van. Édesanyám, Virág Judit művészettörténész, a galéria alapítója mindig is nagyon imponált nekem. Már kisgyermekként lenyűgözött, ahogyan az árveréseket vezette, amilyen szenvedéllyel és mély tudással mesélt a festményekről, és persze az is, hogy megismerik őt az utcán. Arra is emlékszem – nagyjából tizenegy éves lehettem –, amikor Firenzében az Uffizi Képtárat látogattuk, és művészettörténész-hallgatók léptek oda hozzá, hogy tartson nekik rögtönzött tárlatvezetést. Ha belegondolok, ez kihívás lehetett, de persze megtette, és ez nekem is élmény maradt. Számomra a műtárgyakkal való együttélés teljesen természetes volt, hiszen otthon is mindig gyönyörű festmények voltak a falakon. Amikor barátaim vagy osztálytársaim átjöttek hozzánk, persze kicsit megilletődtek emiatt, de én nem értettem a zavarukat, mert nekem ez a természetes közegem.
◼Volt olyan fordulópont akár a tanulmányaid során, amikor eldöntötted, hogy Te is művészettel, műkereskedelemmel szeretnél foglalkozni?
Igen, volt ilyen pont, mivel az egyetemi éveim elején más társadalom-, és bölcsészettudományokat tanultam. Már gyakornokoskodtam is ezeken a területeken, és csak később merült fel, hogy kipróbálhatnám én is a művészettörténetet. De nem kötelező jelleggel vágtam bele, otthon megbeszéltük, hogy megnézzük folyamatában, mit tudok hozzátenni a galéria tevékenységéhez, és hogy tudunk-e egyáltalán anyukámékkal együtt dolgozni. Nagyon hamar látszott, hogy ebben az ötletben van potenciál, és látunk benne lehetőséget.
◼Vegyük sorra ennek az építkezésnek a lépcsőfokait. Mi mindennel foglalkoztál a Virág Judit Galériában eddigi pályafutásod során?
Már tizenkét éve dolgozom itt, de ez idő alatt rengeteget változott a galéria. Amikor én is csatlakoztam a szakmai munkához, még nagyon családias volt a galéria, abban a tekintetben, hogy kevesen dolgoztunk együtt. Eleinte a klasszikus adminisztrációs folyamatokkal kezdtem a betanulást, melynek során rögzítjük, mi történik a műtárggyal, ha bekerül hozzánk a galériába, egészen addig, hogy például elárverezzük. Amikor elvégeztem a művészettörténet szakot, már tanulmányokat is írhattam az aukciós katalógusokba, ami a mai napig nagyon kedves része a munkámnak. Kialakult egy olyan szakterület, amely nagyon érdekel, és szívesen is foglalkozom vele. Majd persze felmerült az árverezés kérdése is, amire nagy kihívásként tekintettem. Sokat gondolkodtunk azon, miként lehetne velem együtt megvalósítani a folyamatot. Majd tíz évig édesanyám mellett én is ott voltam az árverező pulpituson, így testközelből figyelhettem ennek a koncentrált tevékenységnek minden rezdülését és dinamikáját. Ezután néhány aukciós szezonon keresztül váltottuk egymást, így már kipróbálhattam, milyen érzés, amikor az én kezemben van az árverező kalapács. Mára már én vezetem a galéria összes aukcióját. Lassú és kitartó tanulási folyamat volt eljutni idáig, mert sohasem hoztunk hirtelen döntéseket. Számomra a szakmai ranglétra fokainak megugrása bársonyos átmenetet jelentett.
◼Az utóbbi években a galéria rohamtempóban bővült és fejlődött területileg és erőforrások tekintetében is. Az aukciók vezetésén és szervezésén kívül milyen feladataid vannak most?
Valóban, a galéria az utóbbi években hatalmas iramban fejlődött, és most szeretnénk megállni és gondozni mindazt, amit felépítettünk. Az adminisztrációs feladatok és az ügyfelekkel való kapcsolattartás szinte mindannyiunkra, így rám is nagy részben vonatkozik. De a feladataim jelentős többségét a katalógusok szerkesztése és a tervezett kiállítások háttérmunkáinak elvégzése teszi ki. Ez sokszor szervezeti koordinálást is jelent, mivel a csapatunk is egyre népesebb lett az elmúlt időszakban. Bár kifelé nem annyira látványos, de a belső működésünk tekintetében lényeges ez a fajta munka, amit a hatékony és professzionális működés érdekében végzek. Nagy hangsúlyt fektetek a belső kommunikációra, és arra is, hogy legyen szervezetfejlesztés és különféle fejlesztő tréningjeink is.
◼Mennyire marad időd mindemellett arra, hogy művészettörténészként a szakmailag izgalmasabb kutatásokkal foglalkozz?
Szerencsére alapvetően minden folyamatban részt tudok venni. A kiállításrendezéseket is nagyon szeretem, melyek például anyukámmal közösen zajlanak. Nekem ő megfellebbezhetetlen szaktekintély. Ha ő azt mondja, hogy az adott két kép jól működik egymás mellett, akkor én azt teljes mértékben elhiszem. A kutatómunkák megszervezése is alapvetően az én felelősségem: hogy minden időben meglegyen, és nyomon kövessem, hogy ki miről ír. Bizonyos művészeknek megvan a saját szakmai szerzőjük is, akik tanulmányokat készítenek a műveikről. Vannak olyan területek vagy témák, amelyek pedig hozzám tartoznak.
◼Melyek pontosan ezek a korszakok, kik azok az alkotók, akikkel szívesen foglalkozol?
Már az egyetemen elkezdtem Patkó Károly művészetével foglalkozni, mivel az ő alkotói korszaka közel áll hozzám. Azért is választottam éppen őt, mert olyan művészt kerestem, akiről még nem készült monográfia, annak ellenére, hogy kiváló művészettörténészek kutatták már, és írtak az életművéről. Saját kiadványainkban és az Artmagzinban is publikáltam már a festészetéről. De az utóbbi időben Kádár Bélával is sokat foglalkoztam, és egyre többen keresnek meg más intézményekből vagy a szélesebb érdeklődői közönségből is, ha valamilyen kérdés fogalmazódik meg műalkotásaikról. Mellettük nagy kedvencem még a Római Iskola korszaka is.
Ezek nyomán pedig még évekkel ezelőtt született egy kiállítássorozat-koncepcióm, melynek keretében bemutatjuk, hogy mely európai nagyvárosok voltak meghatározók a magyarországi művészek számára a XX. században. Elsőként 2016-ban, Berlin–Budapest 1919–1933 – Képzőművészeti kapcsolatok Berlin és Budapest között címmel rendeztünk kiállítást a témában, majd 2017-ben Párizs–Budapest 1890–1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között címmel a következőt. 2018-ban pedig a harmadik, a Párizs–Nagybánya 1904–1914 tematikus tárlat is megvalósult. Ezekhez nagyszabású kiadványokat is készítettünk. Jelenleg a kiállítássorozat negyedik részének előkészítésén dolgozunk, mely reményeink szerint a jövő év kiemelt eseménye lesz. Amikor egy művészettörténész elképzeli, hogy mivel foglalkozna legszívesebben, akkor pontosan ilyen kiállítások megvalósításáról álmodozik.
◼A galéria médiamegjelenésében is egyre nagyobb szerep jut neked.
Igen, ezek nagyon kedves felkérések, melyekre sokat készülök, de mára már kialakult a rutinom. Élvezem, amikor a művészetről nagyközönség előtt beszélhetek. Művészettörténészként izgalmas feladat a művészet közvetítése.
◼Ilyenkor szimbolikusan kitárod a festmények kereteit, és rá tudod irányítani a nézők figyelmét a művek érdekes részleteire? Szakmai felkészültséggel pedig azokat a háttértörténeteket is megosztod a közönséggel, melyek a kompozíciók mögött sejthetők?
Bevallom, nagyon szeretek tárlatot vezetni, és élvezem a médiamegjelenéseket is. Tulajdonképpen ez a fajta közérthető kommunikáció is fontos része a munkámnak. Ezeken az alkalmakon bepillantást nyújtunk a műalkotások kulisszáiba. Ahhoz, hogy ezeket az üzeneteket hatékonyan és széles közönség számára közvetíthessük, külsős kommunikációs szakemberekkel is együtt dolgozunk. Ezt a szakmát még sokszor körbelengi egyfajta elidegenítő elitizmus, mivel sokan úgy érzik, ha betérnek egy galériába, akkor feltétlenül érteniük kell a képzőművészethez. Nekünk az a feladatunk, hogy lebontsuk ezeket a falakat, és közvetlen módon tudjunk beszélni a műalkotásokról. Az eseményeinket övező kiemelt figyelem pedig bizonyítja, hogy nagy igény van erre.
◼Az idei évre még milyen terveitek vannak? Milyen eseményekkel várjátok az érdeklődőket a Virág Judit Galériában?
Az évek során kialakult menetrend szerint idén is több aukciót szervezünk még. Ősszel ismét klasszikus árveréssel jelentkezünk; a novemberi tematikus aukció keretében pedig a háború utáni művészet és a kortársak kapják a főszerepet. Decemberben a téli nagy árveréssel zárjuk az évet, mely mindig kiemelt ünnepet jelent számunkra.
◼Saját életteredben vagy munkakörnyezetedben milyen műalkotásokkal vagy együtt a legszívesebben?
A galériában van egy külön munkaállomásom, ahol leginkább kortárs művek kapnak helyet, de ezeket gyakran váltogatjuk. Jelenleg egy impozáns Nádler István-festmény társaságában dolgozom.
Nyitókép: Gordon Eszter
