Számomra természetes, hogy a hős kifejezés személyes bátorságot, önfeláldozást, kiemelkedő katonai teljesítményt jelent, függetlenül attól, hogy ki győzött vagy melyik félnek volt igaza. Az egyéni teljesítmény ettől függetlenül objektíven mérhető. Ez nem magánvéleményem, hanem az európai kultúra, a történetírás, az irodalom és a művészet évezredes álláspontja.
◼A kezdetektől megörökítette az egyes történelmi korok kiemelkedő magyar katonaférfiúit. Ábrázolásai némely kritikusa szerint provokatív módon hatnak, témaválasztása ellentmondásos, vitatható személyeket vett fel az ábrázolt alakok közé. Az elfogulatlan szemlélő szerint szellemi és esztétikai emelkedettséget közvetítenek képei.
A honfoglalás 1100 éves évfordulójára tíz év munkájával festettem meg a száz arcképből álló sorozatot. A képek a magyar történelem legnagyobb katonáit ábrázolják Attila királytól Maléter Pálig. A személyek kiválasztásában és a részletekig menő hitelességben olyan történészek voltak a segítségemre, akik annak a korszaknak a legjobb szakértői.
◼A Magyar hősök arcképcsarnoka körül méltatlan vita bontakozott ki annak idején. Sokan talán már elfelejtették ennek részleteit, pedig igen tanulságosan rajzolják meg legújabbkori közállapotainkat. Arra kérem, idézze fel az akkori időket, azt a „botrányt”, amikor a kiállítás megnyitása után képei egy részét eltávolították a falakról.
A száz képet szorosan egymás mellé és fölé rendezett, négyszer huszonöt soros ikonosztáz formájában állítottam ki 1996-ban a Néprajzi Múzeum előcsarnokában. A kiállítás ünnepi esemény volt, létrejöttét a Honfoglalási Emlékbizottság is támogatta.
A megnyitó után a múzeum főigazgatója nyolc képet levett a falról. Indoklása szerint – bár emberi nagyságukhoz nem férhet kétség – a második világháborúban rossz oldalon harcoltak, ezért hősök nem lehetnek, legföljebb áldozatok.
Megmutatta az évforduló kormánybiztosának belső utasítását, amely szerint az ünnepségek során tartózkodni kell a magyar történelem hősies teljesítményeinek bemutatásától, és az ellentmondásokat, kudarcokat kell kiemelni. Tőlem népies, naiv, groteszk, deheroizáló ábrázolásokat vártak volna, nem dicsőítést.
A művészeti egyesületek cenzúra miatt perbe fogták az igazgatót, parlamenti interpelláció hangzott el az ügyben, és körülbelül ötven újságcikk, televízió- és rádióműsor tárgyalta a kérdést. A reklámok hatására a látogatottság hétszeresére emelkedett. Végül az igazgató kártérítésre kényszerült, és Göncz Árpád köztársasági elnök a televízió kamerájának jelenlétében Horthy Miklós képe előtt fogott velem kezet.
◼Az elmúlt harminckét év során újra és újra fellángoló, csillapodni nemigen akaró kultúrharc mutatkozik szellemi és kulturális-művészeti életünkben. A Magyar hősök arcképcsarnokával szemben megnyilvánult indulatok ennek a kultúrharcnak az egyik fejezetét jelentették. A kultúrharc mögött mindig ideológiai ellentétek húzódnak meg.
Az arcképcsarnok ürügyén kirobbant vita a hős fogalma körül forgott, és két homlokegyenest ellenkező felfogás csapott össze, amely két különböző kulturális hagyományból táplálkozik. Én az európai kultúra, a történetírás, az irodalom és a művészet évezredes álláspontja alapján, ennek a hagyománynak a szellemében festettem meg hősként egymással szemben álló, ellentétes zászlók alatt harcoló, de egyaránt kitűnő magyar katonákat. Ugyanezen hagyomány szerint a gyűlölet mulandó, de az erény örök, s az elismerés békítőleg hat. Ma a háborúban szemben álló egykori ellenségek, a német, olasz, angol és amerikai katonák békés veterántalálkozókon elevenítik fel emlékeiket.
A hősiesség fogalmát az elmondottak szerint hamis lenne különböző ideológiai fogalmaknak, aktuálpolitikai szempontoknak alárendelni. A pártállástól független hősiesség fogalma a keresztény európai hagyományokhoz kötődik, míg a bolsevik szemlélet e téren is pártos.
◼A festményei egy részével szemben megnyilvánult cenzúra – nevezzük nevén a történteket, ami ugyan rendkívül disszonánsan hat, miközben folyamatosan demokráciát és szabadságot hirdettek – egyoldalúságról, pártos elfogultságról árulkodik.
A cenzúra mögött a marxizmus kíméletlen osztályharcot és osztálygyűlöletet hirdető felfogása áll. E szerint hős csak a győztes oldalon, illetve csak a „mi” oldalunkon lehetséges. A vesztes vagy az ellenfél minden egyede gyáva és gonosz gazember.
A kommunizmus a kérlelhetetlen gyűlölet és elfogultság kultúráját hozta be a világba. A híres szovjet háborús filmekben a németek az utolsó csecsemőig fasiszták, és nemcsak gonoszok, hanem hülyék és ügyetlenek is.
◼Említette, hogy a hősök fogalmát a maguk elfogultságaival akarják kisajátítani egyes ideológiák, eszmék képviselői. Majd ők megmondják, ki tekinthető hősnek és ki nem.
Valóban tisztázásra szoruló kérdés a „mi” fogalma. Az internacionalizmus azt várja el az embertől, hogy ne a saját népével azonosuljon, hanem a haladó, azaz a győztes oldallal. Az ezen eszmén felnőtt magyar baloldal számára a második világháborúban a szovjet és az amerikai a „mi”, és a magyar az ellenség. Ezért – szerintük – magyar hős nem létezik.
◼Rajzain – írja Krunák Emese – „felvonul az egész nemzeti apokalipszis”. Műveinek együttérző szeretettel ábrázolt kisemberei, tulajdonképpen mi magunk, hogyan emelkedhetünk a nyomasztó történelmi valóság fölé? A magyar katonahősök, 1848/49 emléke miként illeszkedhet gondolat- és érzelemvilágunkba, hogy az ünnep ne váljék formálissá? Mi az eleven üzenete a haza védelmének?
A saját nemzet és a haza védelme ma is a világ kulturális sokszínűségének ügye, mint a Földé a biodiverzitás.
A szeretet és az élőlények fajtáinak örökös harca egyaránt az élet törvénye.
◼Munkáskörnyezetben – a Keleti pályaudvar melletti „Nyolcház” világában – nőtt fel, majd munkáspapként ugyancsak a „proli” világot látta közelről. Később Erdélyi Zsuzsanna, a szakrális néprajz nagyasszonyának hatására talált rá – írják méltatói – a paraszti élet értékeire, az abban rejlő kulturális hagyományokra. Amióta végleg Salföldre költözött, minden igyekezetével a hanyatlásnak indult, mára már szinte végleg eltűnt paraszti gazdálkodási mód és életforma, valamint építészet megmentésén szorgoskodik. Milyen értékeket remél – saját gazdálkodó életformájával is – átmenteni?
A háború utáni években jászsági rokonaim tanyáján még láttam a hagyományos paraszti világot. Magamba szívtam az istálló és a sütőkemence illatát. Volt hová visszatérni. Egyéni megtéréssel, életformaváltással minden visszahozható. Az ország üres, falura költözve bárki megteremtheti földi paradicsomát. És sokan meg is teszik.
◼A Megélt aranykor című könyvéből idézem: „Isten bizonyos feladatot rendelt a magyaroknak, amit a történelemben be kell teljesíteniök, be kell végezniök.” 1994-ben pedig úgy nyilatkozott: a technikai civilizáció összeomlása után archaikus újrakezdésben reménykedik, ahol „a valláson alapuló társadalom fog dönteni”. A demokráciával szemben az Istentől alászálló autokratikus irányítási formát tartja jobbnak, és aranykornak nevezi. A mai, egyre inkább elvallástalanodó világban, amikor a demokráciát ültetik isteni székbe, van-e ennek a szemléletnek létjogosultsága? Van-e reménykednivalónk?
A demográfia dönt. A magyarság fő feladata ma az emberiség érdekében a fennmaradás, a fogyás megállítása és a területarányos szaporodás. A többi, a gazdaság és a kultúra magától jön. A társadalmi, gazdasági, tudományos fejlődés mai iránya fenntarthatatlan, a földi élet pusztulásához vezet. Az ökológiai vagy háborús katasztrófa csak megtéréssel kerülhető el. Ez a pénzhatalom és a technikai civilizáció önkéntes és békés leépítését és a természet örök törvényeihez való visszafordulást jelenti. Ez egyféle vallásos újrakezdés. Egyénileg már ma megvalósítható. Az emberiség sok tízezer éves története istenhívő, vallásos, azaz fenntartható kultúrák láncolata, amely csak az utóbbi kétszáz évben szakadt meg. Van remény a visszatérésre.
A szerző író, újságíró
Képek: mmakademia.hu
