◼Honnan származik a kiállítás alapkoncepciója?
Az Abstraction-Création csoport jelentette a budapesti ELTE-n és a párizsi Sorbonne-on végzett doktori kutatásom alaptémáját. Először a csoport öt magyar művészének – Moholy-Nagy Lászlónak, Alfred Reth-nek, Étienne Beöthynek, Tihanyi Lajosnak és Martyn Ferencnek – munkásságával foglalkoztam, és azt kutattam, milyen szerepet töltöttek be ebben a világhírű, hatalmas, nemzetközi társaságban. Hamar világossá vált, hogy ezt a kutatást ki kell bővítenem, és tágabb kontextus felé vihetem el. Így új szempontok, források alapján vizsgáltam meg a teljes Abstraction-Création tevékenységét. 2016-ban, disszertációm új eredményeinek ismeretében a védésemen Sarah Wilson, a Courtauld Institute of Art professzora azt javasolta, hogy először feltétlenül egy nagyszabású kiállítás megszervezésére koncentráljak. Hiszen utoljára évtizedekkel ezelőtt New Yorkban, majd Párizsban (és Münsterben) rendeztek nagy volumenű tárlatot az Abstraction-Créationnak. Éppen ezért Sarah Wilsont kértem fel, hogy Debrecenben ő nyissa meg a kiállítást.
◼Milyen új információk birtokába jutott, milyen felfedezéseket tett, amik a kiállítás megszületésének indikátorai lettek?
A korábbi kiállítások és írások a csoport életét elsősorban művészettörténeti szempontból közelítették meg. A magam szemlélete szerint viszont mindig úgy gondoltam, hogy nem felejthetjük el a művészet társadalmi, gazdasági és politikai beágyazottságát sem, és ebben a tágabb kontextusban próbáltam az absztrakt kört is megvizsgálni. Történeti, politikai dokumentumokat, forrásokat kerestem, vagy az egykori gazdasági világválság hatásait elemeztem, miközben egészen új művészettörténeti eredményekre, és velük párhuzamosan eredeti forrásokra is bukkantam. Ezek az említett szempontok pedig új megvilágításba helyezték az 1930-as évekbeli párizsi absztraktokat, amit nemcsak a doktori munkámban, hanem a kiállítás szerkezetében és a tárlatot kísérő katalógusban is érvényre juttattam.
Annak idején egyesztendei szervezést és engedélykérést igényelt, hogy bejuthassak Franciaország legnagyobb modern általános művészeti, filozófiai levéltárába Normandiában. Ez a kutatóközpont egy szerzetesrend középkori monostorában található. Ahhoz, hogy valaki ott végezhessen kutatásokat vagy franciaországi doktorandusznak, vagy elismert külföldi kutatónak kell lennie, és megfelelően indokolt téma miatt kell engedélyt kérnie. A zene, a filozófia és a művészet területéről a világ minden tájáról, de főleg Franciaországból áramlanak ide a tudósok. Az intézmény hetente egyszerre csak öt embert fogad. Egyhetes ott-tartózkodásom alatt a csoport működésére vonatkozó több mint kétszáz izgalmas anyagra, korabeli levelezésre, okiratra stb. leltem, amelyeket a világon elsőként vizsgálhattam meg a csoport szemszöge mentén. Rendkívül izgalmas módon éppen ebben a szerzetesek által fenntartott és működtetett középkori épület modern archívumában találtam rá a legtöbb dokumentumra, amelyek többek között azt is világossá tették, hogy ez a társaság valójában nem olyan homogén „massza” volt, mint ahogyan korábban feltételezték. Ugyanis a gazdasági és a belső politikai körülmények okán a csoport az utolsó két évben megnyitotta kapuit, nagyon sok új alkotót is bevonzott, aminek köszönhetően kevésbé ismert művészek, új mozgalmak és irányzatok is meg tudtak jelenni az Abstraction-Création életében.
◼Milyen jelentőséggel bír ez a csoport a művészettörténetben?
Az 1920-as évek végének Párizsa bohém és nyitott világ volt, amely otthont adott a különböző trendeknek és művészeti ágaknak. Ekkor ugyanis az Egyesült Államok bezárta kapuit a bevándorlók előtt, más európai országok pedig munkanélküliséggel és egyéb gondokkal küzdöttek. Velük ellentétben Franciaország nyitottan várta a külföldieket, munkát adott, és a többi országhoz képest sokáig jobb volt gazdasági és társadalmi helyzete is. Ráadásul Párizs különleges képzőművészeti ranggal bírt, sőt, az 1920-as évek végétől – amikor ismét művészeti központ lett –, valamennyi világméretű absztrakt vagy nonfiguratív irányzat legfontosabb képviselője a francia fővárosba tette át a székhelyét. Minthogy azonban a progresszív irányzatok nem részesültek állami támogatásban, nem adatott meg számukra olyan intézmény, ahol bemutatkozhattak volna, ezért akartak önálló platformot létrehozni. Így született az Abstraction-Création köre is, amely végül öt év alatt több mint húsz ország körülbelül száz alkotója eltérő irányzatainak erőit fogta össze. Az elején kissé szűkebb, később tágabb körként hoztak létre platformot maguknak: folyóiratot adtak ki, galériát működtettek, majd új mozgalmakat is teremtettek.
◼A kiállítás ezerötszáz négyzetméteren mintegy száz műtárgyat mutat be. Az alkotások többek között a párizsi Centre Georges Pompidou és az ugyancsak párizsi Galerie Le Minotaure, a bécsi mumok és a Belvedere, valamint a Musée d’arts de Nantes múzeumaiból érkeztek. Milyen előkészületek előzték meg a művek összegyűjtését?
Körülbelül másfél évtizeddel ezelőtt kezdtem el a kutatásaimat, amikor a csoport egyik magyar tagjának, Martyn Ferencnek az életművét vizsgáltam Párizsban, majd könyvet is írtam róla. Már akkor világossá vált számomra, hogy tovább kell kutatni az absztrakt kompresszióját. Közben átfogó párizsi és nemzetközi kapcsolati hálóm alakult ki, a doktori disszertáció megvédése után pedig maga a munka és közvetve a témavezetőm, illetve a bizottsági tagok is elvitték a hírét az eredményeimnek.
A tárlat megtervezése három évet vett igénybe. Eleinte úgy gondoltam, nem lesz könnyű elérni, hogy a nagy külföldi intézmények festményeiket és szobraikat kölcsönadják Magyarországnak. Ám amikor elmentem az egyes helyszínekre, és kikértem a műveket, nagy örömömre mindenki tárt karokkal fogadott; vagy eljutott hozzájuk a kutatás híre, vagy a leendő katalógus tartalma fogta meg őket, esetleg személyesen ismertük egymást, mindenesetre így szívesen kölcsönözték gyűjteményük darabjait. Ez azonban még mind kevés lett volna, ha nem prezentálom a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központjának kiváló adottságokkal rendelkező kiállítóterét, amelynek vezetése és fenntartó önkormányzata vállalta, hogy felkészül és megfelel a nemzetközi intézmények elvárásainak.
František Kupka, Cím nélkül (Tervek), 1930-1935
Párizs, Courtesy Galerie Le Minotaure, © archives galerie Le Minotaure
◼Az Abstraction-Création avantgárd nonfiguratív és absztrakt alkotásai vajon minden korosztály számára könnyen befogadhatók?
Mai világunk is absztrahált valóság, ezért nagyon könnyen megérthető ez a művészi ábrázolásmód. Tapasztalatból tudom, hogy a fiatalok abszolút befogadók, ugyanis docensként főállásban a Budapesti Metropolitan Egyetemen tanítok, ahol fő területem a XX. és XXI. századi modern és kortárs művészet. Hetente több száz fiatallal érintkezem, és látom, hogy nyitottak, fogékonyak a nonfiguratív művészet iránt. Amikor művészettörténész pályára léptem, az volt a szándékom, hogy a kurátori és az egyetemi munkával a sokak által meg nem értett vagy alábecsült absztrakt művészetet eljuttassam a magyar emberekhez, és megértessem velük a nonfiguratív művészet és világhírű magyarjaink jelentőségét.
Az Abstraction-Création pedig a gyökere a későbbi, az 1960-as, 1970-es évekbeli absztrakt irányzatoknak, amelyek oly népszerűek lettek az elmúlt évtizedben itthon is. Ez a formanyelv jelenleg a fő trend a kortárs művészetben, s elevenen él a köztudatban. Megértésükhöz azonban vissza kell nyúlnunk az alapokhoz, s megteremtenünk az értelmező felületet. A kurátori munka és a megvalósítás is azt segíti, hogy a látogató otthonosan, bátran mozogjon a művek között. Sőt, ezt megkönnyítendő, a tárlatban több olyan elem van – mint például Korai Zsolt animációja, vagy az egymást követő termekben kiállított művek kínálta fokozatos tematikai elmélyülés –, amelyek segítenek megérteni, mit jelent valójában a nonfiguratív ábrázolásmód.
Az 1930-as évek absztrakt világa a klasszikus modernizmus, az esztétikailag minőségi avantgárd tükre, amelyben igazán igényesen, különleges technikával, formacentrikus festmények és szobrok jutnak érvényre a későbbi sokszor hidegebb, minimalista felfogással szemben. Ezért bármely korosztály a műtárgyak kiválóságán és szépségén keresztül közelebb kerülhet a témához.
◼Valószínűleg az is közelebb hozza a közönséget, hogy világhírű magyarok is szerepelnek a kiállítók között…
Ez számomra nagyon fontos szempont volt, ugyanakkor nem akartam olyan tárlatot, amely csak a magyarokat mutatja be az absztrakció szemszögéből. A hazai művészek azért is különlegesek, mert nem egy rövid tanulmányút során, nem mások befolyásoló hatására ismerték meg a nemzetközi művészetet, hanem évtizedeket töltöttek Franciaországban. Egyenértékű tagjai voltak az Abstraction-Création csoportnak, akár a többi külföldi alkotó, és kvalitásukat tekintve sem maradtak el tőlük. A tárlat egyik kuriózuma például, hogy a látogatók megismerhetik Moholy-Nagy Lászlónak eddig itthon soha nem látott műveit, valamint Martyn Ferenc művészetét, aki egyetlenként tért haza a csoportból. Párizsi korszaka kiemelkedő jelentőségű, ugyanis az ő művészetében találja meg gyökerét a XX. század második felének teljes magyar képzőművészete. De a bécsi mumokból vagy a párizsi Pompidou-ból kölcsönzött Tihanyi-képek is felfedezésre várnak, hiszen itthon még soha nem láthatta őket a magyar közönség.
A 2022. január 30-ig látogatható Párizsi absztraktok. Abstraction-Création. Kandinszkij, Hélion, Calder, Moholy-Nagy… című kiállításban a magyar festők, szobrászok nemzetközi, világhírű művészekként együtt jelennek meg a külföldi alkotókkal, így reményeim szerint a közönség valódi rangjuk és értékük szerint fogja kezelni őket. Többségük a magyar közönség számára ismeretlen, pedig amikor Franciaországban éltem, és a franciáknak elmondtam, hogy modern művészettel foglalkozó magyar művészettörténész vagyok, sokak számára a labdarúgó Puskás Ferenc mellett Moholy-Nagy László, Alfred Reth vagy Étienne Beöthy neve volt az automatikus asszociáció Magyarország kapcsán. Bízom benne, hogy a nézők rácsodálkoznak majd világhírű magyarjainkra, akik nemzetközi színvonalon képviselték a non-figuratív művészetet is.
