Szüleit közeli rokoni kapcsolat fűzte össze, Henri ennek következtében a püknodüszosztózis, a tömöttcsontúság genetikai betegségében szenvedve mindössze százötvenkét centiméterre nőtt, teste aránytalan, a normális törzsméret mellett feje túl nagy, végtagjai feltűnően rövidek voltak. „Ha hosszabbak lettek volna a lábaim, nem lettem volna festő” – mondta egyszer keserű humorral. Apja vadászatra, lovaglásra szánta fiát, de amikor megtudta, hogy ezekre képtelen lenne, tudomást sem vett róla. Anyja viszont féltő szeretettel gondozta, s mély kapcsolat alakult ki kettejük között. Henri gyermekkorát a Tarn megyei Château du Bosc és az Aveyron megyei Château de Celeyran családi kastélyaiban töltötte. Toulouse-Lautrec rövid élete ellenére hatalmas életművet hagyott hátra: hétszázharminchét olajfestményt, kétszázhetvenöt akvarellt, háromszázhatvankilenc litográfiát (beleértve plakátjait) és mintegy ötezer rajzot.
A festőzseni egész életében az alkohol rabja volt. Halálát is mértéktelen abszint- és borivása okozta. Lakásából ki sem mozdult legendás botja nélkül, amelybe fél liter abszintot és egy kis talpas poharat rejtett.
Azt mondják, Toulouse-Lautrec „minden képét abszinttal festette”. Kedvenc itala a földrengésnek nevezett koktél, a konyak és abszint keveréke volt. „Keveset kell inni, de gyakran” – mondogatta, és így is élt. Egy alkalommal, amikor egyik ismerőse aggodalmát fejezte ki, így szólt: „Biztosíthatom, asszonyom, hogy kockázat nélkül ihatok. Mindenesetre máris majdnem a földön vagyok.” Ezzel rendkívül apró termetére utalt. Az alkohol hatására rémálmai voltak, borzalmas monstrumokat látott, egyszer például úgy érezte, hogy a Moulin Rouge udvarán egy hatalmas elefánt üldözi.
Henri tizenkilenc évesen már Párizsban él, Léon Bonnat és Fernand Cormon műtermében tanulja a festészet művészetét, nyaranta pedig a család Malroméban lévő kastélyába költözik, ahol a szüretig marad és rajzokat, festményeket készít. A kastélyt Henri édesanyja, Adèle de Toulouse-Lautrec vásárolta 1883-ban.
A kastélyhoz jelentős szőlőültetvény tartozott, ám a filoxéra miatt borászatra alkalmatlan volt. A grófnő a szőlőbetegségeknek ellenálló fajtával cserélte le az ültetvényeket. Henri a birtokon szüretelt szőlőből készített bort hordókban párizsi lakásába vitette, és barátaival maga palackozta. Környezete szerint komoly alkoholszakértő volt. Amikor egy óbor kóstolásakor nyelvével csettintett, és azt mondta, „olyan, mint egy pávafarok”, biztosak lehettek abban, hogy kiváló bor van előttük.
Mindössze tizennyolc éves, amikor Henri a Château du Boscban rávesz egy Mathias nevű kocsmatölteléket, hogy üljön neki modellt. A félig telt pohár mellett fejét karjára támasztó, üres tekintetű iszákos portréja azért is figyelemre méltó, mert arról árulkodik, hogy Toulouse-Lautrec első korszakában realista képeket festett.
1888-ban Másnaposság címmel két képet is alkotott: egy rajzot és egy festményt. Ugyanazt a Suzanne Valadont, a festő szeretőjét ábrázolja, amint a nő egy pohár abszint mellett könyököl a kávéházi asztalon.
1891-ben festette A Mie kávéházban című képét, amelyen barátja, Maurice Guibert, a Moët et Chandon pezsgő ügynöke az asztalon könyököl egy prostituált társaságában, egy üveg vörösbor mellett. Érdemes megemlíteni, hogy a kávéház neve egy zsargonkifejezésre utal, mivel az „un miché à la mie” olyan kliens, aki nem fizet a prostituáltnak.
Az 1892-ben született A Moulin Rouge-ban című festményen Toulouse-Lautrec felvonultatja baráti társaságát, köztük saját magát is. A kép bal oldalát egy széles, barna könyöklő foglalja el. A jobb oldalon egy maszkszerű női fej, zöldes színű arccal, sárga hajjal. A művészettörténészek feltételezése szerint a May Milton nevű angol táncosnő lehet, aki nagy sikert aratott Párizsban, és akiről Toulouse-Lautrec egy plakátot is készített. A cilinderes férfiak között két nő látható, az egyik feltűnő vörös hajjal, háttal ül, róla azt mondják, valószínűleg a Moulin Rouge táncosnője, Jane Avril, a festő barátja. A szemben ülő, kockás ruhás nő arca jól kivehető, egy spanyol táncosnő, aki szintén a Moulin Rouge-ban lépett fel. A háttérben a szőke kontyos hölgy a La Goulue-nek nevezett Louise Weber, a neves kánkántáncosnő, akiről egy híres plakátot festett Toulouse-Lautrec. Mellette a Môme Fromage nevű táncosnő áll. A kép bal oldalán ülő férfi Édouard Dujardin író, a belső monológ „feltalálója”, a bajuszos, keménygalléros úr Paul Sescau fényképész, a művész barátja, mellette az amatőr festő Maurice Guibert ül. A háttérben maga Toulouse-Lautrec megy át a termen unokatestvére, Gabriel Tapié de Céleyran társaságában.
Az 1893–1894-ben festett, 60,2 × 80,7 centiméteres Ezek a hölgyek az ebédlőben számunkra azért is jelentős, mert a Szépművészeti Múzeum tulajdonában van. A kép előterében ülő három nő kifejezéstelen arccal néz maga elé, mögöttük másik három egy negyedik hölgyre figyel. Az asztalon lévő pohár vörösbor szinte vonzza a néző tekintetét.
1899. március 1-jén édesanyja közbenjárására Henri ideggyógyintézetbe kerül, ahol megpróbálják kigyógyítani alkoholizmusából. A kezelés után újra inni kezd. Ekkor festi Magánszalon című képét, melyet A döglött patkány (Le Rat Mort) címen is emlegetnek. Az eredetileg Café Pigalle-nak nevezett Café-Bal du Rat Mort, a Montmartre egyik ismert kávéháza újságírók, írók, festők és félvilági hölgyek kedvenc szórakozóhelye volt. A frissen festett és még nem száraz falak olyan erős szagot árasztottak, hogy az egyik vendég megjegyezte, hogy „döglött patkányszagot” érez. Ekkor kapta a kávéház a Döglött Patkány nevet. Ez volt a törzshelye a Montmartre egyik leghíresebb prostituáltjának, Lucy Jordainnek, aki Toulouse-Lautrec festményén szerepel. A kihívó öltözékű, vérvörösre festett ajkú hölgy magabiztos tekintettel ül pezsgőspoharával a kezében. A kép érdekessége, hogy a nő társaságában lévő férfi profiljának csak egy része látható, ami hangsúlyozza jelentéktelenségét a nőhöz képest. A művészettörténészek azt feltételezik, hogy Toulouse-Lautrec egyik barátját, az angol festő Charles Condert örökítette meg.
Az alkoholista Toulouse-Lautrecnek jó humora volt. Egy alkalommal antialkoholista kampány támogatását vállalta. 1897-ben készült litográfiáján egy tehén tejivásra invitál. A jámbor jószág előtt maga a festő áll, tehenészként. A kép alá a művész ezt írta: „Henri de Toulouse-Lautrec örülne, ha elfogadna egy bögre tejet május 15-én, délután fél négy körül.”
Toulouse-Lautrecet 1901. augusztus 15-én Taussat-ban szélütés éri, aminek következtében félig lebénul. Édesanyja magához viteti a malroméi kastélyba. Az életét már nem lehet megmenteni. A haldokló ágyánál az anya térdre ereszkedve imádkozott. Az egyetlen, ami még életben tartotta fiát, az az alkohol volt. Portói bort és grogot itattak vele. Apja Párizsból érkezett, hogy elbúcsúzzon tőle. Amikor Henri meglátta azt, aki sohasem foglalkozott vele, és csak a vadászatnak élt, keserűen jegyezte meg: „Papa, tudtam, hogy nem fogod elmulasztani a hallalit.” A hallalival, amely a vadak elejtését és a vadászat végét jelző kürtszót jelenti, Toulouse-Lautrec saját közeli halálára utalt. A festő utolsó szavaival anyja felé fordult: „Mama, Maga! Csak Maga!… Marhára nehéz meghalni.”
