„A Kerényi Múzeumból presszó és hobbygaléria lett, a Fő téri Képtár egy részéből étterem, a másik felét bezárták. A Vajda-műveket raktárba vitték, és a helyükben nyomatokat kezdtek árusítani. Az Anna–Ámos Múzeumból a műveiket raktárba vitték, helyükön szakrális szövőműhely van, és más művészek bérlik. A Barcsay Múzeumot hat éve bezárták. Elszakadt a cérnám” – írja Erdész László szentendrei galériatulajdonos, az áprilisi nyílt levél megfogalmazója, a kapcsolódó mozgalom szervezője. A nyílt levélre Fülöp Zsolt szentendrei polgármester válaszolt (szövegüket lásd itt), ami azonban nem nyugtatta meg a kedélyeket. Végül május 25-én délelőtt a szakmailag illetékes Ferenczy Múzeumi Centrum vezetősége Budapesten, a Megyeházán sajtótájékoztatót tartott, ahol részletesen bemutatták a múzeum szerteágazó tevékenységét és terveit, megjegyezve, hogy októberben a Vajda Múzeum újranyit (lásd a kultura.hu összefoglalóját). Ettől függetlenül délután az önkormányzat kezdeményezésére számos aláíró, a polgármester és a múzeum képviselőinek részvételével megbeszélést tartottak a szentendrei városházán. A Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány tüntetőleg távol maradt, de egyetértőleg kinyilvánították véleményüket a kérdésben. A csaknem háromórás eszmecserén az álláspontok közeledni látszottak, a város vezetése hitet tett a múzeumhálózat értékként való felfogása és fenntartása mellett. Május 31-én a felek közös sajtónyilatkozatot adtak ki. Ennek alapján bízhatunk abban, hogy a páratlan értékű életművek ismét láthatók lesznek a múzeumokban. Ugyanakkor a kármentés és a még körvonalazódó távlati tervek közt föl-föltűnik néhány összehangolni való érv és szándék. Kitűnik ez a Prosek Zoltán múzeumigazgatóval a délelőtti sajtótájékoztató után készült interjúból, illetve a városházai értekezlet után a Fülöp Zsolt polgármesterrel és Erdész László galériatulajdonossal folytatott beszélgetésből.
CSAK HIÁNYZIK KÉTSZÁZMILLIÓ!
Beszélgetés Prosek Zoltán múzeumigazgatóval
PP: Szentendre polgárai erősen fennakadtak a Szituációk – Kihívások című kiállításon, melyen az Óbudai Egyetem Ybl Építészeti Tanszékének hallgatói mutatták be ötletterveiket a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) kezelésében lévő épületek megújítására. A műemlékvédelem gyakorlati kiiktatása után azt hihették a lakosok, megindult a város ikonikus épületeinek, a Fő téri lepusztult polgárháznak, a Képtárnak, az életveszélyes és bezárt Barcsay Múzeumnak „üzleti” hasznosítása.
Prosek Zoltán (fotó: Facebook)
PZ: Ez csak a fáma, a rossz nyelvek. Egyszerűen arról van szó, hogy az egyetem megkeresett bennünket, hogy másodéves hallgatóik szemináriumi munka keretében kidolgoznák a város múzeumi épületeire vonatkozó elképzeléseiket, ötletterveiket. Szerintem ilyen nagyszerű oktatási célú kezdeményezést, együttműködést nekünk támogatnunk kell – egyébként a Műegyetemtől is jött ilyen csoport, ők a HÉV-állomásról és a piactérről rajzolták meg elgondolásaikat. Győrből is akartak jönni. Az volt a cél, hogy a hallgatók felkutassák a terepet, találják meg az építészeti problémákat, fogalmazzák meg a megoldásaikat – szinte szabad kezet kapva. A Fő téri kiállítás tehát minden alkalmazkodási kényszer nélküli megvalósulási lehetőség volt.
PP: Csakhogy amikor az aggodalmaskodó polgár „megvalósulási lehetőségről” hall, rögtön azt hiszi, hogy itt már minden eldőlt, amúgy is hány helyen építenek monstre förmedvényeket ízlésnek, szokásnak, korábban vagy ma is törvényes szabványoknak fittyet hányva.
PZ: Szó sincs erről. Semmilyen terv, hát még jóváhagyott terv nincsen, pénz meg főleg nincs rá. A hallgatók egyébként a Castrumról, a római vár megmaradt alapjairól is megfogalmazták az ötleteiket.
PP: Érdekes elképzelés született ezzel kapcsolatban a 2000-es évek elején.
PZ: Több is. Ha pályázni akar valaki, tervet kell rajzoltatnia. Ez a terv annak idején nem kapott kormányzati támogatást, ezért bukott el.
PP: Nem azért, mert a szentendrei festők féltették a kismúzeumi hálózatot?
PZ: Nem. Nem állt mögé kormányzati akarat. Az új Castrum-terveket – a városi építész, B. Szabó Vera örvendetes elgondolása szerint – húsz mérnök készíti majd, és a város negyven pályázó közül választja majd ki őket. Hallgatókként, doktoranduszokként ők már megismerkedtek a tereppel. Bőven van tehát haszna a szemináriumi gyakorlatnak, ötletmunkának.
A Castrum melletti Waczek-villában tervezzük létrehozni az Országos Amatőr Régészeti Központot – a fémdetektorok révén ez mára komoly mozgalommá terebélyesedett. Az elgondolás fogadtatása nagyon jó volt. Vitályos Eszter miniszterhelyettes asszony bejárta a területet, és pozitívan értékelte az elképzelést. Lehet, hogy a Nemzeti Múzeummal konzorciumban valósítjuk meg. Ez az első lépés, hogy a Castrumon, a város közepén lévő óriási, kiaknázatlan területen elindulhasson valami. Ez az ország egyik legnagyobb, nemcsak római, hanem avar kori lelőhelye is, amelyet fel kell még tárni. Nem lesz egyszerű feladat a romokra, lelőhelyekre építeni valamit. Vitályos Eszter ebben is ígért támogatást, de ez távlati, évtizedes munka. Előtte azonban a Fő téri polgárházat, a képtárat, illetve a Népművészetek Házát kell helyreállítani. Életveszélyes állapotban van mindkettő. De a kismúzeumok állapota is siralmas: a Barcsayban évek óta nem lehet kiállítani, a Vajda szintén elhanyagolt, az Anna–Ámos-ház pedig szakvélemény szerint sem alkalmas kiállításra.
PP: De hát évtizedekig volt ott kiállítás…
PZ: Igen, de csak időszaki. Az alkalmassá tétel temérdek pénzt emésztene fel, de e nélkül csak ahhoz, hogy pénztáros és teremőr legyen benne csütörtöktől vasárnapig, ötvenmillió kellene, de nincs, és a tartalommal való kitöltéshez, a kiállítások évi megújításához, a vonzó programokhoz további szakembereket kellene alkalmazni. Nem arról van szó, hogy nem akarunk a kismúzeumi hálózattal foglalkozni. Hogyne akarnánk! Csak hiányzik kétszázmillió!
A Fő téri Képtár hátulja (fotó: Hernád Géza)
A kismúzeumi hálózat megvalósult, nagy érték, de sok tekintetben hibás aczéli elképzelésre épült, amely megváltoztatta a város identitását – be is záratták akkor a helytörténeti kiállítást. Kérdés az is, valóban képviseli-e a szentendrei művészet egészét, vagy csak hangulatot ad. A szentendrei gyűjteményből soha nem készült állandó, reprezentatív kiállítás. Most novembertől a Ferenczy Múzeumban öt évre lesz. Azonkívül Korniss Dezső és Deim Pál elképzelésének megfelelően valósul meg a Malom kiállításpolitikája is a retrospektív és a párhuzamos kortárs csoportos, illetve az országos és a nemzetközi vérkeringésbe kapcsolódó kiállításokkal. Jövőre lesz a nagyszabású Európai Iskola-kiállításunk, amely megvilágítja, mit adott Szentendre a magyar művészetnek. E nagy kiállításokhoz igazodnak majd szatelitképpen a kismúzeumok.
Minderre a levélíróknak nem jutott a figyelméből, és talán nem tévedek, ha kissé megkésettnek mondom a fellépésüket. Tíz-tizenöt éve folyamatosan romlik a kismúzeumok állapota, senki a füle botját nem mozdította. Most, amikor elindul valami, kongatják a vészharangokat. A szentendrei művészetet bemutató nagy kiállításaink, a Castrummal kapcsolatos még csak körvonalazódó tervek a kismúzeumok megkerülhetetlen és megfizethetetlen hagyományára építenek. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a statisztika szerint kevesen látogatják ezeket a múzeumokat. Nem egyszerű kommunikációs feladat becsalogatni őket. A Czóbel Múzeum jó programmal indult újra, és vonzza is a látogatókat. A Kmetty program nélkül nyílt meg ismét – alig látogatják. A Vajdában a PhotoLabnak szép sikere van. De az évi kétszázmillió hiányzik a rendszerből!
A SZENTENDREI GUGGENHEIM, AVAGY A KISMÚZEUMOK VÉGZETE
Beszélgetés Erdész László galériatulajdonossal, a nyílt levél kezdeményezőjével és Fülöp Zsolt polgármesterrel
Erdész László, Pásztor Péter és Fülöp Zsolt a polgármesteri irodában (fotó: Hernád Géza)
FZs: Jó lenne, ha a [Prosek] Zoltánnal folytatott vitában bizonyos ponton megállnátok. Talán van az ő fenntartásaiban is valami, amikor az örökösök tízmillió forintot szánnak arra, hogy Vajda Lajosnak szobrot állítsanak a múzeum kertjében, miközben az épület puszta helyreállításához, fenntartáshoz nem tudja előteremteni a szükséges pénzt.
EL: Ez jogos szempont. Elismerem. Ugyanakkor célzott adományra nem illik rástartolni. Azt el lehet fogadni, vagy el lehet utasítani, de más célra fordítani abszurd. Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Ferenczy Múzeum vezetése Budapesten. Nem tudok róla, hogy ott elhangzott volna, hogy a bezárt kismúzeumok, a Barcsay Jenő-, a Vajda Lajos-, az Anna Margit–Ámos Imre-múzeum valamely ütemterv szerint újból kinyitna [a Vajdáról elhangzott – a szerk.]. Zoltán nyilván mindent szépet és jót elmondott, sodró lendülettel, meggyőzően elmagyarázta, szakszerűen végzik a munkájukat, illetve kinek-minek a hibájából következően mit nem lehet megvalósítani, és milyen nagyszerű, nagyralátó tervekbe kellene belefogni. Azonban ha az alapok nincsenek rendben, nem állhat a ház. Itt az alap nem más, mint a Barcsay-, a Vajda-, az Anna Margit–Ámos Imre-gyűjtemény. Ez képezi a város identitásának alapját. A Vajda Múzeum helyrehozása 4–6 millióba fájna, de csak az hangzik el, hogy nincs pénz, ugyanakkor röpködnek a százmilliók hatalmas, tetszetős beruházásokra.
FZs: Ha kúpcserepet akarunk kicserélni, akkor nyilván nem százmilliókról beszélünk. Viszont össze akarjuk kapcsolni a Vajdát a mellette lévő Ferenczy-házzal, és akkor már százmilliós nagyságrendről van szó. A Ferenczy-házat azért tettük mellé, mert az egészen más lehetőséget nyit meg, mint a Vajda önmagában, amelyben csak három terem áll rendelkezésre.
EL: Négy van. A negyedik nagy.
FZs: De képek kiállítására nem alkalmas.
EL: Ez nem így van.
FZs: Nincs szellőzés. Itt jelenleg csak fotókat lehet kiállítani időszakosan.
EL: Abban a térben, amelyet most más célra használnak, a múzeum legértékesebb Bálint Endre, Korniss Dezső, Vajda Lajos műveit kiállították már. Vajda rossz minőségű, papír alapú műveit kell szigorúan védeni, mert nyomorúságában a szentendrei hentestől vásárolt csomagolópapírra rajzolt. Igaz, ezeket a műveket azóta konzerválták, de az esetükben indokolt az óvatosság. Olajfestménnyel súlyos gondok nem szoktak lenni. Klimatizált múzeum Magyarországon negyven évvel ezelőtt nem létezett.
Visszatérve a délutáni beszélgetéshez: az, hogy Te mint polgármester kimondtad, hogy a városvezetés gondolkodása a kismúzeumok tekintetében „átkapcsolódott”, nekem teljes mértékben elfogadható válasz a nyílt levelünkre. Először hallom ezt felelős szentendrei vezetőtől, akinek el is hiszem. Ez nekem azt jelenti, hogy a Vajda Múzeum megmarad, ahogy az Anna Margité is. A hozzászólásokban az az ellentmondás feszül, hogy nincs pénz a kismúzeumok fenntartására, de van sok száz millió más célra. Ne felejtsük el, hogy a múzeum éves költségvetése 800 millió, plusz pályázatokból 200 millió. Mindenki szeretne ide egy Guggenheimet, de ennek semmi köze a kismúzeumok működtetéséhez.
FZs: Bármennyire furcsa is, de Magyarországon ma könnyebb több milliárdot szerezni új építésre, mint néhány milliót fenntartásra. Hogy ez így marad-e, ez hamar ki fog derülni, mert Vitályos Eszter, a helyi országgyűlési képviselőnk lett a területért felelős második ember, miniszterhelyettes.
EL: Agilis ember, biztos sikerül neki.
FZs: Hogy a Barcsay Alapítvány nem jelent meg a délutáni megbeszélésen, és kivonult az egyeztetésből, talán azt jelenti, hogy biztosan szereznek pénzt a múzeumra.
PP: Jól foglalom-e össze a kérdést azzal, hogy van egy koncepció, amelybe beletartozik egy nagyobb múzeum létesítése, a Castrum?
FZs: A Castrum hasznosításának gondolata két évtizede foglalkoztatja a várost. Ez az egyetlen stratégiai, nagy kiterjedésű, voltaképpen üres telek a városban. Az elképzelt épület egyfelől bemutatná a II–VI. századi régészeti leletek valamely kiválasztott rétegét, illetve a város mindennapi életébe bekapcsolódó kiállítóterekkel rendelkezne.
PP: Itt lenne tehát a nagy múzeum, amely bemutatná a szentendrei művészetet?
FZs: Nem. A kismúzeumi hálózat, a maga „Járjuk végig Szentendrét” programjával megmarad. Ha van egy nagy múzeum, amelyben látható a szentendrei festészet egésze, akkor nincs miért bemenni a városba. Ha megmarad a kismúzeumi hálózat, azt bejárva az egyes egyéni életművekkel és közben a város történetével, életével lehet élményszerűen találkozni. S ezenfelül, ha valakit érdekel, bemehet az átfogó kiállításra. A kettő – megítélésem szerint – egymás mellett életképes.
PP: Egyelőre azonban kármentésről van szó?
FZs: A következő tíz éven belül a Castrum létrejöttének nincs realitása. Még a régészeti feltárás sincs teljesen készen. Kisajátításokra kell sort keríteni. Ami biztos, az az, hogy a jelenlegi kismúzeum-hálózatot rendbe kell hozni, életre kell kelteni. Ha megépül a Malomban a látogatócentrum, az jelentős előrelépés lenne.
EL: Ott a turistákat föl lehet készíteni, hogy mit láthatnak a múzeumokban, illetve Szentendrén. A hajón, a HÉV-en le lehet vetíteni egy kívánatos Szentendre-filmet. Nincs még egy város Magyarországon, amelynek ennyi jelentős múzeuma volna, de Európában sem. Ha Szentendrén ötszáz métert sétálunk, több jelentős művész emlékébe ütközünk, de élményszerű bemutatásuk nincs felépítve.
PP: A nyílt levél, illetve ez beszélgetés is azt a problémát feszegeti, hogy vannak nagyszerű távlatos elképzelések, de jelen pillanatban a múzeumok be vannak zárva, a szentendrei polgárok, művészek pedig aggódnak, hogy ezek a nagy életművek nem lesznek láthatók. Hol a garancia arra, hogy megmaradnak a múzeumok?
EL: Én hiszek a polgármester úr szavának. Felelősséggel mondja, amit mond, mert így ismertük meg. Prosek Zoltán múzeumigazgató, akivel duelláltunk, pedig ezt ugyanígy kimondta, amikor kifejtette, hogy “mi ugyanazt akarjuk.” Tanakodtam magamban, hogy őszintén vagy képmutatásból, de kimondta. Tudom, tiszteli Vajdát. Süvölvénykorában hozzám járva indult el a galériás pályán. Azért kellett a nyilvánosság elé vinni a kérdést, mert vadhajtások vannak, az alapok pedig nincsenek rendben. A Vajda Múzeumból nem lehet kereskedelmi galériát csinálni. Én ezt megmondtam neki, de nem hallgatta meg. Amikor az ügy a nyilvánosság elé került, bezáratta. Magyarországon, azt tapasztaltam, nem működik semmi, csak a kényszer. Az utcaseprőnek azt mondom: nem kapod meg a fizetésed húsz százalékát, ha nem lesz tiszta az utca – csak ezzel a kényszerrel lesz tiszta. Következmények nélküli ország vagyunk. Remélem, lesz közös nyilatkozat, amely leszögezi, hogy mikor nyílik meg a Vajda, és mikor az Anna Margit [ami azóta megjelent, itt olvasható – a szerk.].
FZs: Visszatérve a kérdésre, mi a garancia arra, hogy a kismúzeumi hálózat megmarad – nos, az, hogy erre építettük fel a turisztikai csomagajánlatot.
Fülöp Zsolt szentendrei polgármester, a háttárben Dumtsa Jenőnek, a város első polgármesterének a portréja és órája (fotó: Hernád Géza)
EL: Ez nagyszerű!
FZs: Az összes beutaztató céget megkerestük, és megállapodtunk velük abban, hogy ha megépül a látógatóközpont, ők hozzák a turistákat. Átszervezik a Dunakanyar-programjukat, és nem másfél, hanem több órán át itt tartják vendégeiket a városban. Ha mi nívós kulturális programot tudunk nyújtani, ők is versenyképesebbek lesznek, mintha csak a bazárt, a marcipánmúzeumot meg a lángossütőt tudják kínálni – már a Kovács Margitba se megy be minden szervezett csoport.
EL: Ha van tartalom, élményszerű bemutatás, vizualizálás, akkor sokkal inkább bejönnek az emberek – elhivatottság kell.
FZs: A hetvenes–nyolcvanas években a bezártság miatt élénkebb volt a belföldi érdeklődés, ami azért ma se szűnt meg. Nekünk Budapest közönsége kincsesbánya – óriási kultúrafogyasztó társadalmát kihasználatlanul hagynunk vétek. A nagy beutaztató cégektől egészen az egyéni kultúrafogyasztóig mindenkire gondolnunk kell.
PP: Mi volt a benyomásuk a délutáni megbeszélésről?
EL: Ambivalens érzéseim voltak. Sokan nem jöttek el, akikre számítottam, de örülök, hogy mégis sokan voltunk, ott volt a múzeum művészettörténész gárdája is, rajtuk sok múlik. Láttam olyan arcokat is, akik nem szoktak ilyen eseményekre eljönni. Az ilyen beszélgetések gyakran szétfolynak, de most megszabtuk a hozzászólások időkeretét, és ez működött. Igyekeztek a résztvevők tömören fogalmazni, mint például Fodor János. pld.Kemény Zoltán megígérte, a Metropolitan Egyetem megtervezi az információs hálózatot. Ha közösen dolgozunk, ennek a körnek a kapcsolati tőkéje sokat hozhat. A beszélgetés – úgy tűnik – közel került ahhoz, hogy az ilyen együttdolgozás lehetőségét, légkörét megteremtse. Másrészt végre kimondtuk, nem áll a harminc éve hangoztatott mantra, hogy az Aczél-féle kismúzeumoknak nincs létjogosultságuk, senki nem megy be megnézni őket; ennek a tételnek egyetlen eleme sem igaz. Lang Andráséknak a szentendrei brandet felépítő stratégiája – aranyérem érte! – a kismúzeumi hálózatot veszi alapul. Ezt hangoztatjuk, de ilyen markánsan egyetlen tervezet sem fogalmazta még meg. Úgy tűnik nekem tehát, hogy a városvezetés stratégiája és az ahhoz vezető utak nagyjából egy irányba mutatnak.
Erdész László galériatulajdonos (fotó: Hernád Géza)
Fzs: Abban nincs különbség köztünk, hogy ezeket a múzeumokat meg kell menteni – olyan állapotban vannak, hogy ezt a szót kell használni. És persze nemcsak a kismúzeumokat, hanem a Fő téri, ebek harmincadjára jutott képtárat is.
PP: Talán ezzel kellett volna kezdeni a beszélgetést. Hogyan jutottak ide a múzeumok, a koncepció vagy a pénz hiányzott?
FZs: Koncepció lett volna.
EL: A bűnös hanyagság miatt. Az összes szóba került épület a létesítéskor teljesen fel lett újítva, de elmulasztották a karbantartást. Elindult a Kerényi-múzeummal. Bezárták, hobbigaléria, majd egyházi ifjúsági klub lett belőle. A Kerényi-szobrokat befalazták a múzeum pincéjébe. Kérded, ki engedte ezt? Ki a felelős? Az akkori városvezetés és múzeumigazgató. Ki a felelős azért, hogy a Fő téri képtárban egy haver éttermet csinálhatott? Az akkori városvezetés és múzeumigazgató. Mindenki tudott mindent. Építési engedélytől kezdve minden kellett. Az Anna Margit Múzeum sem most kezdett vizesedni. Amikor a baj jelentkezett, meg kellett volna keresni az okát és megszüntetni azt. A számonkérés hibádzik.
A Vajda Múzeum kapuja (fotó: Hernád Géza)
Nyitókép: A szentendrei Fő téren a Képtár (fotó: Hernád Géza)
