Azon az életművön, amely egészen váratlanul indult. Az eredetileg jogot végzett Matisse életének sorsfordító „eseménye” volt, amikor 1890 nyarán vakbélgyulladás következtében ágyba kényszerült. A párnák között töltött hosszú idő (majdnem egy esztendő) szerencséjére nem telt magányosan, a szomszéd ágyon ugyanis egy szövetgyáros képes levelezőlapok nyomán festett tájképeivel nyűgözte le az akkor húszéves fiatalembert, akiben szinte fellángolt a festészet iránti vágy. Végül még lábadozása idején kapott egy doboz festéket, és édesanyja biztatására a művészi pálya mellett kötelezte el magát. „Ahogy ott ültem, és kezemben tartottam a dobozt, tudtam, hogy ez lesz az életem” – emlékezik vissza erre az időszakra Matisse, aki elhatározását komolyan gondolva valóban festőművész lett.
Hogy miként, arról „meséljenek” életpályájának közismert, mindenki számára elérhető adalékai. Miután betegségéből meggyógyult, visszatért Párizsba, ahol jogi tanulmányait is végezte. Előbb a Julian Akadémiára járt, majd több év sikertelen próbálkozása után 1895-ben végül felvették az École des Beaux-Arts-ra. Ebben a patináns művészeti iskolában megvalósíthatta régóta dédelgetett álmát, és festészetet tanulhatott. Kezdetben dekoratőrfestőként és színházi díszletfestőként kereste kenyerét.
1896-ban a Bretagne partján fekvő Belle Île szigetén csatlakozott John Russellhez. A találkozás meghatározó volt Matisse életében: az ausztrál festőtől megtanulta a színelméletet. Az egyre intenzívebb színhasználat dominánssá vált a képein, átvette a fény és a tér szerepét, és a festő érzelmi állapotának kifejezőeszközévé lett. 1905 után egyre élénkebb, harsányabb színekkel kezdett el dolgozni, ez volt a legtöbbünk által jól ismert fauvizmus (vadak) korszaka. A francia festészet kolorista irányzatát megteremtő kis csoportosulásnak, amelyhez André Derain és Maurice de Vlaminck is tartozott, maga Henri Matisse volt a vezéralakja, aki programszerű leírásában a következő szavakkal illette a mozgalmat: „A fauvizmus abból a gesztusból született, hogy messze eltávolodtunk a természetet imitáló színektől, és a színekkel erősebb, evidensebb szimultán hatásokat kezdtünk keresni. Felfedeztük a színek tüzes ragyogását.”
A fentebb tett állítás a Szépművészeti Múzeumban most bemutatott anyagot is kiválóan jellemzi. A gondolatok színe-in ragyogó szín-, fény- és formaharmóniákban „rajzolódik” ki Matisse életművének teljessége: a látogatók nemcsak a mester olajvásznait, öregkori, letisztult formanyelvű és gouache-val (vízfestési eljárással) színezett papírkivágatait, bronzból készült kisplasztikáit, szobrait, hanem egyik nagyszabású projektjét, a vence-i (Nizza) Rózsafüzér-kápolnához készített üvegablakterveit is megtekinthetik. Igazán impozáns kiállítást sikerült létrehozniuk a szervezőknek, hála a szoros együttműködésnek a párizsi Centre Pompidou – Musée national d’art moderne-nel, ahonnan a műalkotásokat kölcsönözték. A Pompidou Központ a világ legjelentősebb Matisse-gyűjteményével büszkélkedhet, köszönhetően az unokák által adományozott számos remekműnek, amelyek mostani bemutatása mérföldkövet jelent a Szépművészeti Múzeum életében. Ahogyan Aurélie Verdier, A gondolatok színe társkurátora, a Pompidou Központ munkatársa fogalmazott: „Matisse már a XX. század elején, fauve korszakában ismertté vált Magyarországon, mégis ez az első alkalom, hogy önálló kiállításon szerepelhetnek művei, így »ez igazán megható pillanat«.”
Ennek a megható pillanatnak pedig mindenki „tanúja” lehet, aki felkeresi az életműről teljes körű áttekintést nyújtó tárlatot. A gondolatok színe végigvezet Matisse életpályájának meghatározó szakaszain. Bemutatja a mester indulásának színekben „szegény” periódusát, az 1905-ös már koloritban tobzódó fauve-korszakát, hogy azután eljussunk kései munkásságának gouache technikával készült papírkivágataiig, amit az akkor már korosodó festő „ollóval való rajzolás”-nak nevezett.
A nyolc tematikus szekcióra bontott több mint száz művet felvonultató, anyag joggal nevezhető az utóbbi száz év legjelentősebb tárlatának, amelyre régóta vártunk, és amely segít eligazodni Matisse különböző stílusú, technikájú vagy éppen gondolatiságú alkotásai között, hogy megértsük, miért is volt oly fontos a művész életében a színekkel való „játék”, a színek tisztaságának felmutatása.
Merthogy az életmű-kiállításon egyértelműen a címbeli színek jutnak főszerephez, amelyeknek a fauvizmus-t megteremtő Matisse radikálisan új értelmet adott. Elszakította azokat szó szerinti értelmezésüktől, így például a zöldet nem a fű, a kéket nem az ég koloritjaként azonosította, hanem rendszerező elemként tekintett rájuk.
A gondolatok színe-in látványosan bontakozik ki az alkotó „tiszta szín” festészete. A kiállítás első szekciójában bemutatott pályaindító festmények (Önarckép, 1900; Csendélet csokoládéskancsóval, 1900–1902) azonban még nem erről vallanak. Az 1900-ban festett Önarckép vagy egy másik alkotás, az Olvasó nő (1895) például jól mutatja Matisse régi nagy mesterekhez fűződő viszonyát. Ezek az első periódusban készült művek még meglehetősen konzervatívak, sötét tónusúak. Majd két meghatározó utazást követően (1904 után Paul Signacnál vendégeskedett Saint-Tropez-ban, 1905-ben André Derainnál járt Collioure-ban) végérvényesen a színek mellett kötelezte el magát, ahogyan azt Fényűzés I. (1907) című képe már ragyogóan mutatja.
Ahogyan Matisse „vad” korszaka felé haladunk, úgy válnak egyre inkább színekben tobzódóvá vásznai. Ennek csúcspontját az Algíri nő (1909) jelenti. Matisse, miután az 1909-es esztendő első hónapjaiban megnézte a berlini Museum für Völkerkunde és a Kunstgewerbemuseum kelet-ázsiai gyűjteményét, több, női portrékból álló sorozatot festett, amelyeken modelljei egzotikus ruhákban láthatók. Nem sokkal később készítette az Algíri nő című provokatív képét, amelyen virtuóz módon egyesíti a fiatal hölgy érzéki báját dekoratív elemekkel. Matisse pirospozsgás arcú, lenge zöld blúzt viselő modellje kiválóan olvad bele a keleti, lineáris díszítőmotívumos háttérbe.
Az 1910-es évektől kezdődik Matisse pályájának kísérletező korszaka, amelyet a festői kifejezőeszközök radikális használata jellemez. Harsány színvilágú festményeinek helyét ismét sötétebb tónusú, geometrikus karakterű munkák veszik át, amelyek már-már az absztrakció határán mozognak. Képei ugyanakkor sohasem absztraktak, csak végtelenül letisztultak, leegyszerűsítettek. A színfoltok alkotják a teret, amely nála kétdimenziós, elveti a perspektívát. Ennek a periódusnak kiemelt elemei a törés (Fehér és rózsaszín fej, 1914) és az ablak (Enteriőr, akvárium aranyhalakkal, 1914) motívuma, amely egyszerre összeköti és elválasztja az enteriőrt és a külvilágot. Külön figyelmet érdemel egyik ilyen talányos képe, az Üvegajtó Collioure-ban (1914). A festmény közepén látható fekete színmező egy balkonra nyílik, de képzelhetjük azt is, hogy mögötte csak a sötétség vagy az éjszakai külvilág van.
Külön szekció mutatja a nizzai korszak vásznait. Matisse egész pályája során számos enteriőrképet készített, az 1918 és 1929 között itt töltött évtized alatt elsősorban az a probléma foglalkoztatta, hogyan viszonyul a vonal a színhez, hogyan illeszthető egy alak az enteriőrbe. Ekkor készítette odaliszkos kompozícióit, amelyeknek keleties ruhába öltöztetett, csábító nőalak a modellje (Vörös nadrágos odaliszk, 1921).
Az 1930-as évek újabb kísérletező időszakot hoztak. Amerikai tartózkodása nagy hatást tett rá, festészetében feltűnnek a modernista törekvések; geometrikus formákra redukált női aktokat festett (Ülő rózsaszíni akt, 1935–1936).
Az 1946–1948 között készített vence-i enteriőrök festészete betetőzésének tekinthető – hangsúlyos kontúrok kontrasztjaiból építi fel kompozícióit.
Ezt követően betegsége miatt Matisse már csak gouache technikával festett papírkivágásokból alkotott kollázsokat, melyeket a zárószekció mutat be.
Külön érdekesség, hogy a kiállítás Matisse nem elhanyagolható szobrászati tevékenységének is nagy teret ad. Az 1909 és 1930 között készített Hát-sorozatán nyomon követhető az egyre egyszerűsödő, letisztuló formanyelv.
A Szépművészeti Múzeum tárlatán a XX. század egyik meghatározó alkotójának életművét csodálhatjuk meg, aki jelentőset alkotott a festészet, a szobrászat és a grafika területén is. Egyik utolsó, „totális műalkotása” a vence-i Rózsafüzér-kápolna, amelynek makettje Matisse művészetének gondolati összegzése.
Képek a Szépművészeti Múzeum engedélyével.
A kiállítás megtekinthető:
Szépművészeti Múzeum – 2022. június 30–október 16.
