




Matisz Richárd képes a tél közepén is nyárias hangulatot varázsolni egy pesti belvárosi kiállítótérben. Most, amikor a járvány időszakában sokszor nehézkes és kockázatos az utazás, talán még inkább felértékelődik a hiánypótló vizuális kaland.
Budapesten utoljára 1997-ben lehetett látni az MS mesternek tulajdonított egykori selmecbányai főoltár csaknem összes fennmaradt táblaképét – a hontszentantali templomban őrzött Jézus születése kép akkor végül nem érkezett meg – a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán, amelynek apropóját a Vizitáció hosszas restaurálásának befejezése adta.
Képei nélkülöznek minden szépséget, érzékiséget, sőt, sokszor kifejezetten csúnyák, suták és esetlenek. Mégis a világ legértékesebb vásznai között szerepelnek, így érdemes őket újból és újból felfedezni.
Úgy viszonyul képeinek témáihoz, hogy az alkotás folyamata érdekes játék, az elemeknek szabad, izgalmas kapcsolódása, egymásra hatása, fedése legyen. A tiszta színek, vastag vonalak, kréták használata, a firkálás, satírozás vizuális nyelvének mindig a részét képezték. Szabó Lobot Balázzsal beszélgettem.