Jelen kiállításának képein – e kettő szintéziseként – visszatérnek Stark jól ismert lényei, akik olykor a Plants from Here világában, máskor a barokk festmények aktualizált kulisszái előtt jelennek meg. Sőt, a figurák néha a festészettörténet protagonistáinak bőrébe bújnak, amit persze csak akkor tudunk kellően értékelni, ha mind az eredetit, mind a Stark-féle világot ismerjük.
Volt egy időszak, amikor erdei sétái során tudományos igénnyel összegyűjtött és külön Instagram-oldalon katalogizált növények, gombák és állatok mesés átiratai népesítették be festményeit, s ezeket ki is állította tavaly a Resident Art Galériában. Az előző, plants.from.here című projekt és az erre épülő kiállítások (Dinghi, Kaleidoszkóp ház, Resident Art) főleg abban különböztek a korábbiaktól, hogy nem az azt megelőző sorozatok tematikáit görgették tovább, hanem új alapvonalról indulva kezdett tájképeket festeni. Mi volt ennek az oka?
Az említett gyűjtés és katalogizálás rengeteg időt vett igénybe. A körülöttünk élő fajok megismerésével kezdődött, de az izgalmas találatokért egyre messzebb kellett menni, az ismeretterjesztő könyvektől eljutni a komolyabb szakirodalomig, megtanulni a határozóbélyegeket, rendszerezni fotókat, GPS-trackeket – visszanézve nem is értem, hogy tudtam ezt a munka mellett összerakni. Az biztos, hogy a festésre kevesebb energia maradt, főleg a napi húsz-harminc kilométeres túrák következményeként, egy idő után adta magát, hogy papíron, vásznon is feldolgozzam az összegyűlt élményeket. Így született az ötlet, hogy készüljön fák törzseiről „portrésorozat”, tabló madárfajokról vagy naptár a hónapok jellemző fajairól. Ehhez kicsit el kellett engednem a korábbi, sokszor „képregényszerű” megfogalmazást, és inkább a tanulmányrajzokra, majd az új sorozatokra koncentráltam.
Érdekes, hogy épp a képregényszerű megfogalmazást említi. Ez konkrétan mit jelent: a képiség, vagyis a vizuális és a szövegszerű, textuális dimenziók egymásra eresztését? Vagy ezen túl magából a műfajból merít sokat és jut el a narratív festészetig?
Elsősorban a grafikai megfogalmazásra gondoltam, szóval említhetnék rajzfilmfigurákat, vagy meseillusztrációkat is, vagy akár karikatúrát. Persze ezek is nagyon tág műfajok. Sok személyes kedvencem van, amelyek motiváltak, segítettek a képi világ kialakításában. A történetmesélés is fontos, de inkább csak utalások szintjén. A szövegek felhasználása a festményeken részben a képregények felől jön, de sokkal inkább poszterek, magazin-, könyv- és lemezborítók világából. Az ilyen grafikai elemek bevonásával némileg elmosódik a határ az autonóm és az alkalmazott között, ami részben a pop art lényege is.
Újabb festményeire újra felkúsztak régebbről jól ismert figurái. Hiányoztak?
Nem nagyon gondoltam erre, bár a figurák közben sem tűntek el teljesen. Ez idő alatt is részt vettem különböző projektekben, kiállításokon, így valamennyi időm, alkalmam rájuk is maradt, de az aktuálisabb sorozatoknál mellőztem a korábbi világomat. Frissítésként fogtam fel, ami időről időre sokat segít abban, hogy ne ragadjak bele a saját motívumvilágomba.
Akkor ez egyfajta elmozdulás volt a természetes környezet intenzívebb megközelítésének irányába? Jelenlegi, a Resident Artban futó, Shifting Baseline című önálló tárlata viszont most épp arról is szól, hogy milyen módon romboljuk, semmisítjük meg egyre inkább a természetes környezetünket?
A tuskó, fatörzs sorozatnak kicsit naplószerű vonatkozása is van, egy bővebb dokumentációban a vázlatok mellett fotók, térképrészletek, jegyzetek, és botanikai hivatkozások is beleférnének. És igen, a környezetünkben zajló változások fontos témák, aktuálisak, részben erről is szól a tárlat, de inkább hangsúlyos mellékszálként, ami elkerülhetetlen a természettel foglalkozó narratívában, elég, ha arra gondolunk, hogy vizuálisan is mennyire szennyezett a táj.
Mit jelent az Ön számára ember és természet kapcsolata?
A kiállítás címéhez kölcsönzött Shifting baseline vagy a plant blindness kifejezések sokat elárulnak arról, milyen mértékben távolodunk el a természettől, főleg arról, hogy már fel sem tűnik a természetes vagy természetközeli élőhelyek eltűnése, hiszen laikusként már nem is tudjuk, hogyan néznek ki ezek. A Plants from here készítése közben megismerkedtem biológusokkal, természetvédelmi szakemberekkel, amatőr botanikus közösségekben találtam magam, és az így megszerzett tudás egyszerre okoz örömet és keserít el, hiszen sok ritkaság eltűnőben van. Az élőhelyek gyorsan szűnnek meg, pár év távlatából is ijesztő látni, hogy a tervezett úticéljaim közül több már el is tűnt.
Alkotásai terében a képzelet belső, intim terei, azok részleteinek vizuális ábrázolása, a személyes tapasztalatok, illetve a valóságos táj milyen összefüggésben állnak egymással?
Az elmúlt évek tájképsorozatainál a valós táj dominált. Ahogy az ismeretek gyűlnek, úgy egyre karakteresebbé válnak az élőhelyek is a természetjáró számára, élesebben kirajzolódik a biotópok arculata, bántóbb lesz az invazív fajokkal teli, ruderális területek látványa. És ezek mind használhatók, bevonhatók a személyes terek megfogalmazásába, összetett és sok rétegű hátteret adnak.
Mindezek tükrében, hogyan jön képbe, hogyan kapcsolódik egyes alkotói folyamataihoz a barokkos díszlet?
Nemcsak barokkos díszletről van szó. Inkább egy nagy merítés különböző korszakokból, jelen helyzetben a gótikától a romantikáig. Ahogy a szereplők sokszor a popkultúrából érkeznek, amiről beszéltünk is korábban, úgy a háttereknél a személyes élmények művészettörténeti vonatkozásokkal keverednek. Az újraértelmezés izgalmas terep, jó lehetőség a kísérletezésre.
Mennyire fontos az alkotói folyamat során a szubjektív, személyes benyomás?
A szakmai illusztrációt leszámítva elengedhetetlen, kikerülhetetlen. De ez szerintem magától értetődő.
Beszélne kicsit erről a magától érthetőségről? A természetjáráson kívül és az annak során tapasztalt élmények mellett, milyen inspirációs forrásokhoz nyúl, inkább kutató típus-e, vagy inspirációs forrásai organikus módon jelentkeznek?
A keresgélés, gyűjtögetés az alkotói folyamattól függetlenül is megtörténik. A „talált dolgok” jól kiegészítik a személyes érintettségű ötleteket, kölcsönhatásba kerülnek, és a motívumok részben tudatos, részben spontán módon megtalálják a helyüket a kompozíciókban.
Képein sokszor jelenik meg a törlés. Ez a megsemmisítés vagy a hiba esztétikája jegyében alakul, szándékosan töröl, húz át szavakat, kifejezéseket, hoz létre egymásra épülő, egymásba tűnő rétegeket? Reflektál-e ezzel arra, hogyha van is, sosem tudhatjuk, mi a hiteles információ?
Nem a reflektálás a cél ezzel. Nagyon szeretem a „firka” esztétikáját, ami létrejöhet vázlatfüzetekben, papírfecniken, de nyilvános felületeken is, mint graffiti, népi tipográfia vagy üzenőfal. Részben a munkafolyamat is ehhez igazodik. Több kép, akár egy egész sorozat készül egyszerre, és hullámokban kerülnek fel az alapozásra a további rétegek. Ilyenkor mindig vesznek el izgalmas részletek, de néha megmarad a nyomuk, ami ezt a réteges építkezést hangsúlyozza.
Stark Attila Shifting Baseline kiállítása ingyenesen látogatható május 25-ig a Horánszky utca 5. első emeletén. Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig; ill. bejelentkezéssel a hello@residentart.com e-mail címen.
