Alkotásai többször helyezik a figyelmet a klímaváltozás, vagy akár az apokaliptikus narratívák kérdéseire is. Válaszokat, lehetséges kiutakat, megoldásokat keres, vagy inkább a be- és a felmutatás a célja?
A klímaválság témáját konkrétan utoljára 2021-ben érintettem a munkámban, azóta a konceptuális fókuszom megváltozott. Jelenleg a queer-elméletek, a bináris világképek megkérdőjelezése, a heteronormatív rendszerek kritikája foglalkoztat. Különösen fontos számomra az ambivalencia és a sebezhetőség, illetve a sebezhető, nem-heteronormatív társadalmi szereplők történeti és jelenkori helyzete. A sebezhetőség azért is fontos fogalom, mert mindannyiunk alapvető emberi kondíciójának része, de a patriarchális és kapitalista rendszer arra tanít bennünket, hogy felülírjuk, eltitkoljuk azt. A klímaválság olyan szempontból szorosan kapcsolódik ide, hogy annak árnyékából nem lehet kimozdulni, mindannyiunkat szembeállít saját sérülékenységünkkel és kiszolgáltatottságunkkal. Ha válasz vagy megoldás kereséséről beszélünk, már az nagy lépés, ha képesek vagyunk ezt a fajta sebezhetőséget megérteni, elfogadni és kollektívan mozgósítani.
Mit jelent az Ön számára ember és természet kapcsolata?
A kettőt nem lehet külön kezelni. Csak mint a patriarchális viszonyok leosztásában, a dualista, polarizált és alá-fölé rendelt felosztás itt is a válság egyik fő forrása, hiszen tévesen hittük magunkról, hogy leválhatunk a természetről és azt leigázva fölé emelkedhetünk.
Alkotásai során sokszor nyúl a méhviaszhoz. Miért éppen ehhez az anyaghoz?
Tucatnyi válaszom van erre a kérdésre. Az egyik oka az, hogy amikor eszembe jutott a használata, olyan plasztikus anyagot kerestem, amivel konkrét testi, taktilis kapcsolatom lehet, mindenféle védőfelszerelés, kesztyű, maszk nélkül. A viasz egy testnedv, amelyet a méhek állítanak elő, tehát organikus, intim, érzéki anyag. Fontos továbbá az ambivalenciája: egyszerre nagyon sebezhető és rendkívül ellenálló.
Fontos-e az Ön számára, hogy alkotásai befogadása zsigeri élményt nyújtson?
Több mint fontos. A konceptuális tartalmon kívül sokszor nagyobb jelentősége van a zsigeri élménynek, hiszen ez lehet a belépési pont a munkához. Szeretek a zsigeriség szépségével és viszolyogtató hatásával egyszerre játszani.
Tárgyszerű alkotásai egy-egy kiállítási térben sokszor egészülnek ki, a látás által befogadható „jeleken” kívül egyéb érzékszerveinkre is ható elemekkel. Ennek koncepciója mindig helyspecifikus is, vagy eleve adott a koncepció, mielőtt tudná, hogy hol fog kiállítani?
Hasznos dolog a white-cube, de sokszor sokkal izgalmasabb olyan térben kiállítani, amelynek eleve erős jelentése van. A kiállításkészítési folyamatnak talán az egyik legizgalmasabb része, amikor az ember végigsétálhat egy téren és kitalálhatja, melyik adottságait fogja felhangosítani, hogyan kollaborál vele. Nagyon ritka, hogy igazán konkrét elképzelésekkel lépnék be egy ilyen helyzetbe, bár mindig vannak kész terveim is, kiszemelt tér nélkül. Épp tegnap jutott eszembe egy nagyon jó új ötlet, ezt most nem is fogom elárulni, hátha sikerül inkább megvalósítani.
A görög–római mitológia kiindulópont vagy inspirációs forrás az Ön számára? Ezek hogyan találkoznak alkotásaiban a kortárs, személyes felvetésekkel?
Ezek a mitológiák referenciaként funkcionálnak számomra. Azok a témák, amikkel foglalkozom sok kortárs elméleti diskurzusban megtalálhatók, de jelentős részük erősen át is van politizálva, így a közbeszéd részei is. Számomra fontos felidézni a görög és római mitológiákat – amelyek bizonyos értelemben a nyugati kultúránk alapvetései, tudatalatti rétege –, hogy rámutassak, telis-tele voltak (kortárs fogalommal élve) queer, nem normatív témákkal, szereplőkkel. Ráadásul a történetek nagyban függnek attól, hogy épp ki meséli őket, tehát nem lineárisak, sok irányba indulhatnak. Ha úgy tetszik, teret adnak a devianciának. Azt hiszem, nagy hiányt szenvedünk ebben a plurális, ambivalenciában gazdag gondolkodásban.
Alkotóként magára tudja vállalni annak a súlyát, hogy nem maradhat kívülálló a klímaváltozás kellős közepén?
Senki nem maradhat az, legyen szó művészről, tanárról, politikusról vagy egy újszülöttről.
Alkotásai terében a képzelet belső, intim terei, azok részleteinek vizuális ábrázolása, illetve a valóságos táj milyen összefüggésben állnak egymással?
Próbálom egyre pontosabb formába önteni a belső képeket, részletes rajzokat készíteni, de valahogy így is mindig meglepetésekkel szembesülök a megformálás során, amiket üdvözlök, sőt kifejezetten várom őket. Nem szeretném, ha minden úgy történne, ahogy elképzeltem. De azt se gondolom, hogy képzelet és valóság szétválaszthatók, ahogy a ráció és az érzelmek sem azok.
Milyen hatással van alkotásaira a klímaválság, a különféle járványok jelenléte és a bizonytalanság?
Azt gondolom, az egyik legsürgetőbb feladatunk, hogy megtanuljunk együtt élni a bizonytalansággal. Az a fajta defenzív, megingathatatlan, patriarchális biztonságkoncepció, amelyre eddig építkeztünk, egyértelműen életképtelen a klímaválság korában. A biztonság és a bizonytalanság nem zárja ki egymást, nagyon szépen meg lehet élni mind a kettőt egy ambivalens egészben. Nagy szabadságot találhatunk abban, ha visszautasítjuk ezeket a ránk ruházott értékrendeket, és elfogadjuk kiszolgáltatottságunkat és sebezhetőségünket. Amikor újraértelmezzük ezeket a fogalmakat, akkor jöhetünk rá, hogy tulajdonképpen mekkora biztonság lehet a bizonytalanság bizonyos formáiban.
